
Ezt az időszakot a nagyüzemi viszonyok, a monokultúrás kukoricatermesztés és a megnövekedett műtrágya felhasználás jellemezte. A hatvanas évekre már elszaporodtak a herbicideknek ellenálló gyomfajok. A harmadik gyökeres változás a rendszerváltást követően, a privatizációval zajlott le. Megnőtt a kisebb területen gazdálkodók száma, miközben nagyobb táblák maradtak műveletlenül.
Addigra a mezőgazdaságban bekövetkezett változások hatására jelentősen átalakult hazánk gyomflórája. Ezt elősegítette, hogy az uniós területalapú támogatásokhoz kapcsolható javuló anyagi lehetőségek, s ezzel párhuzamosan szigorodó követelményrendszer. Erőteljesebbé vált a hatósági ellenőrzés a parlagfű mentesítés területén. Megváltoztak a gyomirtási technológiák, előtérbe kerültek az állománykezelések. A szigorú EU-s előírások miatt pedig szűkült a gyomirtó szer választék.

Őszi búzában az élen a tyúkhúr végzett, az ebszékfű a dobogó tetejéről az ötödik helyre csúszott vissza, miközben a parlagfű folyamatosan tartja második helyét. Az egyik legnagyobb terméscsökkentő faj, a ragadós galajt a rangsor 14. sorában jegyzik, miközben a mezei árvácska folyamatosan menetel felfelé. A parlagi ecsetpázsitra érdemes odafigyelni, hiszen tőlünk nyugatabbra már gyomirtó szer rezisztens egyedek okoznak fejtörést.
A disznóparéj fajok jelentősége ugyan csökkent, de még mindig ott vannak a legfontosabb gyomok között. A posztemergens technológia terjedése miatt a területek fakó muhar és zöld muhar borítottsága magas, s ugyanez elmondható a termesztett köles és a pirók ujjasmuhar esetében. A selyemmályva ugyan a 13. helyet foglalja el, de folyamatosan lépked előre, s szembetűnően terjed a fenyércirok. Ez utóbbinál a szulfonil karbamidokkal szembeni rezisztenciája okoz patthelyzetet a területeken.