Back to top

Egyszerű lépések az állatbarát kert kialakítása felé

Rengeteg területet elhódítottunk már a természettől gyárak építése, lakhatás és mezőgazdasági termesztés miatt. Ezzel megszámlálhatatlan élőlény életét nehezítettük meg, hiszen a természetes élőhelyek egyre csak fogyatkoznak, ahogy az emberiség mind jobban belakja, beépíti a Földet. Lelkiismereti kérdés, hogy ezek után segítsünk nekik, amiben csak tudunk.

Növényeink egészségére sokkal jobb hatással vannak természetes segítőik munkája, mint az emberi vegyszerek. Nekünk csak vissza kell találnunk arra az útra, amelyről eltévelyedtünk, és ismét együttműködésre lépni velük. Közben rengeteget tanulhatunk a természet működéséről, mozgatóiról. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az élőlények közelsége sokkal elbűvölőbbé és érdekesebbé teszi a kertünket.

Ahhoz, hogy az élőlények otthonra leljenek nálunk, az a legfontosabb, hogy élelmet és nyugalmas, védelmet szolgáltató búvóhelyet találjanak maguknak.

Törekedjünk a természethű megoldások kialakítására, mert azok általában sokkal bizalomgerjesztőbbek számukra.

Egy madárparadicsom megteremtése

A kisebb termetű madarak jó segítőtársai a kertésznek, egyik-másik a rovarállományt gyéríti, míg mások megrögzötten rajonganak a gyommagvakért. Az első és egyben legvonzóbb dolog a madarak számára, hogy táplálékot találhatnak nálunk. Tehát a legbiztosabb módja a hozzánk édesgetésüknek, ha már télen gondolunk rájuk. Tegyünk ki etetőt vagy néhány madárkalácsot és egy edényben tiszta vizet. Biztosan észre fogják venni.

Néhányan gyümölcsöket, bogyókat is fogyasztanak, azonban elmondható, hogy nagyobb népszerűségnek örvendenek a táplálóbb magok.

Itatóra minden évszakban szükség van. A téli fagyos napokon nagyon kevés lehetőségük van vizet találni a természetben. Ezért bizonyosan felkeresnek minket. Az itató nyáron is hatalmas forgalmat bonyolít, mivel ilyenkor rengeteg rovar is érkezik hozzá. Ilyenkor ajánlott az edénybe tenni néhány nagyobb követ és parafadugó „csónakokat”, ami a bajba jutott rovarok számára biztosíthat menekülőútvonalat. A meleg idő és a közös itató-fürdő kedvez a kórokozók szaporodásának és terjedésének. Ezért ajánlott literenként 1 evőkanál ételecetet löttyinteni a vízbe, illetve gyakran kifertőtleníteni az edényt.

A legelkötelezettebbek telepíthetnek néhány bogyótermő cserjefélét, például: homoktövist, tűztövist, bodzát, berkenyét, madárbirset, somot, sóskaborbolyát, galagonyát, loncot.

Az odúkat érdemes ősszel ellenőrizni, az újakat kihelyezni, mert nem csak fészkelőhelyül szolgálnak a madaraknak, hanem beléjük húzódhatnak a különösen zord napokon, ami akár életmentő is lehet számukra.

Legyen néhány szállodánk

Remek ötlet kihelyezni különféle rovarokat vonzó „építményeket”, ahol nyugovóra térhetnek kis barátaink a hosszú munkanapjuk után illetve télen. A rovarhotel egyébként a petéik elhelyezésére is alkalmas. Ez lehet, egy letisztultan egyszerű, lyukakkal ellátott kezeletlen fatömb, vagy különféle méretű növényszárak, téglák, fadarabok stílusosan elrendezett kombinációja.

A lényeg, hogy napos, meleg helyen álljon, kb. 1-1,5 méter magasságban.

Mivel többféle rovar (magányos méhek, darazsak, fátyolkák, katicabogarak etc.) is érdeklődést mutathat, remek ötlet különféléket készíteni az egyedi igényeknek megfelelően. Ezeket egymástól kissé távolabb elhelyezve hangulatos rovarfalut alakíthatunk ki a portánkon.

Méhlegelő

Fotó: Pixabay
Az utóbbi időben nem túl rózsás a méhek helyzete, ezért minden lehetséges módon segítenünk kell őket. Velük egy kicsit könnyebb dolgunk van, mint a lepkékkel, mert nektárt és virágport egyaránt gyűjtenek, ezért a legtöbb virágzó kerti növényünket, vadvirágunkat meglátogatják. Számukra az egyszerűség a legfontosabb, vagyis hogy minél könnyebben hozzáférjenek a táplálékforráshoz.

Lepkebirodalom

A lepkék a legszívesebben látott vendégek a kertben. Ők a nektárban gazdag virágokért rajonganak. Ahol élnek ilyen virágok (pl.: nyári orgona, őszirózsa, kúpvirág, cickafark, zsálya, bársonyvirág, rézvirág, kasvirág, napraforgó, hagymafélék, aranyvessző, pillangóvirág, lángvirág, verbéna, ernyős virágzatúak), a pillangók garantáltan meg fognak jelenni.

Egy vonzó tuskó

A természethű kertben illik néhány fatuskót meghagyni. Ezek nem csak különleges jelleget kölcsönöznek, hanem számos élőlénynek szolgálnak búvóhelyül.

A lassan elbomló anyag még évekig díszít, gombákat nevel és bogarakat szállásol el.

Vár kőhalomból

Már egy kupac kővel, vagy néhány lefele fordított kúpcseréppel boldoggá tehetjük a gyíkokat, és megalapozhatjuk a háborítatlan pihenésüket. Cserében megszabadítják a kertet sok-sok kellemetlenkedőtől.

Titkos kuckó szúrós vendégeknek

Köztudott, hogy a sünök is segítenek szabályozni a terület rovarállományát, és egyes csigákat is szívesen elfogyasztanak. Nyáron még csak-csak elvannak ideiglenes szállásokon, behúzódnak cserjék alá, de azért őszfelé szeretnek biztosra menni. Vízhatlan és fagymentes helyre van szükségük egy érintetlenebb részen, ahol ritkás a forgalom. Néhány téglából vagy fadarabból össze lehet állítani egy kis otthonos - lehetőleg többteres- kis zugot, amelyet szénával, száraz fűvel és avarral kicsit kibélelhetünk. Remélhetőleg észreveszik és beköltöznek.

Apró paloták az „elvarázsolt királyfiknak”

Egy kerti tó sok élőlényt vonz, többek között nagyon csábító a békák számára, akik a szaporodás idejére biztosan felkeresik.

Ez már egy kicsit komolyabb projekt, de megéri, mert rövid idő alatt a kert egyik leghasznosabb ékszerdobozává válhat.

Érdemes fontolóra venni Jane Goodall szavait: "Nincs olyan, hogy túl kicsi. A legkisebb lépés is számít, ha a környezeted megóvásáról van szó!" Már néhány apróságnak is óriási jelentősége van. Ezért ne becsüljük alá, amit tehetünk, hanem tegyük meg. Ha minél többen vagyunk, akik hozzájárulunk akár csak egy kevéssel is, ez a bolygó egy sokkal jobb hellyé válik.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egyszerű módszer, hogy ne a rigók szüreteljék le a szamócát

Hobbikertészként csak egészen apró területen van lehetőségem pár tő szamócát termeszteni. Azonban néhány éve nem sokat ettünk belőle, mivel a rigók minden hajnalban leszüretelték az éppen megérett szemeket. Eleinte hálóval próbáltam védeni őket, ami ugyan sikeres volt, de borzasztó macerás, és nem is túl esztétikus...

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Öt vidám asztali -és partidekor-ötlet muskátliból a nyári összejövetelekhez

Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit?

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Légi kémiai szúnyogirtás is lesz a héten

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.