0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

120 millió eurós agrártámogatás Finnországban

A finn kormány mintegy 120 millió eurós, azaz 48 milliárd forintos csomagot terjesztett elő az ország parlamentjében a mezőgazdaság kiegészítő támogatására. Az energia és a műtrágya drágulásának ellensúlyozására szánt támogatásból mintegy 80 millió eurót szánnak műtrágyadrágulás kompenzálására, a többit pedig az elektromos áram drágulásának az ellensúlyozására.

Ugyanakkor Antti Kurvinen földművelésügyi és erdészeti miniszter szerint ez a támogatás sem oldja meg hosszú távra a finn mezőgazdaság jövedelmezőségi problémáit, mert azok strukturális eredetűek. A támogatás csak a műtrágya orosz háború miatti akut drágulásának és a villamosenergia-válságnak a kezeléséhez nyújt segítséget. Utóbbi a finn állattartókat különösen sújtja.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a támogatást a legnagyobb költségnövekedést elszenvedett vállalkozóknak és cégeknek szánják, vagyis nem automatikusan jár, hanem eseti alapon bírálják el az igénylőket.

A finn Mezőgazdasági Termelők Szövetségének az ügyvezető igazgatója, Jyrki Wallin jelentősnek nevezte a csomagot, de hozzátette, hogy korábban kellett volna elérhetővé tenni a gazdák számára. Bár a döntést helyesnek tartja, de fejfájás elleni tablettához hasonlította: szerinte a költségemelkedés okozta válságot a piac megoldaná, inkább arra kellene ügyelni, hogy a termelők ennek megfelelő áron adhassanak túl a termékeiken. A miniszter egyetértett vele abban, hogy a dolgokat a piacnak kell megoldania, vagyis áldását adta a termelői árak emelkedésére.

Forrás: yle.fi