Back to top

Bill Gates is befektetett egy ausztrál startupba, amelynek célja a tehenek metántermelésének csökkentése

Bill Gates más milliárdosokhoz csatlakozott, akik egy ausztrál klímatechnológiai startupba fektetnek. A startup célja, hogy laboratóriumban előállított takarmány-adalékanyaggal csökkentik az állattenyésztés metánkibocsátását.

Fotó: Wikipedia
A Microsoft alapítója által vezetett Breakthrough Energy Ventures pénzügyi alap is beszállt, a 2. fázisú magvető finanszírozási körben, az ausztrál Rumin8 startup cégbe. Bill Gates mellett a Breakthrough Energy mögött álló milliárdos befektetők közé tartozik az Amazon alapítója, Jeff Bezos, az Alibaba tulajdonosa Jack Ma, valamint Michael Bloomberg New York volt polgármestere és üzletember, a Bloomberg LP alapítója.

A nyugat ausztráliai Perth városában működő cég olyan étrend-kiegészítőt fejleszt a haszonállatok számára, amely szintetikusan előállított bromoformból, a vörös hínárban található hatóanyagból készül.

Egy tanulmány szerint, ha a tehenek takarmányába hínárt adnak, a metánkibocsátásuk 98%-kal csökkenthető. Annak érdekében, hogy a tehenek metánt termeljenek, Ausztráliában tengeri moszat takarmányhoz adásával kísérleteznek. Az ehető vörös algák (Asparagopsis), amelyek megakadályozzák az üvegházhatású gázok képződését, kísérletekben bizonyították hatásukat, azonban betakarításuk nehézkes és igénye magas. A hínár termesztése körülbelül négy hónapig tart, növekedéséhez hatalmas nyílt vízterületekre van szükség. Továbbá az intenzív gazdálkodás negatív hatással lehet a vízi élővilágra.

A Rumin8 olyan termékeket hoz piacra, amelyek bromoformot, a hínár metántermelést gátló hatóanyagát tartalmazzák, és ezeket nem az óceánban, hanem a laboratóriumban „termesztik”.

Kínálatában várhatóan lesz vízoldható készítmény a szabadtartású szarvasmarhák számára, de lesznek ásványi kiegészítő porok és pelletált takarmányokba keverhető olaj alapú folyadékok.

Fotó: Pixabay

Egyes tudósok azonban óvatosságra intenek a tengeri moszat és a szintetikus alternatívák használatával kapcsolatban. Dr. Richard Eckard, a Melbourne-i egyetem fenntartható mezőgazdaságának professzora szerint, amikor a világ rájön, hogy ózonréteget lebontó vegyszereket állítunk elő a metán oldására, akkor nem biztos, hogy támogatni fogják. A nagy részének még a kutatási fázisban kellene lennie, nem pedig az értékesítési szakaszban.

A szakmai vitához kapcsolódóan Dr. Alex Chaves, a Sydney-i egyetem Élet- és Környezettudományi Karának állattáplálkozási professzora kiemelte, hogy akár 24%-kal is csökkentheti a metánkibocsátást, ha több zsírt adunk a szarvasmarha étrendjébe. Ez biztonságosabb, mint a bromoformmal dolgozni, mérgezőnek és fenntarthatatlannak nevezve az anyagot.

Fotó: Pixabay

Bár még nincs kiterjedt kutatás arra vonatkozóan, hogy mi történik a bromoformmal, ha az állatok emésztőrendszerébe kerül, az ipari beszállítók szerint a bromoformmal kapcsolatos aggodalmak indokolatlanok.

Ezeket az állításokat támasztja alá az Algal Research nevű nemzetközi tudományos folyóiratban megjelent, új-zélandi Waikato Egyetem tanulmánya is. Dr. Chris Glasson tudományos főmunkatárs vezetésével a kutatócsoport megállapította, hogy a tehenek emésztésében részt vevő mikroorganizmusok lebontják a takarmányukhoz hozzáadott algákból származó bromoformot.

Forrás: 
Bloomberg

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A méhbiológia alapjai 2. - A párzás

A méhek párzása a levegőben, repülés közben történik. A fiatal anya gyakran már a kelését követő napon kirepül kaptárjából. Nem párzási céllal, hanem tájoló repülést végez. Ezt később többször megismétli. Az első néhány repülés 1-3 percig tart, hogy megismerje saját kaptárjának helyét, a későbbiek 5-10 percig, amikor már messzebbre távolodik.

Már lehet regisztrálni a TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra

Idén is megrendezik a TeSzedd! hulladékgyűjtő akciót, amelyre már jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten.

A csirkefogyasztás oldhatja meg a talaj környezetkímélő tápanyagpótlását?

Egyre több csirkét eszünk – ami egyre több szerves hulladékkal is jár. Egy fiatal magyar agrárszakember azonban remek lehetőséget lát ebben. Kiss Nikolett Éva, a Debreceni egyetem doktorandusza azt vizsgálja, hogy mennyivel kisebb környezeti terhelést jelent a baromfitrágya használata a műtrágyával szemben.

Az év halőre 25 éve végzi munkáját

Sipos Károly hivatásos halőr, az év halőre a halak és egyben halőrök napján vette át a kitüntetést. 2017 óta a csillagászati tél és tavasz fordulónapján, március 20-án ünnepeljük a halak napját, két éve pedig ugyanekkor a halőrök napját is.

A Kanári-szigeteken nyitnák a világ első polip-farmját

A világ első polip-farmjának terve igencsak felkavarta a tudományos világ állóvizét. A legtöbb tudós arra figyelmeztet, hogy egy ilyen intelligens állat iparszerű tenyésztése számos jóléti problémát vet fel.

Bárány hatosikrek születtek az Egyesült Királyságban

Különleges eseménynek lehetett tanúja egy ifjú gazda a walesi Meirionnydd megyében, amikor az általa gondozott egyik anyajuh hat egészséges báránynak adott életet.

Késleltetett baromfiszezon

Merjünk nagyok és bátrak lenni! Az ugocsai Tiszahát gazdái közül valószínűleg senki sem fogalmazta meg így ezt a jelmondatot bő húsz esztendővel ezelőtt – tehát az ezredforduló táján –, mégis sokan ennek megfelelően cselekedtek. Ugyanis amikor a kolhozrendszert véglegesen felszámolták, hatalmas rés keletkezett a lakosság előnevelt baromfival való ellátásában.

Tizennégy tonna fogható méretű pontyot telepítettek

Csaknem 14 tonna háromnyaras, fogható méretű pontyot telepített Jász-Nagykun-Szolnok vármegye vizeibe a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége az elmúlt héten - közölte a társaság közleményben a közösségi oldalán.

Férfias szakma, mégis egész jól megy

A sertések szerelemből fogadott munkatársak Barabás Renáta életében. Egy éve Tápiószőlősön és Újszilváson vezeti sertéshizlaldáit egyetlen alkalmazottal, és évi 6600 kibocsátott hízóval. Hajnali kettőkor egy felhajtásra érkezem először a tápiószőlősi telepre.

Az állattenyésztés -halmozottan hátrányos- helyzetképe

A fenti címen tartotta előadását Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) ügyvezető igazgatója, amiben az ágazat helyzetét értékelte. Véleménye szerint, egy nehéz év után, egy még nehezebb év jön az állattenyésztők számára.