Back to top

Németországban is jelölnék a hazai húst

Már idén tavasszal elkezdhetik címkével jelölni a húspultokban a német eredetű húsokat és hústermékeket, bár az agrarheute értesülése szerint még tárgyalnak az érintett gazdasági szereplők. Ennek ellenére Friedrich-Otto Ripke, a német baromfiipari szövetség (ZDG) elnökének nyilatkozata szerint már tavasszal külön jelölhetik a szupermarketekben a Németországban előállított hústermékeket.

Fotó: Pixabay
Egyelőre a húsok eredetének önkéntes jelöléséről szól a tárgyalás. A ZDG elnöke fontosnak tekinti a húsok eredetének a jelölését, és ha minden érintett egyetért, már tavasszal véglegesíthetik a címkét. Arra számít, hogy a német élelmiszer-kiskereskedelem minden nagy szereplője vállalja a jelölést. A német élelmiszer-kiskereskedelemben forgalmazott hústermékeken 2019 áprilisa óta egységes rendszer szerint jelöli a magánszektor az állatok tartástechnológiáját, ha valamilyen állatjóléti kezdeményezésben részt vesz a termelő gazdaság.

Az akkori szövetségi mezőgazdasági miniszter, Julia Klöckner elégtelennek nevezte a jelölést a bevezetésekor, szerinte a szövetségi állam által kidolgozott jelöli rendszer jobb lett volna. Ennek ellenére azt nem sikerült megvalósítani.

Németországban is kötelező a nem feldolgozott, de előre csomagolt baromfi-, juh-, sertés- és kecskehúsra vonatkozó EU-s jelölési rendszer: fel kell tüntetni a csomagoláson az országot vagy országokat, ahol az állatokat felnevelték és levágták.

Az EU-ban már arról folyik a vita, hogy ezt a jelölési követelményt kiterjesszük-e a feldolgozott húsra. A német szövetségi földművelésügyi miniszter, Cem Özdemir szerint az Európai Bizottság erre vonatkozó javaslatát még idén, az év elején előterjesztik Brüsszelben, de valószínűleg még több évbe telik, amíg az európai jogalkotási folyamat lezajlik, és a közösségi szabályozás hatályba lép a kiskereskedelemben. Friedrich-Otto Ripke szerint a tervezett önkéntes jelölést ennél sokkal hamarabb be lehet vezetni Németországban.

Forrás: 
Agrarheute

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már kóstolható az Ország Söre!

A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mostantól dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.

A megfizethetetlen ár a fenntartható étrend legfőbb gátja

Egyre többen vannak, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy fenntartható módon étkezzenek, derült ki a WWF tizenkét országra kiterjedő felméréséből. Az idén a megkérdezettek 56%-a, 2021-hez képest 9%-kal többen válaszolták, hogy nem tudják megfizetni a fenntartható étrendet. Muszáj csökkenteni az egészséges élelmiszerek áfáját, érvel a WWF németországi szervezete.

Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért

Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.

A vasban gazdag ételek felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.

Különleges, melegkedvelő zöldségek

A saját veteményeskertben az a legjobb, hogy olyan növényeket is megtermeszthetünk, amikhez egyébként nem jutnánk hozzá boltokban, sőt gyakran még piacokon sem. Ezzel lehetőség nyílik szélesíteni a repertoárunkat, a változatos táplálkozás pedig előnyös... Ezk a zöldségek annyira szeretik a meleget, hogy külön örülnek annak, ha nyáron vetjük őket, és persze öntözéssel segítjük a gyors kikelést.

Egy bonbonos doboz legendája

Sokunknak lehet gyerekkori emlékképe a ’70-es, ’80-as évekből a nagymama polca, rajta a jellegzetes, nyolcszögletű, virágmintás doboz, amely legtöbbször varrókészletet vagy más személyes értékeket rejtett. A Százszorszép bonbon és doboza Monarchia idején keletkezett legendája napjainkig él.

Ma van a Tej Világnapja

A tej pozitív élettani hatásai miatt, valamint, hogy felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel fontosságára, a Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben május utolsó keddjét nevezte ki, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től pedig már konkrét dátumot, a június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának.

Elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Jó évet zárt tavaly a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.