Több, mint 50 ezer állatot pusztítottak el és semmisítették meg a tetemeiket.

A virológusok arra figyelmeztetnek, hogy a most madarak közt dúló H5N1-es vírus bármikor bejuthat más nyérc telepekre, ahonnan már könnyebben továbbjuthat akár az emberekre is.
"Ez nagyon aggasztó" - mondta Tom Peacock, az Imperial College London virológusa. "Ez egy nyilvánvaló mechanizmus a H5 járvány kitöréséhez" - mutatott rá Isabella Monne, az olaszországi székhelyű EU madárinfluenza-referencialaboratóriumának (EURL) állatorvosa, ahol a spanyolországi mintákat szekvenálták, és megkongatták a vészharangot.

A 2020-ban leírt 2.3.4.4b variáns, mely most is terjed, úgy tűnik, hogy kevésbé patogén az emberekben, mint a korábbi verziók, melyeknél a fertőzöttek fele meghalt, mondta Thomas Mettenleiter, a Friedrich Loeffler Intézet vezetője. "Ez persze rossz hír is lehet, mivel így könnyebben terjed a vírus úgy, hogy nem vesszük észre, és több lehetősége van fejlődni" - tette hozzá. Minél többször fertőz meg emlősöket a vírus, annál nagyobb a rizikó, mondta Richard Webby, a St. Jude Kutató Gyerekkórház influenza szakértője.
Már korábban is voltak arról szóló jelentések, hogy Kínában nyérc farmokon jelent meg a madárinfluenza, azonban nem volt egyértelmű bizonyíték arra, hogy az állatok közt terjedt volna. A spanyol esetnél azonban kevés kétség fér ehhez.
A fertőzési lánc azután alakulhatott ki, hogy az egyik nyérc egy beteg madarat húzott be a ketrecébe és elfogyasztotta azt, mondta Thijs Kuiken, az Erasmus Egyetem Orvosi Központjának állatorvos patológusa.

Monne elmondta, hogy csapata és más kutatók is tanulmányozzák a nyércekben talált tulajdonságait és a felhalmozott mutációk hatását. Többek között azt is vizsgálni akarják, hogy a vírus mennyire jól terjed az állatok közötti szoros érintkezés során. "Tervezzük, hogy aeroszolos átviteli vizsgálatokat is végzünk" - mondja.
A járvány kitörése ismét reflektorfénybe helyezi a nyérc tenyésztés kockázatait. A SARS-CoV-2, amelyet az emberek vittek be a farmokra, futótűzként terjedt az állatok között, és a gondozóikat is visszafertőzték.
A kutatók attól tartanak, hogy a nyércek a fertőzések állandó forrásává és az új genetikai változatok "tenyészetévé" válhatnak.

Kuiken szerint a farmok ugyanolyan nagy veszélyt jelentenek a H5N1 szempontjából. Az eddig a vírussal fertőzött emlősfajok többsége vadon élő ragadozó és dögevő, amely fertőzött madarakkal táplálkozik - "magányos példányok, vagy kis családokban élő állatok" - mondta. Nem valószínű, hogy messzire terjesztenék a vírust vagy megfertőznék az embert.
Monne szerint legalábbis szigorítani kell a biológiai biztonsági intézkedéseket a nyérctelepeken. A farmok dolgozóinak maszkot kellene viselniük, és más intézkedéseket kellene tenniük a fertőzés megelőzésére, a farmoknak pedig csökkenteniük kellene a H5N1 véletlenszerű behurcolásának kockázatát. "Nagyon fontos lenne távol tartaniuk az állatokat a vadmadaraktól". Peacock szerint talán itt az ideje, hogy véget vessenek a nyércek tenyésztésének.