Back to top

Folyamatosan növekszik erdeink területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Fotó: Pelsőczy Csaba
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az agrárium, azon belül az erdőgazdálkodás egyik legfontosabb feladata a változó klímához való alkalmazkodás. Míg például az erdő felújításának és telepítésének ideje hagyományosan tavasz vagy ősz lenne, addig idén az enyhe időjárás következtében már januártól zajlanak a csemeteültetések több helyen, például a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt-nél is.

A bugaci erdőterületen mintegy 2,5 hektáron éppen az erdőgazdaság saját csemetekertjében nevelt 10 500 db akác csemetét és 650 db nemes nyár dugványt ültetnek el.

A társaság éves szinten hozzávetőleg 1000 hektáron végez erdő újraültetési munkálatokat és további 20-30 hektár olyan terület van a közvetlen környéken, melyre az Országfásítási Program keretében újabb erdőket is telepítenek – tette hozzá.

Nagy István arról is beszélt, hogy erdeink az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválságban vagy éppen a klímaváltozás vonatkozásában nem problémaforrásként jelennek meg, hanem a megoldást jelentik. Kifejtette, az elmúlt évszázadban Magyarország megduplázta erdőterületét, és napjaink erdőtelepítései is jelentős eredményt képviselnek. A rendszerváltozás óta 200 ezer hektár új erdő létesült Magyarországon. Három éve pedig a kormány újabb lendületet adott az erdőtelepítéseknek, és további 50 ezer hektár új erdő létrehozásához biztosít támogatást. A fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően meglévő erdeink élőfakészlete pedig folyamatosan gyarapodik – emelte ki a miniszter.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig.

Fotó: Pelsőczy Csaba
Az erdőgazdálkodás a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékkal részesedik, ennek csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítandó. Hangsúlyozta, hazánk területének egynegyedét valamilyen fás vegetáció, azon belül is mintegy 22 százalékban erdő borítja. Az Agrárminisztérium által életre hívott Országfásítási Program és az állami erdőgazdaságok klímaváltozáshoz gyorsan alkalmazkodó tudatos erdőgazdálkodási tevékenysége is hozzájárul a kormány azon céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területeinek aránya – húzta alá a miniszter.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egyre több problémát okoznak a medvék Románia keleti részében

Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

Akit a fa rabul ejtett

Úgy tartják, vannak sorsszerű találkozások. És bármilyen furcsa, ilyesmi nemcsak emberek között eshet meg. Alighanem így történt Gáspár Péterrel is, mikor jó negyven éve egy ismeretlen cégtábla becsalogatta, hogy többé el se engedje.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.