Back to top

Medvelesre várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban

Medvelesre várják csütörtökön a látogatókat a Szegedi Vadasparkba, a vendégek Mici és Ursula viselkedéséből következtethetnek arra, hogy az eddigi enyhe tél után már a tavasz következik vagy még számítani kell kemény mínuszokra - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

A világ számos kultúrájára volt jellemző, hogy az állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások szájhagyomány útján terjedtek, valós tapasztalatok alapján. Február másodikához, amely a katolikus naptár szerint Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe és amelyet tavaszkezdő napként is emlegettek, két különböző, állathoz kötődő időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik.

Az egyik szerint "Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap".

Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanezen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket. "Ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd." Ez a hiedelem erdélyi eredetű, de francia hagyománya is van, Magyarországon viszont Jókai Mór Az új földesúr című regényében jelent meg először.

Illusztráció
Illusztráció

A közvélekedéssel szemben a barna medvék nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ekkor az anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Az állat így olyan mértékűre tudja csökkenteni tápanyagszükségletét, amely a nyáron felhalmozott tartalékok felélésével és a kisszámú, rendelkezésre álló eleséggel - elsősorban állati fehérjével - télire elég. Időnként, általában enyhébb, napsütéses időben kibújnak rejtekükből, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

Bár a Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondozott két medve, Mici és Ursula télen sem éhezik, így is szívesebben töltik ezt az időszakot benti helyükön.

Csütörtökön kiderül, mi a véleményük az időjárás alakulásáról. Ha sikerül őket kicsalogatni, és nem találkoznak az árnyékukkal, akkor van a remény arra, hogy rövidesen beköszönt a tavasz.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.

Miért dalolnak a madarak? Olvassa és hallgassa!

Íme, a napkelte kórus leggyakoribb részvevői. A természetben élő madarakat a különböző erősségű napfény ébreszti fel. Talán ezt ők éppen olyan áldott dolognak érzik, mint azok az emberek, akik reggel elektronikus zörejek helyett madárdalra ébredhetnek.

30 az új 20

Bármily meglepő, de ahogy az embereké, úgy a modern táplálkozástudománynak és az orvoslásnak köszönhetően a lovak várható életkora is hosszabb lehet, mint elődeiknek volt több mint húsz évvel ezelőtt. Képessé válhatnak akár harmincévesen is aktív életet élni. Igaz, ehhez szükség van néhány alapvető feltétel teljesítésére.

"Made in Germany"

A német kormány jóváhagyta a Cem Özdemir szövetségi élelmiszer- és mezőgazdasági miniszter által előterjesztett, az eredetmegjelölésről szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a csomagolatlan húsokon is fel kell tüntetni a származás helyét.

A fehérhasú tobzoskák kromoszómaszáma a második legmagasabb az emlősök között

Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.

Oltják a keselyűket madárinfluenza ellen

Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.

Rendkívüli állapot a madárinfluenza miatt

Brazíliában három vadon élő madárban mutatták ki a nagy patogenitású H5N1 madárinfluenzát május közepén, és azonnal 180 napra szükségállapotot hirdettek az országban, hogy megakadályozzák az átterjedését a baromfitelepekre.

A látogatók előtt született tevecsikó a Szegedi Vadasparkban

Április elején igazi különlegességben lehetett része a Szegedi Vadaspark látogatóinak, élőben követhették nyomon egy tevecsikó születését, a kis csődör azóta megerősödött, szépen beilleszkedett a felnőttek közé - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató szerdán az MTI-t.

Természetes megoldások bolhák ellen

A bolhák igazán bosszantó kis teremtmények, parazita módjára élősködnek, betegségeket terjesztenek, rendkívül irritáló nyáluk egyeseknél kellemetlenül viszkető, hólyagos kiütéseket okoz. Mit lehet felhozni mentségükre? Semmit.