Back to top

Új, halálos vírust fedeztek fel az óceánokban

Egy eddig ismeretlen vírust azonosítottak a Hawaii Egyetem Egészségügyi és Partravetődési Laboratóriumában (Health and Stranding Lab), mely halálos a bálnákra és delfinekre nézve. Először egy 2010-ben partra vetődött Longman-féle csőröscetből mutatták ki, ám mostanra 10 különböző tengeri emlősfajnál is megtalálták.

A csőröscet circovírus (beaked whale circovirus, BWCV) felfedezése hozzájárul, hogy jobban megértsük, miként fertőződnek meg a tengeri emlősök ezzel a betegséggel. A circovírusok DNS vírusok, melyek madarakat, sertéseket, és kutyákat is megfertőznek, és súlyos esetben halálos is lehet - írja a Phys.org.

A Hawaii környékén élő cetfajok kisebb populációkat alkotnak a szigetek körül, ezért egy halálos járvány ezeknek az állatoknak az eltűnését okozhatja
A Hawaii környékén élő cetfajok kisebb populációkat alkotnak a szigetek körül, ezért egy halálos járvány ezeknek az állatoknak az eltűnését okozhatja

"A tanulmányunkban olyan Cuvier-féle csőröscetekből mutattuk ki a BWCV-t, melyek Saipanban és Amerikai Szamoában vetődtek partra, egymástól majd' 4000 mérföldnyire (kb. 6500 kilométer) az első felfedezett megbetegedéstől" - mondta Kristi West, az egyetem laboratóriumának igazgatója. "A Hawaiion kívül talált pozitív esetek megdöbbentőek, és azt jelzik, hogy a vírus a Csendes-óceán középső és nyugati részéig terjedt, de akár a világ minden részén ott lehet a tengeri emlősökben."

A bálnák és delfinek, melyeket a kutatók vizsgáltak, a Csendes-óceán különböző régióiból érkeztek, azonban az pozitív tesztet produkáló állatok nagyja a Hawaii-szigetek környékéről származott.

"Meglepődtünk, hogy milyen sok különböző fajt fertőzött meg a BWCV, a vizsgált állatok feléből kimutattuk a vírust" - mondta Cody Clifton, a Trópusi Mezőgazdasági és Emberi Erőforrások Főiskolájának (College of Tropical Agriculture and Human Resources) doktorandusz hallgatója.

22 évig ismeretlen volt a patogén

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a circovírus már 22 éve is jelenvolt a Csendes-óceánban. A kutatók a Hawaii Egyetem laborjának archív mintáit is vizsgálták, egészen 1997-ig visszamenőleg. Ezek között az esetek között a kutatók kimutatták a BWCV-t egy törpe ámbráscetből, mely O'ahu-n vetődött partra 2000-ben - tehát a patogén már ekkor jelen volt a Hawaii környékén élő bálnákban és delfinekben.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen hatással van a BWCV a fertőzött állatokra. Az első eset, ahonnan kimutatták a BWCV-t egy halálos beteg bálna volt, de ez a példány más patogénekkel is fertőzött volt. Több kutatásra van szükség ahhoz, hogy mérhető eredményeket kapjunk a vírus tengeri emlősök egészségére gyakorolt hatásáról.

"Meg kell értenünk, hogy a hawaii delfinek és bálnák körében milyen mortalitást okoz és milyen veszélyekkel jár ahhoz, hogy jobban megvédhessük ezeket a fajokat"

- mondta West. Hozzátette, hogy sok itt élő cet kisebb populációkban él, melyek a kisebb szigetekhez kötődnek, így egy súlyos, akár halálos járványkitörés akár végzetes is lehet ezekre a kisebb csoportokra nézve.

A hawaii emberek kultúrájának szerves részei a tengeri emlősök
A hawaii emberek kultúrájának szerves részei a tengeri emlősök

Az óceánok egészségének jelzői

A tengeri emlősök fontosak a hawaii emberek kultúrája szempontjából, és az óceánok egészségnek jelzőiként tekintenek rájuk. Az őket fenyegető veszélyek megértése kritikusan fontos a védett fajok megőrzése és védelme érdekében.

A kutatók jelenleg kizárólag a lakosság bejelentéseire kénytelenek támaszkodni a beteg vagy elhullott bálnák és delfinek felkutatása során, ami azonban kulcsfontosságú az elhullás okainak felderítésében, és a veszélyek kiértékelésében, melyek a hawaii és csendes-óceáni fajokat fenyegetik.

Forrás: 
phys.org

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szennyezett, penészes tojásokat vont ki a forgalomból a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.

Antraknózis: meggy után már dión is?

A meggytermesztők számára jól ismert a Colletotrichum nemzetségbe tartozó gombafajok által okozott betegség, a meggy antraknózisa. Szüret előtt vagy szüret után az érett termésen gyors lefolyású rothadást idéz elő, járványos években súlyos a termésveszteség.

8 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztunk

Ha túlzott mennyiségben fogyasztjuk, a cukornak negatív hatásai lehetnek az egészségünkre. De, hogy mik is azok pontosan? Íme, néhány lehetséges mellékhatása a cukorfogyasztásnak.

Egyetlen magyarként a világ száz legjobb egyeteme közt a MATE a THE fenntarthatósági rangsorában

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ száz legjobbja közé került a Times Higher Education Impact Rankings rangsor ENSZ által deklarált éhezés elleni küzdelmet meghatározó Zero Hunger kategóriájában. Ezzel olyan kiemelkedő egyetemekkel került egy kategóriába, mint a 65. helyezett Wageningen Egyetem vagy a 72. helyezett Tokiói Agrártudományi Egyetem, amelyek az agrárszektorban a világ vezető intézményei közé tartoznak.

Átadták a Szentkirályi Magyarország Kft. új PET-palackozó gyártósorát

Előző pénteken adták át a Szentkirályi Magyarország Kft. új, nagy teljesítményű, PET-palackozó gyártósorát, a 2,8 milliárd forint értékű beruházás a vállalat ötéves fejlesztési programjának első ütemében épült meg.

Átírnák az eredetjelölésre vonatkozó paragrafusokat

A friss és szeletelt zöldség-gyümölcsök forgalmazási előírásairól szóló új jogszabálytervezetről folytat nyilvános konzultációt az Európai Bizottság. Megszólalt az ügyben az európai friss zöldség-gyümölcs ágazatot képviselő szövetség (Freshfel Europe), és rámutatott, hogy messzemenő következményei lesznek, ha az országspecifikus eredetmegjelölés kötelező szabályait fenntartják a konyhakész, szeletelt gyümölcsök és zöldségek esetében.

5 étkezési szokás a gyors fogyásért 50 éves kor felett

Amikor azt látjuk, hogy a mérlegen a szám lefelé mozog, nagyszerű érzés, de amikor ezek a számok növekednek vagy stagnálnak, az kissé frusztráló lehet. A megfelelő ételek és az egészséges táplálkozás kulcsfontosságú, ezért a szakértők megosztják a titkot a fogyáshoz, mely 50 éves kor felett is könnyen kivitelezhető.

Aggasztó szermaradványok a dísznövényeken

Az osztrák Global 2000 környezetvédelmi szervezet virágcsokrok, szobanövények és kerti virágok növényvédőszer- tartalmát vizsgálta. A független laboratóriumi mérések során a minták 94%-ában találtak vegyszermaradványokat.

Felfüggesztik a versenyszezont az egyik legismertebb amerikai lóversenypályán

Felfüggesztik a lóversenyeket az Egyesült Államok egyik legismertebb pályáján, a Kentucky Derby-nek is otthont adó Churchill Downson az elmúlt időszakban tucatnyi versenyló pusztult el - jelentette be a pálya üzemeltetője.

Rekordösszeg az agrárium fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.