0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Már letölthetők a gyümölcsfaiskolai szemlebejelentő nyomtatványok

Felhívják az engedéllyel rendelkező gyümölcs szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket évente február 28-ig, önállóan kell bejelenteniük.

Az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál. Az űrlapot önállóan kell letölteni a Nébih honlapjáról, és kitöltve, aláírva a vonatkozó jogszabályban megadott határidőig vissza kell küldeni.

A korábban már nyilvántartásba vett C.A.C. ültetvényekről az 5079. sz. nyomtatványt továbbra is személyre szabottan fogják megküldeni.

Űrlapok letöltése
Az űrlapok letölthetők a Nébih honlapjáról.

Elektronikus beküldés
A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk.

Az elektronikus beküldéshez a kitöltött és aláírt űrlapokat be kell szkennelni, vagy le kell fényképezni, lementeni, azután a epapir.gov.hu felületen az űrlapok becsatolásával megküldeni az alábbiak szerint.

Az ügyfélkapus azonosítás után, a felugró felületen (miután a cégek kipipálták a cégkapus beküldés négyzetet) a következő beállításokat kell kiválasztani:

TÉMACSOPORT: Kertészeti szaporítóanyag

ÜGYTÍPUS: Gyümölcsfaiskolai szemlebejelentőt vagy C.A.C. Gyümölcs szaporítóalapanyag termő állományok éves bejelentése (5079-es) vagy Új C.A.C. Gyümölcs szaporítóalapanyag termő állomány (kijelölt fa/ültetvény) bejelentése (5077)

CÍMZETT: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal e-Papír

A felület lehetőséget biztosít rövid levél írására és a digitalizált iratok feltöltésére. 

Javasolják az ügyfélkapun bejelölni az „értesítés küldése” gombot, így a rendszer automatikus üzenetet fog küldeni a feladást és letöltést igazoló nyugta tárhelyre érkezéséről.

Postai beküldés

Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig.
Postacím: Nébih 1525 Budapest, Pf.: 30.-MGEI KSZFO 

Felhívják ügyfeleik figyelmét, hogy az e-Papír felület segítségével ügyeiket nagyon egyszerűen, gyorsan és biztonságosan intézhetik, mivel a levél és csatolmányai közvetlenül a Nébih iktatórendszerébe érkeznek, továbbá a levél megérkezéséről igazolást is kapnak.

Ügyfélkapu nyitását bármelyik kormányablakban lehet kérni, mindössze egy e-mail címre és egy személyi igazolványra van szükség hozzá.

További kérdés esetén forduljon a Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóságához az mgei@nebih.gov.hu email címen.

Forrás: Nébih