A méhész is vállalkozó 6.

Ezt megértve, gyorsan ki tudjuk számolni, hogy miből mennyi bevételünk szokott lenni, mennyi annak a felvásárlási ára, és melyik mekkora része a bevételünknek.

A korábbi részeket itt olvashatják:

A méhész is vállalkozó – A méhészet, mint vállalkozás

A méhészet, mint vállalkozás 2.

A méhész is vállalkozó 3.

A méhész is vállalkozó 4.

A méhész is vállalkozó 5.

Ezt én gyorsan áttekintettem, és megértettem, hogy a bevételem több mint felét az akácméz adja, tehát ezt kell legjobban kihasználnom. Ezt kell jól megfognom, ha eredményt akarok elérni. Mivel ennek a súlya a legnagyobb, itt 10 százalékos fejlődés többet fog számítani (mivel nagyobb az alapja), mint ha például napraforgón tudnék ugyanekkora növekedést elérni.

Majd akác után pontosan annyit szaporítok, ami kellően sok, hogy nőjön az állományom, de úgy, hogy napraforgóra termelő erősségűnek nevezhető családjaim maradjanak, mert onnan sem ártana egy kis méz. De lehetőség szerint minden család termeljen következő akácon.

Viszont az egyenletben nem csak a méz mennyisége szerepel. Fontos látnunk, hogy minden részleten dolgoznunk kell, hiszen a méhcsaládok számát duplázni sokkal nehezebb, mint ha minden változón csak 30 százalékot emelünk: 1,3 × 1,3 × 1,3 = 2,197, tehát ezzel a módszerrel az eredetihez képest 20 százalékkal többel nő a bevételünk. Valamint kiemelném, hogy nem az összes méhcsaládszám számít, hanem az, hogy mennyi lesz repcére vagy legkésőbb akácra termelő erősségű. Ugyanis ha száz helyett kétszáz családunk van, de a kétszázból is ugyanúgy csak hetven lesz termelő, mint a százból, akkor semmit sem értünk el, csak elköltöttünk rengeteg pénzt. (Jellemző eset, amikor megkérdezek más méhészeket, hogy mennyi lett a pergetett átlaguk, és azt válaszolják, hogy 40 kiló, vagy valami hasonlóan nagy számot.

S megkérdezem utána: hány családjuk van? Száz, válaszolják. Ilyenkor megjátszom, hogy meglepődöm, és megkérdezem a következőt: „Tényleg? Lett 4 tonna mézed? Hát az nagyon jó, nagyon ügyes vagy! Nem hittem volna!”

Azt javaslom, hogy igyekezzünk évről évre tervezetten 20-30 százalékkal növelni a bevételünket. Ha mindent ugyanúgy csináltunk, mint az előző évben, de a jobb évünk miatt 50 százalékkal több a bevételünk, attól még a vállalkozásunk nem fejlődött semmit. Viszont ha szörnyű évünk van is, és a szomszédok a méhcsaládjaik 70-80 százalékát elveszítik, mi meg csak 20 százalékot, és mégis ugyanakkora a bevételünk, mint az előző évben, vagy alig kevesebb, akkor bizony a vállalkozásunk előbbre jutott. S ez majd a jobb években hatványozottan fog megjelenni. Ezeket helyén értékelni elég nehéz. Nem tudunk mindent számszerűsíteni. Például az időjárást nagyon nehéz lenne. Átlaghőmérséklettel vagy hőösszeggel talán lehetne jellemezni, mondjuk, a márciust, áprilist, de ez nem feltétlenül van egyenes arányban a méheink fejlődésével. Viszont a méhcsaládok számát, a termelő erősségű méhcsaládok számát, a megtermelt átlagot ismerjük, ezek jó mérőszámok. A jobb beteleléssel a méhcsaládok átlagos erősségét növelhetjük, a jobb tavaszi fejlesztéssel ugyanolyan családokból erősebbeket nevelhetünk, tarthatunk több családot. A megtermelt átlag ezekből fog összeadódni, de a méhlegelő jó megválasztásával ezt tovább emelhetjük.

Az eladási áron is lehet és kell is dolgozni. Ezt is többféleképpen tehetjük: vagy elkezdünk kiüvegezni, vagy biomézet állítunk elő, jobban hirdetjük termékünket, vagy bármilyen közvetett vagy közvetlen módon növeljük a hozzáadott értéket.

Ily módon, ha csupán három éven keresztül évi 10 százalékkal növeljük a szorzat mindhárom tényezőjét, akkor évi 33,1 százalékos bevételnövekedést érünk el (1,1 × 1,1 × 1,1 = 1,31). Ennek három év alatt kumulált összege 2,36 (1,331 × 1,331 × 1,331 = 2,357), tehát három év alatt majdnem két és félszeresére növeljük a bevételünket.

Ezt így lebontva, mindenki gondolja végig: tudná három évig 10 százalékkal növelni a méhcsaládjai számát? Szerintem ez a legegyszerűbb. Erre mindenki képes. Tudná annyival jobban csinálni a betelelést és a tavaszi fejlesztést, hogy évi 10 százalékkal több termelő családja legyen, és 10 százalékkal nőjön a megtermelt átlaga? Megérné foglalkozni a kiüvegezéssel vagy a marketinggel, hogy 10 százalékkal növelje az eladási árakat? Szerintem a válasz egyértelműen igen. Persze ezzel kihívások elé állítjuk magunkat, s el is jutunk oda, hogy valójában nekünk kell fejlődnünk, ha fejleszteni akarjuk a vállalkozásunkat.

Eddigi életemben végig ennek szem előtt tartásával alakítottam ki a fontossági sorrendet és osztottam be az erőforrásaimat. Röviden: a leggyengébb családokat szétsepertem, a többivel pedig igyekeztem minél többet termelni akácon. Ugyanis ha nem tudom termelő erősségűre hozni, akkor nem lehet egyöntetűen kezelni őket, és ha menet közben kell gondolkodni, az sokkal több időt elvesz. Ha akkor kell műlépezni, amikor a többit még nem, akkor nap végén vissza kell menni és külön kezelni, ami időveszteség. S ha munka mellett lát el valaki kétszáz méhcsaládot, akkor az idő lesz a legfontosabb. Erre már egy elég jól bevált módszerem van, amit az előző két számban le is írtam. Lassan viszont elérek egy olyan szintre, ahol az összes családszám már meghaladja a lehetőségeimet. Így nem tudok minden családra akkora figyelmet fordítani, mint eddig. Emiatt kap egyre nagyobb figyelmet majd az egységesítés (folyamatok és a méhcsaládok egységesítése, ezek erősségének hatékony kiegyenlítése), a beavatkozások idejének csökkentése, hatékonyabb munkavégzéssel, a beavatkozások számának az egészségügyi minimumra szűkítése úgy, hogy minden feladat el legyen végezve. Ezért jelenleg is a fiókos kezelés megfelelő kialakításán dolgozom (ami télen, a számítógép mögött nagyon nehéz).

Próbálom jelenleg is összeszedni az ebben tapasztalt méhésztársak tanácsait, de ez egy későbbi történet lesz. Nem szeretnék semmit leírni vagy mondani, amit legalább öt éven keresztül nem teszteltem, ugyanis a méhészetben rengeteg a változó.

A családszám erőssége, az atkaterheltség, az időjárás (eső, szél, hőmérséklet) és még temérdek dolog, amit valószínűleg nem is sejtünk, de befolyásolja a család állapotát. Ezért óva intek mindenkit azoktól az önjelölt prófétáktól, akik úgy kezdik a mondandójukat, hogy „tavaly így csináltam, működik, ez a biztos” vagy hasonló. Egy mérés nem mérés!

Az előző két cikkben közölt módszert tíz éve fejlesztem.

A fent leírtaknak tökéletesen megfelel, de nagyon sok munkával jár. Viszont a fejlesztés mindig csak lépésről lépésre halad. Sosem fogjuk elsőre a legjobbat elérni. Gyakorlatban a Lean-szemlélet szerint a 100 százalékot, az igazi célt soha el nem érhetjük, de mindig törekszünk rá. „A folyamatos fejlődés jobb, mint a soha el nem ért tökéletesség!”, mondta Mark Twain.

Az iparban soha nem várjuk meg, hogy egy ötletünket fejben alakítsuk tökéletes rendszerré. Ha úgy gondoljuk, hogy 80 százalékosan kész van, akkor bevezetjük, és a gyakorlatban fejlesztjük/csiszoljuk. Sok ötletből persze soha nem lesz tökéletes rendszer. De ha a meglévővel el tudjuk érni vagy meg tudjuk közelíteni a célunkat, sokkal jobban járunk, mint ha soha nem kezdtük volna el, pusztán azért, mert a „mi van ha?” kezdetű mondatokkal az örök kételkedőknek teret adunk. Az iparban ez egyszerűbb, mert szinte azonnal látjuk az eredményét, ha valamit máshogy csinálunk. Átállítom a gépet, és megnézem, hogy másnapra több selejtet csinált vagy kevesebbet. Egyértelműbb a dolog, és rövidebb ciklusokkal (egy nap) is ellenőrizhetjük magunkat.

Ha valamin komolyan fejleszteni szeretnénk, akkor abba erőt, időt és energiát kell fektetni. Sokszor komoly összegeket is. Viszont nem kell feltétlenül mindent változtatnunk. Ha egy gép működik, nem nyúlunk hozzá. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy valamit jobban is be lehetne állítani. Ha működik (eléri a célt), ne piszkáljuk. Csak azzal foglalkozzunk, ami fontos, viszont azzal teljes erővel.

A valóságban hozzátartozik a dologhoz, hogy a multik azért ragaszkodnak ahhoz, hogy a lehető legkevesebb pénzt fektessék be, mert nagyságrendekkel nagyobb összegeket kell befektetniük. Egy gyártósor öt-tíz millió euró, egy termék fejlesztése több tíz- vagy százmillió euró. A termék kitalálásakor nem biztos, hogy lesz rá vevő! Ilyen szempontból a mi helyzetünk sokkal könnyebb, mert a méznek mindig van piaca. Legfeljebb nem adnak érte annyit, amennyit szeretnénk. De itt sem egy év alatt szeretnénk, hogy megtérüljön a befektetés, hanem sok év alatt. Valamint a legtöbb eszközzel a saját munkánkat könnyítjük. S ez önmagában megérheti. Ettől függetlenül mégsem ajánlom egy ötcsaládos méhésznek a nagy gépsor megvásárlását. Meg kell határoznunk, mire van szükségünk, és mi az, amit ki tudunk használni. Ezeket a lépcsőfokokat és a hozzájuk megfelelő eszközöket is egy későbbi cikkben fogom tárgyalni.

A méhész vállalkozó, ha tud róla, ha nem! És ez, mint írtam, nem bűn. Sőt, ez csodálatos dolog. Bármit megtehetünk!

Csak rajtunk múlik, mire visszük az életben. Van egy nagyon fontos jellemvonás, amely minden emberben közös, aki a maga erejéből gazdagodott meg: a személyes felelősségtudat, a személyes felelősségvállalás!

Ők felelősséget vállalnak minden döntésükért. Nem keresnek kibúvót, nem mutogatnak másra. Nem hibáztatják a gondjaikért a kormányt, a válságot, a nehéz gyermekkorukat vagy a szomszédot (persze ha a szomszéd lepermetezné rovarirtóval a méheiket, az más kérdés). Nem várják tátott szájjal a sült galambot, nem mondják azt, hogy majd ha ez meg ez összejön. Nem várják a csillagok együttállását. Nem kifogásokat keresnek, hanem megoldásokat! A harcos cselekszik, csak a bolond sír! „A szerencse nem más, mint a lehetőség találkozása a felkészültséggel”, mondta Darrel Royal.

(Folytatjuk)

Szarka Tamás, méhészmérnök