0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 23.

Szabadidőlovasok 2022-ben

Évről évre megdöbbenek azon, hogy mennyire másképp gondolkodunk néhány éve, mennyit változott a világ. Mennyire kizökkentünk a kiszámítható életünkből, de egyúttal milyen rugalmassá tesz ez minket, s kényszerít az alkalmazkodásra, a fejlődésre, önképzésre.

A szabadidőlovasok számára még nem volt év, mely a biztosságot jelentette volna. Megalakulásunk óta minden évben történt valami, ami nem engedte, hogy hátradőljünk és lazítsunk, mondván, hogy minden rendben megy, szépen gyarapszik. A jóra való törekvés mellett a nehézségeken való felülkerekedés állandó motivációt adott.

Az újabb kihívások sokszor borították terveinket, mégis úgy vélem, hogy az összképet sikerült tartanunk, s a legtöbb esetben túlszárnyaltuk becsléseinket.

Szakbizottságunk mindvégig szem előtt tartotta, hogy kereteket, lehetőségeket biztosítson, s a szerencsés egymásra találásnak köszönhetően sokan voltak, voltatok, akik szerveztek, rendeztek, dolgoztak, versenyeztek, hogy minden fejlődjön, gyarapodjon.

Mint ahogyan minden év, ez is más kihívásokkal, de ugyanakkor jutalmakkal ajándékozott meg minket. Számos partner állt a szabadidőlovasok mellé, akik termékeikkel hozzájárultak a színvonal emeléséhez, s mellettük több elismert szakember, akik példájukkal s tanácsaikkal segítették tagjainkat. Haladó szellemű oldalainkon keresztül egy olyan társadalomra találtunk, amely igényli a színvonalat és a dinamizmust.

A versenyek száma ugyanazzal a lendülettel ívelt felfelé, ahogyan a korábbi évben, így december végéig 23 508 startot regisztráltunk 139 versenyen; mindebben 25 versenyiroda, 67 bíró, 387 edző, 331 egyesület, 147 lovarda és 85 helyszín működött közre.

Összehasonítva az elmúlt évekkel, 2020-ról 2021-re több mint 60% volt a bővülés, és még ehhez képest is 30%-os plusz tapasztalható 2022 decemberéig.

Lassan növekszik a fedeles szabad­idős versenyek száma, ennek oka nem feltétlenül a felkészülés hiánya, hanem a versenyek komplexitása, hiszen egyszerre legalább két versenypályára és ugyanennyi melegítőpályára van szükség.

A lovasok száma is emelkedett 38 889-re, és a versenyeken részt vállaló lovaké is, 2470-re. A rendezvényeken a kiforrott programtervezet, rutinos bírók és egyéb technikai személyzet, képzett lovasok és lovak egyértelműen azt mutatják, hogy fejlődik a magyar lovastársadalom. Van igény a rendezvényekre, az újdonságra, a kihívásokra, s tagjaink rengeteg energiát fektetnek a sportban való kiteljesedésbe.

Az év kiemelkedő eseményei között említem a 100. Magyar Derbyn a 99 lovas, a 99 kis ló és 99 felvezető, valamint a megszámlálhatatlanul népes háttérstáb közreműködését. Leírhatatlan élmény, fantasztikus kezdeményezés, újabb példa az összefogásra.

A Nemzeti Vágtán ezt is felülmúlva 150 lovas haladt kísérőjével a Hősök terén nemzeti színekbe öltözve. Az országhatárokon is átívelő rendezvényre már hagyományként térnek vissza a szabadidőlovasok, s hihetetlen rutinnal váltják valóra sokunk álmát. S ha már a döbbenetes számoknál tartunk, következzen a szabad­időlovasok második döntője, melynek ismét a Nemzeti Lovarda adott helyszínt. A minden szempontból kiemelt rendezvényen 1500 startra nevezett közel 400 lovas ötéves kortól, 300 lóval.

A háromnapos rendezvény során a szabadidőlovasok ellepték a Nemzeti Lovardát, s a négy pályán zajló versenyek rekordszámú startjai mellett szórakoztató programokkal vártuk a családokat. A tűz-
zsonglőrshow mellett Király Viktorral ünnepelhettek a gyerekek, majd a nagy fedelesben huszonegy bajnokot avathattunk különböző kategóriákban, akik több mint 10 millió forint értékű tárgyjutalomnak örülhettek.

Ősszel meghirdettük a nagy népszerűségnek örvendő alkotópályázatunkat is, melyen számos tehetséget fedeztünk fel.

Különböző technikákban alkothattak a jelentkezők, és a közönség szavazata alapján a tíz legtöbb szavazatot nyerő kapott ajándékcsomagot.

Gondolataink az új évben is a szakág fejlődésén, fejlesztésén járnak, s bízunk abban, hogy a körülmények – bár már most tudjuk, hogy feladatot állítanak elénk, mint minden évben – lehetővé teszik, hogy ez a mennyiségi és minőségi gyarapodás folyamatos legyen.

Köszönjük minden szabadidőlovasnak és támogatónak, szakembernek az egész éves munkát! Sikerekben, békében és lovasélményekben gazdag boldog új évet kívánunk!

Csilló Rita

Forrás: Pegazus