Az eseményről és a kiállított galambokról itt talál még több képet.
Az agrárminiszter nyitotta meg a rendezvényt

A miniszter hozzátette, az elmúlt években az Agrárminisztérium számos lépést tett annak érdekében, hogy minél többen fogyasszanak galambhúst. A különböző fejlesztési programok eredményeként több fővárosi áruházban már kapható húsgalamb. Görbeházán pedig kormányzati támogatással galambvágóhíd létesül.
A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az agráriumot népszerűsítő rendezvényeknek különleges küldetésük van. Értékeket mutatnak fel, teret adnak a szakmai ismereteknek, élményeket kínálnak és hagyománytiszteletre tanítanak. Ebben jelentős szerepük van például a galamb és kisállattenyésztő ágazati civil szervezeteknek. Az Agrárminisztérium már több mint egy évtizede vissza nem térítendő támogatásokkal segíti az ágazati civil szervezetek szakmai feladatainak, programjainak sikeres megvalósítását. Nagy István köszöntötte a jubileumukat ünneplő szervezeteket is.
A dán keringő galamb ritka vendég a hazai kiállításokonFotó: Nagy Z. Róbert

Színes társaság
A három jubiláló szervezet galambfajtái mellett igen színes társaság gyűlt össze a január végi seregszemlén. A kiállított galambok fajtáinak száma, és ezen belüli darabszáma jól mutatta, hogy mely fajták milyen mértékben reprezentáltak a hazai galambászok körében.
Nagyon sok kinget, mondaint, texánt, strasszert, angol modenát láthattak különböző színváltozatokban a rendezvénye ellátogatók, de díszposták is voltak szép számmal.
Magyar fajtákból sem volt hiány, kakucsi szarka, alföldi dudoros posta, magyar óriás, magyar óriás begyes, magyar pávagalamb, magyar szarka, kecskeméti keringő, alföldi keringő, szegedi magasszálló, kiskunfélegyházi keringő, egri kék keringő, budapesti bíbic keringő fajták is voltak többek között a rendezvényen. A kiállítást színesítették az afrikai sirályka, bécsi keringő, és dán keringő galambok példányai, utóbbiak elég ritkán láthatók a hazai kiállításokon.
A magyar óriás galamb csak egy volt a sok bemutatott magyar fajta közöttFotó: Nagy Z. Róbert

Húsgalamb, díszgalamb, röpgalamb
Bár egy galambkiállítás mindig egyfajta szépségverseny, a bemutatott fajtacsoportok jól láttatták, hogy a galambászat mennyire színes, sokféle egymástól eltérő hasznosítású fajtákat takar.
A galambászok pedig kedvükre válogathatnak a bőség zavarában, hogy mely fajta, fajták mellett kötelezzék el magukat. A régebbi húsgalambokat, melyeket eredetileg hústermelési céllal nemesítettek ki ma már sokan díszgalambként tartják. A posta galambászat egy külön sporttá nőtte ki magát, de az utazó posták mellett díszposták, sőt orrdudorosok is megtalálhatók már a tenyészetekben. A röpgalambászatnak is több ága van, a keringő és pergő galambok röpképükkel bűvölik el tenyésztőiket. És akkor még nem esett szó a dobos, begyes és tollszerkezetes galambokról, melyek szintén külön fajtacsoportot alkotnak e változatos állatok körében.