Back to top

Érdemes hétvégén jelmezben menni az állatkertbe

Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel, állattréningekkel és kedvezményekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert szombaton és vasárnap.

A jelmezben vagy farsangi álarcban érkező 14 éven aluli gyermekek ezen a két napon, jelképes áron, 200 forintos jeggyel látogathatják az Állatkertet - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

A tájékoztató szerint

a Barlangteremben jelmezbált tartanak a Bóbita Band Állatok farsangja című interaktív előadásával, illetve a Csürrentő Együttes táncházával, amelyhez családi tánctanítás is kapcsolódik.

Mint írják, lesz arcfestés, farsangi kézműveskedés, színező sarok, állati helyszínelés, illetve a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete jóvoltából Teddy Maci Kórház is.

A farsangi hétvégén, két helyszínen is közös fotókat lehet majd készíteni cosplay jelmezesekkel és fel lehet ülni a patinás, 115 éves "falovas" Schäftner-körhintára is. Mindkét nap 13 órai kezdettel a főkaputól jelmezes karneváli felvonulás indul körbe az állatkertben - áll a közleményben.

Fotó: Bokor Ádám

Szombaton és vasárnap is hét-hét állatbemutató, tréning, illetve látványetetés lesz, többek között a pingvineknél, az oroszlánfókáknál és a denevéreknél, valamint látványos program keretében láthatók lesznek a Cápasuli cápái.

Mint kiemelik, érdemes lesz meglátogatni az Állatkert újdonságait, például a Pálmaházban helyet kapott dolmányos hangyászokat. Ezt az állatfajt nyolc évtizednyi szünet után láthatja újra a közönség.

A részletes farsangi programkínálat a https://zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2023-02-04-farsang-az-allatkertben oldalon olvasható.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Jó hír a Kéknyelű szerelmeseinek: az év legnagyobb kóstolója Badacsonyban

A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása, valamint a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend szervezésében idén június 3-án, harminckettő, Kéknyelűt termelő badacsonyi borászat részvételével, kulturális programokkal, zenével, kiváló borokkal és ízletes fogásokkal az év legnagyobb Kéknyelű kóstolójára várják a Badacsonyba érkezőket.

Öt vidám asztali -és partidekor-ötlet muskátliból a nyári összejövetelekhez

Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit?

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.