0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hamarosan hóvirágünnep

Az Alcsúti Arborétumban minden évben ünnep a hóvirágnyílás. A pontos dátuma értelemszerűen nem rögzíthető előre, de az biztos, hogy most már a küszöbön áll. Érdemes figyelni a híreket!

Védett helyen alighanem sokan találkoztunk már az idén a kis fehér harangocskákkal, ellenben az igazi ünnep majd a tömeges virágzás idején hirdethető meg.

Az Alcsúti Arborétum honlapján egyelőre annyi információ olvasható, hogy februártól ez már bármikor várható; a Facebook-oldalukon pedig azt ígérik, hogy hamarosan részletes információval szolgálnak.

A Vértes lábánál elterülő, közel negyvenhektáros Alcsúti Arborétum József nádor egykori kastélyának parkja köré épült (ő volt az első Habsburg, aki Magyarországon letelepedve birtokot szerzett). Az angolpark egy birkalegelő helyén létesült, és tervezése annak a Jámbor Vilmosnak a nevéhez köthető, aki a Margit-sziget első kertépítőjeként is ismert. 300 olyan növényfajt ültettek el, ami azelőtt Magyarországon ismeretlen volt, így nem véletlen, hogy a park látnivalói között is elsősorban egzotikus fenyőféléket javasolnak megtekintésre.

Emellett két olyan látványossága van az arborétumnak, ami messzebbről is odavonzza a turistákat: az egyik a tél végi hóvirágünnep, a másik pedig a nyári szentjánosbogár-rajzás.

Utóbbira még várnunk kell pár hónapot, előbbi viszont már csak pár hét kérdése. Hét hóvirágfaj 24 fajtája található meg a területen, tehát garantált a hosszú ideig tartó virágözön, de aki tavasszal odalátogat, annak érdemes megcsodálnia a többi, ilyenkor nyíló virágot is: a bogláros szellőrózsát, az odvas keltikét, a pettyegetett tüdőfűt, a szártalan kankalint, a salátaboglárkát, a hunyorokat, az ibolyákat és a májvirágot.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu