0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet

A januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult. Ennek következménye a jóval kevesebb csapadék és az átlag körüli hőmérséklet. A hétvégétől ismét átalakul a légköri áramlási rendszer hazánk fölött: tartósan északias áramlással jelentős lehűlés érkezik kemény éjszakai fagyokkal, napközben is csak fagypont közeli hőmérsékletekkel.

A múlt hét közepétől bár több időjárási front is átvonult hazánk fölött, ezek nagyobb csapadékot nem hoztak. A heti csapadékösszeg jellemzően 3 mm alatt maradt. Azonban az elmúlt 30 és az elmúlt 90 nap is országszerte jóval csapadékosabb volt a sokéves átlagnál, ez alól csak Sopron térsége kivétel, ahol domborzati okok miatt a délnyugatról érkező nedves levegőből csak kevés csapadék esik. Az ország döntő részén az elmúlt három hónap csapadéktöbblete 80-130 mm között alakul. A talajok felső egy méteres rétege telített állapotban van, a bő egy hetes csapadékszünet időt adott a víz mélyebb rétegekbe való szivárgására, és az alföldi belvíz kiterjedésének csökkenésére.

A hőmérséklet az elmúlt héten csökkent a korábbiakhoz képest: a múlt hét második felében az átlag körül alakult, majd január utolsó és február első napján ismét nagy területen 10 Celsius fok közelébe melegedett a levegő.

Éjszakánként többször előfordultak fagyok, ami az idei januárban már-már ritkaságnak számított. A leghidegebb reggel hétfőre alakult ki, ekkor -1 és -9 fok közé hűlt le a levegő. Az elmúlt 30 nap átlaghőmérséklete 3-6 fokkal haladta meg a szokásos értéket. Eddig a télen számottevő talajfagy nem alakult ki, néhány kevésbé felhős éjszakán tudott megfagyni a talaj fölső néhány centiméteres rétege.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, bár az Alföldön foltokban vízborítás van a vetésekben, amelyet egy ideig tűrnek a növények, de ha ez elhúzódik, akkor kipusztulnak.

A tartósan enyhe idő nem tett jót a növényeknek, megzavarta a vegetációs ciklusukat, ráadásul hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkultak. A túl enyhe idő különösen a gyümölcsfákra veszélyes: ha túl korán véget ér a mélynyugalmi állapotuk, később érzékennyé válnak a fagyokra. A mogyoró virágzása már az északkeleti országrészben is tart.

A folytatásban erős lehűlés érkezik, de előtte pénteken még egy kiterjedt csapadékzóna vonul át hazánk fölött hóval – esővel vegyesen. Szombattól pedig már sarkvidéki eredetű légtömeg kezdi elárasztani nagy sebességgel, viharossá fokozódó széllel a Kárpát-medencét. Szombaton még előfordulhatnak záporok, ezt követően aztán a jövő hét közepéig már kicsi a csapadék esélye és több órás napsütés is várható. Az egy heti összcsapadék többnyire 2 és 10 mm között valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke nagy területen csak kevéssel 0 fok fölött, vasárnaptól északkeleten az alatt várható. A hét utolsó napjától szigorodnak az éjszakai fagyok is, helyenként -10 fok alá is csökken a hőmérséklet. A jövő hét első fele lehet a tél eddigi leghidegebb periódusa, ekkor már számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu