Back to top

Február 2.: a vizes élőhelyek világnapja

Bár kevesen tudják, de február másodika a vizes élőhelyek világnapja. Ez 1971. óta van így, annak emlékére, hogy ezen a napon kötöttek nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért. Idén, 2023-ban ráadásul, pont egy vízi élőhelyi madár, a nádasokban, gyékényesekben élő barkós cinege lett az év madara.

A vizes élőhelyek a Föld egyik legnagyobb diverzitású természeti egységei. A vizes élőhelyek jelentős méretű területet borítanak az összes kontinensen, napjainkban a szárazföldek területének 6,4 százalékát teszik ki. Számuk az emberi beavatkozások hatására jelentősen lecsökkent. A még fennmaradt ilyen területek pedig az emberi tevékenységek hatására is érzékenyen reagálnak. Hazánkban a folyószabályozás után kialakult holtágak tudták leginkább átmenteni és megtartani a folyószabályozások előtti ökológiai rendszereket.

Fotó: wikipedia

Ramsari egyezmény

A vizes élőhelyek átalakításának és pusztulásának felgyorsuló üteme hívta életre ezt a nemzetközi összefogást, mely az egyezmény létrehozásához vezetett. A Ramsari egyezmény az egyik legdinamikusabban fejlődő nemzetközi természetvédelmi egyezmény amelyben jelenleg 171 ország vesz részt.

Eredetileg a rohamosan csökkenő vízimadár-állományok megmentéséért kívántak a csatlakozni az országok, ám a tapasztalatok alapján hamar rávilágítottak arra a tényre, hogy önmagában az élőhelyek védelme nem elegendő megmentésükhöz, magát az ökológiai rendszert kell megőrizni, amely képes az ott előforduló állatfajok eltartására.

Az egyezményben a vizes élőhelyek magukba foglalhatják a tengerparti részeket közvetlenül a vizes élőhely területe mellett, valamint szigeteket és az édes vizeket is.

Hazánk 1979. augusztusában csatlakozott az egyezményhez, jelenleg 23 nemzetközi jelentőségű magyarországi vizes élőhely található a Ramsari Jegyzéken, összesen 180 000 hektár kiterjedéssel: Balaton, Baradla barlangrendszer, Béda­ Karapancsa, Biharugrai halastavak, Bodrogzug, Csongrád­bokrosi Sós­tó, Felső ­Tisza, Fertő­tó, Gemenc, Hortobágyi NP, Ipoly völgy, Kardoskúti Fehér­tó, Kis Balaton, Kiskunsági tavak, Kolon­tó Izsáknál, Mártély TK, Ócsai TK, Pacsmag, Pusztaszeri TK, Rétszilasi tavak, Szaporcai Ó­Dráva meder, Tatai Öreg­tó, Velencei ­tó, Dinnyési ­fertő.

Vízimadarak Magyarországon

A fülemülesitke márciustól októberig tartózkodik Magyarországon. A nagy kiterjedésű nádasokat kedveli, amelyek a neki megfelelő táplálékbázist nyújtják. Felülről zárt fészkét az évek során lehullott, összetöredezett nádakra és zsombékokra építi közel a víz felszínéhez. Emiatt különösen érzékeny a költési időben fellépő vízszintingadozásra. Az iszapból kitúrt gerinctelenekkel, rovarokkal táplálkozik.
A nádi tücsökmadár szintén a nádas alsó részében rak fészket, száraz nádlevelekből. Főleg pókokkal és rovarokkal táplálkozik. Magyarországon rendszeresen fészkel, a fülemülesitkéhez hasonlóan, állományukat 50-60 ezerre becsülik.

A vízes élőhelyek hazánkban is veszélyeztetettek
A vízes élőhelyek hazánkban is veszélyeztetettek
Fotó: wikipedia

A hazai madárállomány egyik legszebb madara, a jégmadár. Nagyon sokan kedvelik gyönyörű tollazata miatt, ám kevesen tudják milyen célt is szolgál ez a tollazat. Tarka színe a védekezést és a megtévesztést egyaránt segíti.

A hasa színe, a száraz levelekre hasonlít, így a hal nem gyanakszik rá. Háta viszont olyan, mint a csillogó kék víztükör, ezért felülről nem veszik észre a ragadozó madarak. Egy-egy a vízhez közeli fán, vagy földbuckán telepszik meg és néha a víz fölé szállva, a víztükör fölött lebegve vadászik, a kis halakra.
A mandarin réce is hasonlóan színpompás tollazattal rendelkezik, ám ő teljesen másra használja azt. A tőkés récékhez hasonlóan a tojó szürkés, barnás színezetű, a hím pedig színes, aminek a párzási időszakban veszi hasznát.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Légi kémiai szúnyogirtás is lesz a héten

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.