Back to top

Csak az a szép zöld gyep...

Két közösségi zöldítést támogató pályázatot is kiírt a Fővárosi Önkormányzat budapesti társasházak, intézmények, illetve magánszemélyek számára. Az Égig Érő Fű elnevezésű udvarátalakító felhívást már harmadjára, a homlokzatzöldítést pedig idén először hirdették meg.

Az udvarok zöldítésével városi oázisokat lehet létrehozni, javítja a lakók életminőségét
Az udvarok zöldítésével városi oázisokat lehet létrehozni, javítja a lakók életminőségét
Fotó: egigierofu.budapest.hu
Az első felhívás keretében épületenként akár 3 millió forint támogatást is el lehet nyerni arra, hogy a lakóközösségek zöldebbé tegyék belső udvaraikat. A pályázaton olyan fővárosi társasházak, lakásszövetkezetek vehetnek részt, amelyek lakóépületei zártudvaros, kertes vagy csatlakozó udvaros beépítésű zárt belső területtel rendelkeznek.

Bár Budapesten kevés a lehetőség az új zöldfelületek létrehozására, azt a kevés helyzetet érdemes megragadni.

Különösen a nyári hónapokban válhatnak „sivataggá” az intenzíven beépített belvárosi részek, de az udvarok zöldítésével városi oázisokat lehet létrehozni, javítja a lakók életminőségét. Minél több ház udvara zöldül ki, annál elviselhetőbbé válik az élet a városban.

Az Égig Érő Fű pályázat a főváros uniós ciklushoz igazított zöldinfrastruktúra-akcióterve, a Radó Dezső Terv részeként látott napvilágot. Kifejezetten olyan belvárosi "gangos" társasházak számára hirdetik meg, ahol az egyetlen esély a zöldítésre a belső udvar feltörése. Sok esetben maga az utca is fásíthatatlan az alatta burjánzó közművek és védőtávolságaik miatt. Az önkormányzat pénzzel, szaktudással és segédanyagokkal támogatja a lakóközösségek zöldítési törekvéseit a belvárosi hősziget csökkentése és az egészségesebb környezet érdekében. A pályázókat 800 ezer és 3 millió forint közötti összeggel támogatják, a beadott pályázatokat szakértő zsűri bírálja el. A jelentkezés határideje március 3-a. A részletek itt találhatók: http://egigerofu.budapest.hu

Sok esetben maga az utca is fásíthatatlan az alatta burjánzó közművek és védőtávolságaik miatt
Sok esetben maga az utca is fásíthatatlan az alatta burjánzó közművek és védőtávolságaik miatt
Fotó: egigierofu.budapest.hu
A decemberben zárult „közösségi költségvetés” ötletpályázatának egyik győztes projektje a homlokzatzöldítés, amit összesen ötven millió forinttal kíván támogatni a Fővárosi Önkormányzat.

Nemcsak a belvárosi társasházakat invitálja zöldítésre, hanem mindazokat a budapesti családi házakat, társasházakat, lakásszövetkezeteket, intézményeket, amelyek elköteleznék magukat a vertikális kertek, a homlokzatok zöldítése mellett.

A vertikális kerteket szakcég alakítja ki, a pályázóknak pedig a fenntartást kell vállalniuk
A vertikális kerteket szakcég alakítja ki, a pályázóknak pedig a fenntartást kell vállalniuk
Fotó: homlokzatzoldites.budapest.hu
A támogatás feltétele, hogy zöldítésre kiválasztott fal közterülettel határos legyen. Beültetését az önkormányzat szakcége végzi el a tulajdonosok engedélyével és az építésügyi, műemlékvédelmi, valamint egyéb hatósági előírásokat betartva. A pályázóknak pedig annyit kell vállalniuk, hogy minimum öt évig gondoskodnak a zöld homlokzat fenntartásáról. Jelentkezni február 28-ig lehet. További részletek itt olvashatók: http://homlokzatzoldites.budapest.hu 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

Párizsban a legmagasabb a hőség okozta halálozási arány Európában

A francia fővárosban nagyobb valószínűséggel halnak meg a magas hőmérséklet következtében, mint 854 másik európai városban. Egy tudományos kutatás szerint a párizsi lakosok más európai városokhoz képest a legnagyobb kockázatnak vannak kitéve a hőség okozta halálozásra.

A kkv-k továbbra is számítanak az uniós forrásokra

Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H az MTI-vel a magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.

A jövő kertjei az utcák lesznek

A Magyar Kertörökség Alapítvány áprilisi konferenciájának egyik nagy érdeklődéssel kísért előadását Nigel Dunnett növénydizájner, egyetemi tanár tartotta. A szakember nem volt ismeretlen a magyar tájépítészek számára, hiszen két éve már hallhatták ökológiai szemléletű gondolatait.

A város és a vidék közötti konfliktus szimbólumává vált a farkaskérdés - Lehetséges az együttélés?

A néhány évtizede kihalás szélére sodort farkasok lenyűgöző visszatérését nem mindenki fogadja egyforma örömmel Európában. Pedig részben az EU politikája által támogatott természetvédelmi kampány eredménye, mégis megosztó témává vált.

Tíz település nyert madárvédelmi eszközöket az MME pályázatán

Csaknem ezer madárvédelmi és ismeretterjesztő eszközt helyezett ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tíz olyan hazai településen, amelyek az MME által kiírt "Madárbarát település mintaprojektre" nyertes pályázatot adtak be.

Több hasznosítás, kevesebb lerakás: elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer

Július 1-től működésbe lép a hulladéktörvény módosítása alapján felállított új hulladékkezelési rendszer. Az állami feladatot elnyerő MOL vállalta, hogy 2040-ig a hazai települési hulladék jelenlegi 32 százalékos újrahasznosítási aránya eléri a 65 százalékot, a hulladéklerakókba kerülő hulladék arányát pedig 10 százalékra csökkentik a jelenlegi 50-ről.

Már a józanabb oldal hangja is hallható az európai állattenyésztésről

A hazai állattenyésztők számára továbbra is biztonságot jelentenek az állami és európai uniós támogatások, számíthatnak a kormány segítségére, de a háború hatásai, az energia-, alapanyag- és takarmányárak volatilitása, a piaci folyamatok kiszámíthatatlansága miatt fontos, hogy mindenkinek legyen egyéni kockázatkezelési stratégiája.