Back to top

Válságálló családi gazdaságok

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet 32 éves múltra tekint vissza. Időnként nehéz volt fennmaradnia, mert nincs normatív támogatás a román kormány részéről, egyetlen szakmai szervezet felé sem. Önerőből próbálják fenntartani magukat – tudtuk meg Fazakas Miklós elnöktől.

„Folyamatosan azokra a problémákra és kihívásokra fókuszálunk, amik a kisgazdaságok, a családi gazdaságok szintjén megjelennek. Törvény által nincs megfogalmazva vagy lehatárolva, hogy mit is jelent a családi gazdaság, így természetesen támogatás sincs ezen a szinten. A ’90-es évektől azt látjuk a legnagyobb problémának, hogy azok a gazdák, akik visszakapták a területeiket, kényszerpályán mozognak.

Nálunk ott adták vissza a földeket, ahol valamikor volt, de földtulajdonosként nagyon sokan nem tudták, mit kezdjenek vele, pedig a felelősség azt mondatta, hogy foglalkozni kell a földdel.

Sokuknak a '90-es évek zavaros gazdasági viszonyai miatt el kellett hagyniuk a pályájukat, és mivel a föld adott volt, abban próbáltak meg helytállni” – mondta el az elnök.

Fazakas Miklós: Maros megyében az agrárium minden része megtalálható
Fazakas Miklós: Maros megyében az agrárium minden része megtalálható
Az első tíz évben semmilyen támogatást nem kapott az ágazat, mondta, és közben a szakmai tudás hiánya jellemezte. Tíz év alatt az ezüstkalászos tanfolyamok megszervezésével több, mint 3780 diplomát osztottak ki, a legjobb szakemberek oktattak a tanfolyamaikon, és mára mintegy 8 ezer végzőst tartanak számon.

„A tagsági kártyánkkal több szolgáltatás és több előny is jár. Az RMGE-n belül önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdakörök vannak, amelyek egyedi tevékenységi körrel rendelkeznek. Vannak nagyon jól működő és sikeres projektjeink, akár a tejcsarnokot, akár a zöldségértékesítést, a közös beszerzést vagy az erdőgazdálkodást említhetem. Természetesen az RMGE Maros Szervezete ezeknek az összefogója és szervezeti irányítója.

Az általunk végzett tevékenységek minden gazda számára elérhetőek.

Soha nem kötöttük tagsághoz, mert úgy gondoltuk, társadalmi szerepkört vállalva végezzük a munkánkat. Az, hogy ezt megfelelően tudjuk végezni, a magyar kormány és Agrárminisztérium támogatásával lehetséges. Így lettünk részei a falugazdász-hálózatnak. Ezt kiegészítettük az általunk bejegyzett Marosi Gazda Kft. szolgáltatásaival. Az inputanyagokat most olyan áron tudjuk kínálni a gazdáinknak, ami a piacon a legolcsóbb. Közvetlen szerződéseink vannak, többek között a Marton Genetics-szel és a szegedi Gabonakutatóval, és még több magyar céggel” – érzékeltette a kiterjedt segítséget a szakember.

„A szakterületünkön kifejezett kitörési pontot nem tudnék említeni, mivel szinte mindenből hiány van. Főleg Maros megye tekintetében nincs olyan ágazata az agráriumnak, amit ne lehetne sikeresen művelni, legyen az akár állattenyésztés, akár szántóföldi kultúra, akár zöldség-, gyümölcs- vagy dísznövénytermesztés.

Látni kell, Románia 80 százalékban élelmiszerimportra szorul”

– mutatott rá Fazakas Miklós. A megfelelő jövedelmezőséghez szakmaiságra van szükség. Ezen a téren talán a kisgazdák maradtak le jobban, a nagyobb gazdaságok már szakmaisággal és megfelelő hozzáállással végzik munkájukat. Ettől függetlenül hisznek benne: ahhoz, hogy a vidéket meg lehessen tartani, kisebb gazdaságokra is szükség van. Azt tapasztalják, hogy a gazdasági válság negatív hatásait a családi vállalkozások bírják jobban, rájuk lehet támaszkodni.

Azt viszont hátrányként említette a szakember, hogy az erdélyi gazdák nem kaphatók a szövetkezeti együttműködésre. Viszont a román mezőgazdaságra ez nem feltétlenül igaz, ők egy kicsit fegyelmezettebbek, jobban elfogadják a szakemberek véleményét, és működik az összefogás. A Kárpátokon innen is vannak rá példák, de azok mind felülről szervezett szövetkezetek, amiket mesterségesen tartanak életben.

„A magyarországi őstermelő adószámmal rendelkezik, számlaadási kötelezettsége van, ugyanakkor van egy felső küszöb, és addig adómentes.

Nálunk ilyen kategória nem létezik. Nálunk kisgazda lehet a több száz hektáros területtel rendelkező is, a több ezer vagy tízezer állattal rendelkező is, és akkor sincs számlázási kötelezettsége. Csakhogy így a támogatásokban sem tud megfelelően részt venni. Nézzük a borászokat! Kiváló termékeket készítenek, de nincs címkéjük, nincs a boron zárjegy, ezért hivatalosan nem lehet értékesíteni, csak pult alatt. A helyi piacokon úgy jelenik meg a bortermelő, mint helyi gazda, de korlátozott feltételekkel, mert ott csak kis mennyiséget lehet értékesíteni. A termékek minősége hektikus. Ha nem egyöntetű az árualap, nem lehet beszállítani a nagyobb piacokra” – magyarázta a szakember. Ezen több program indításával is próbálnak változtatni. Szükség volna legalább minimális vállalkozói tudásra, hogy hogyan kell kitölteni egy számlát, miként kell elkészíteni egy egyszerű adóbevallást. Lehet, hogy valaki nem fizet adót, de ezáltal tisztul számára a kép.

Közben jelenleg a termelőkön csalják el az áfát a kereskedők.

„Bármelyik gazdát megkérdezzük, hogy jó-e a mostani helyzet, mind azt mondja, hogy nem. Ki kellene lépni a szürkegazdaságból. Ez uniós vállalás is. Nem tudom, eddig hogyan csúsztunk ki. Szintet kell lépjünk a gazdatársadalom felfogásában és hozzáállásában is, mert ez lehetne a szövetkezés alapja. A szövetkezés óriási terhet venne le a vállukról, a termeléstől az értékesítésig. A pandémia idején is látszott, mert a piacokat bezárták, de a hipermarketeket nem. Ezzel nagyon kiszolgáltatottá vált a gazdálkodói réteg. Márpedig úgy gondolom, hogy rájuk továbbra is szükség van” – fogalmazta meg véleményét Fazakas Miklós.

A szövetkezésre már fel lehet építeni Székelyföldön is a fenntartható vidéket és mezőgazdaságot, ahol mindenki talál megélhetési lehetőséget.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2023/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új vezérigazgatója lesz júliustól a Penny Magyarországnak

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc csütörtökön az MTI-vel.

Négy étel, ami öregíti az agyat

Az ételek nem csak a testünk számára jelentenek üzemanyagot, hanem agyunk egészségében is jelentős szerepet játszhatnak, de a kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet az agyműködés javításában és a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ha azonban nem vagyunk körültekintőek az ételválasztásunkkal, bizonyos élelmiszerek felgyorsíthatják az agy öregedését, és növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.

Harmadával növelte adózott eredményét sátoraljaújhelyi dohánygyár tulajdonosa

Pénzügyi és értékesítési szempontból is eredményes évet zárt tavaly a Continental Dohányipari Zrt., a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló társaság árbevétele közel 13, adózott eredménye pedig 30 százalékkal nőtt 2021-hez képest - közölte a cég szerdán az MTI-vel.

Fejlesztések a dunaharaszti italgyárban

A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 23 millió euró (mintegy 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási és logisztikai kapacitásait Dunaharasztiban - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Már kóstolható az Ország Söre!

A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mostantól dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.

A megfizethetetlen ár a fenntartható étrend legfőbb gátja

Egyre többen vannak, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy fenntartható módon étkezzenek, derült ki a WWF tizenkét országra kiterjedő felméréséből. Az idén a megkérdezettek 56%-a, 2021-hez képest 9%-kal többen válaszolták, hogy nem tudják megfizetni a fenntartható étrendet. Muszáj csökkenteni az egészséges élelmiszerek áfáját, érvel a WWF németországi szervezete.

Az EU megkettőzi nyáron az erdőtüzeket oltó légiflottáját

A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített légiflottáját - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.

Tovább kell erősíteni a magyar-francia kapcsolatokat

Elkötelezettek vagyunk a magyar-francia agrárszakmai, politikai és kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Claire Legrast, Franciaország budapesti nagykövetét.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.

A vasban gazdag ételek felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.