Back to top

Új szabályokra kell odafigyelnie a gazdálkodóknak a támogatások érdekében

Az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában (KAP) a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok – jelezte előadásában Feldman Zsolt csütörtökön, a Komáromban tartott fórumon.

Fotó: MTI/Varga György
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az agrárgazdaság 2023-2027 közötti támogatási feltételrendszeréről beszélve elmondta, hogy több fontos - az Európai Unió által előírt - változásra fel kell készülnie az a 2027-ig tartó időszakban a magyar gazdáknak. A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapotra (HMKÁ) vonatkozó előírások alapján -

néhány kivételtől eltekintve, például aki 10 hektár alatti szántóterületen gazdálkodó, vagy akinek területeinek legalább 75 százalékban állandó gyep van - minden gazdálkodónak kötelező lesz a szántóterületének bizonyos részét nem termelő területként vagy tájképi elemként fenntartani.

A különböző tájelemek – így például a táblaszegély, az erózióvédelmi sáv, a fás-cserjés sáv, a szántóföldi művelés alatt nem álló vízvédelmi sáv vagy a kis vizes élőhely támogatható terület, ha elszámolják a HMKÁ előírásnak a teljesítésébe, de feltétel, hogy a tábla legfeljebb 50 százalékát foglalhatja el, akkor is, ha több tájelem van a táblán és akkor is, ha a 0,25 hektáros támogathatósági küszöb alatt van – hangsúlyozta az államtitkár.

Feldman Zsolt elmondta, hogy a nem termelő terület vagy tájképi elem kötelező fenntartása kapcsán a gazdaság összes szántóterületének méretéhez viszonyítva két lehetőség választható majd.

Az első szerint a szántóterület legalább 4 százalékának megfelelő területet kifejezetten nem termelési célú területként vagy tájképi elemként kell fenntartani - ebbe beleértve a parlagon hagyott földterületet is. A második lehetőség pedig az, hogy a szántóterületének legalább 7 százalékból legalább 3 százalékban tartson fenn parlagon hagyott területet vagy nem termelési célú tájképi elemet, a fennmaradó 4 százaléknak megfelelő területen tájképi elem, parlag, ökológiai másodvetés, vagy nitrogénmegkötő növény is lehet.

Erre az évre az unió még lehetővé teszi, hogy a parlagterületet akkor is elszámolhassa a termelő a HMKÁ teljesítésébe, ha azon szántóföldi növénykultúrát termeszt (kivéve kukoricát és szójababot, amit az Európai Bizottság nem engedélyezett).

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhészkedés háború idején

Ütött-kopott kamion áll meg az ismerős nagylucskai méhész háza előtt. A jármű ponyvája ugyancsak szakadozott, felfedezni vélek rajta néhány golyó ütötte lyukat is. Vászja, a sofőr, igazán nem mondható bőbeszédűnek. Kérdő tekintetem láttán csak annyit jegyez meg, hogy a kamiont az unokaöccsével közösen használja.

Takarónövény-kísérletek homoki szőlőben

Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres megoldást.

Növényvédőszer-piac 2022

A Kynetec Hungary Kft. (volt Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával is szeretnénk megköszönni a részvételt mindenkinek, akik valamelyik kutatásunkban segítségünkre volt.

Rekordösszeg az agrárium fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.

Színes takaró gyep helyett

A gyep fenntartása a kertben nemcsak rendszeres munkával jár, de nagyon sok vizet is igényel. Érdemes olyan növényeket választani helyette legalább a kert néhány részén, amelyek nyírás, gyomlálás és öntözés nélkül pótolják a füvet. A gyeppótlásra alkalmas növények olyan alacsony termetű évelők, amelyek gyöktörzzsel vagy indával terjeszkedve nagy foltokat képesek betakarni és elég jó a gyomelnyomó hatásuk is.

Kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút

Idén kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölték pénteken az MTI-vel, rámutatva: ennek nemcsak esztétikai, hanem közlekedésbiztonsági szerepe is van.

Kanadai olívaolaj?

A világ meghatározó olajbogyó termesztője, Spanyolország, második éve küzd az aszállyal és a hőséggel. Ennek pedig komoly hatása van az olívaolaj világpiaci árára is. A szélsőséges időjárás a klímaváltozás számlájára írható, aminek a következménye az is, hogy új területek válnak alkalmassá az olajfák telepítésére: történetesen Kanadában is.

Napelemek alatt kibírhatóbb az aszály

A növényállományok fölé telepített fotovoltaikus rendszerek árnyéka enyhítheti az aszályos időszakok negatív hatásait, publikálták nemrég a Hohenheimi Egyetem kutatói. Az Agra Europe hírét a fruchthandel.de portálon olvastuk.

Harmadával növelte adózott eredményét sátoraljaújhelyi dohánygyár tulajdonosa

Pénzügyi és értékesítési szempontból is eredményes évet zárt tavaly a Continental Dohányipari Zrt., a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló társaság árbevétele közel 13, adózott eredménye pedig 30 százalékkal nőtt 2021-hez képest - közölte a cég szerdán az MTI-vel.

Az őzgidák megmentése kaszáláskor állatvédelmi kötelesség - ebben is segíthet a drón

Május közepétől a gazdálkodók elkezdik lekaszálni a lucernásokat, réteket széna, illetve szenázs készítés céljából. Ugyanekkor a mezőgazdasági területeken élő állatok szaporodási, utódnevelési időszaka is ekkor zajlik.