Back to top

Letaszították a trónról a border collie-t

Az intelligencia és a kognitív képességek felmérése céljából új vizsgálatot végeztek a kutyák körében. A vizsgálat nem teljes körű, mivel csak 13 fajta 1002 egyedén végezték el a teszteket. A kutatás tanulmányában leírtak szerint a híresen kimagaslóan magas intelligenciával rendelkező border collie csak második lett, az első helyet egy másik fajta nyerte el.

A vizsgálatban résztvevő kutyák a smartDOG kognitív tesztet „töltötték ki”, amely során a kutya problémamegoldó képességét és stratégiáját, impulzuskontrollját, az emberi gesztusok olvasásának képességét, az emberi másolás képességét, a viselkedést, a memóriát és a logikát vizsgálták.

Ezzel számos vizsgálati körülmény között fajtakülönbségek mutatkoztak. Minden fajta, azon belül is minden egyed másban jó. A labrador retrieverek remekül olvassák az emberi gesztusokat, térbeli problémamegoldó képességük kevésbé jó. A shetlandi juhászkutya pedig szinten minden teszttípusban egyenletesen közepes eredményt ért el.

A résztvevő kutyák között voltak border collie-k is, akik a legtöbb teszten jól teljesítettek. Azonban 9 ponttal felülmúlták őket egy népszerű őrző-védő és munkakutya, melyet gyakran alkalmaznak szolgálati kutyának, a belga malinois-ok, akik a lehetséges 39 pontból 35 pontot értek el a smartDOG kognitív tesztjein.

Persze a malinois-nak is akadtak hiányosságaik. A hengerteszt például kifogott rajta, amely során a lényegében a kutyákat arra tanították, hogy egy átlátszatlan henger belsejéből kapjanak jutalmat. A hengert aztán kicserélték egy átlátszó hengerre, a teszt pedig akkor lesz sikeres, ha a kutya továbbra is a henger belsejéhez megy, hogy megkapja jutalmát, ahelyett, hogy megpróbálna közvetlenül átmenni az oldalán. A malinois-ok rosszabb eredménye azzal magyarázható, hogy szolgálati munkakutyaként nagy és gyors reakciókészségre van szükségük, ami alacsony gátló kontrollhoz kapcsolódik.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a fajtafunkciók befolyásolják a kognitív képességeket, ez azonban nem magyarázhatja meg az összes fajtakülönbséget, mivel egyes kutyák kognitív pontszámai meghaladták a tőlük elvárható értékeket.

Például a finn lapphund annak ellenére, hogy terelőkutya volt, rosszul teljesített az ember által irányított feladatokban.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egerek a búzában

Egy vegyszermentes módszernek köszönhetően megakadályozható, hogy az egerek felfalják a búzatermést. Az eljárás drasztikusan csökkenti a magveszteséget.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.

Az állatok hozzájárulása a klímaváltozáshoz

Az állattenyésztő hajlamos a klímaváltozásra úgy tekinteni, mint aminek elszenvedője az ágazat, a szélsőséges klímavédők pedig épp ellenkezőleg, az állattenyésztést, illetve a húsevést tartják minden probléma okának. Bár ez azért túlzás, mindent összevetve igenis hatással van az állattartás, -tenyésztés a Föld klímájának megváltozására – elsősorban a globális felmelegedésre.

A növények eltávolítják a levegőből a rákkeltő méreganyagokat

Egy úttörő tanulmány kimutatta, hogy a növények hatékonyan tudják eltávolítani a mérgező benzingőzöket - beleértve az olyan rákkeltő vegyületeket, mint a benzol - a beltéri levegőből.

Életbe vágó vízügyek

Az elmúlt évek tendenciáit figyelve azt gondolhatnánk, darázsfészekbe nyúl, aki a vízgazdálkodással akar foglalkozni. Főleg, ha teszi ezt törvényi szinten.

Új csávázószert készül bevezetni az uniós piacon a Corteva

Az Eden Research plc kérelmezte az Ecovelex™ engedélyezését az Európai Unióban és ezt követően majd az Egyesült Királyságban is benyújtja a kérelmet, forgalmazási partnerével, a Corteva Agriscience vállalattal. Az Eden egy AIM tőzsdén jegyzett vállalat, amely fenntartható megoldásokat fejleszt és szállít növényvédelmi, állat-egészségügyi és fogyasztói termékekhez.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…