0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A neandervölgyiek hatalmas elefántokra vadásztak

Egy új tanulmány szerint a neandervölgyiek nagyobb csoportokban élhettek, mint eddig hittük, és hatalmas elefántokra vadásztak, amelyek akár háromszor nagyobbak voltak a ma ismert fajoknál.

A kutatók a Science Advances című folyóiratban közzétett következtetéseiket a közép-németországi Halle közelében talált, 125 ezer éves, egyenes agyarú elefántok csontvázmaradványainak vizsgálata alapján vonták le.

A pleisztocén korból származó mintegy 70 elefánt csontjait az 1980-as években fedezték fel egy hatalmas szénbányában, amelyet azóta mesterséges tóvá alakítottak át.

A korabeli elefántok jóval nagyobbak voltak a gyapjas mamutnál és háromszor akkorák, mint a mai ázsiai elefánt, egy kifejlett hím pedig akár 13 tonnát is nyomhatott.

„Ezeknek az óriási állatoknak a levadászása és a hús feldolgozása a neandervölgyiek megélhetési tevékenységének része volt ezen a helyen” – mondta Wil Roebroeks, a tanulmány társszerzője az AFP-nek.

„Ez az első egyértelmű bizonyíték az elefántvadászatra az emberi evolúcióban”

– mondta Roebroeks, a hollandiai Leideni Egyetem régészprofesszora.

A tanulmány azt sugallja, hogy a 2000-4000 évig a területen élő neandervölgyiek nem annyira voltak vándorló népség és „az korábban véltnél lényegesen nagyobb társadalmi egységeket alkottak”.

A kutatók a kőfejtőben talált maradványok profilja alapján megállapították, hogy őseink az elefántokat vadászták, tehát nem az elhullott tetemet hasznosították.

A felnőtt hím elefántokra könnyebb lehetett vadászni, mint a nőstényekre, amelyek hajlamosak csordákban mozogni, ezáltal védve a kicsinyeiket.

„Ezzel szemben a felnőtt hímek legtöbbször magányos állatok” – mondta Roebroeks. „Így sár- vagy gödörcsapdákba hajtva könnyebb őket mozgásképtelenné tenni.”

„Ezek az állatok voltak a legnagyobb kalóriabombák, amelyek ezeken a tájakon járkálnak.”

A kutatók szerint a neandervölgyiek képesek voltak tartósítani a hatalmas mennyiségű elefánt húst, mely hónapokig táplálta őket.

Egy átlagos, körülbelül 10 tonnás hím elefánt egy felnőtt neandervölgyi számára minimálisan 2500 napi adagot jelentett volna” – mondta Roebroeks.

Képesek voltak megbirkózni ezzel a mennyiséggel vagy úgy, hogy hosszabb időre tartósították – erről természetesen nincs információnk -, vagy egyszerűen azzal, hogy olyan nagy csoportokban éltek, hogy nem kellett a maradék miatt aggódni

– ez esetben a korábban feltételezettnél is nagyobb lélekszámú társadalmakat kell feltételeznünk.

A kutatók szerint a neandervölgyiek kovaköves szerszámokat használtak az állat húsának feldolgozásához, melyek egyértelmű nyomokat hagytak az elefántcsontokon.

„Ezek klasszikus vágásnyomok, amelyek a hús levágása és lekaparása során keletkeztek a csontokon” – mondta Roebroeks.

További nyomok pedig arra utalhatnak, hogy a neandervölgyiek a húst úgy száríthatták, hogy azt állványokra akasztották, és tüzet raktak alá.

Roebroeks elmondta, hogy bár a tanulmány bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a neandervölgyiek nagy társadalmi egységekben éltek, nehéz megbecsülni, hogy pontosan mekkorák voltak ezek a csoportok.

„Ha van egy 10 tonnás elefántunk, és fel akarjuk dolgozni az állatot, mielőtt megromlana, akkor körülbelül 20 emberre van szükség ahhoz, hogy egy hét alatt végezzünk vele” – mondta.

Forrás: https://phys.org