Back to top

Kétéves kihagyás után újra megrendezik a Miskolci Kocsonyafesztivált

A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után idén újra megrendezik március 3. és 5. között a Miskolci Kocsonyafesztivált - tájékoztatta az MTI-t Miskolc önkormányzata hétfőn.

Illusztráció
Illusztráció
A közlemény szerint az idei kocsonyafesztivál látványos felvonulással és ünnepi megnyitóval kezdődik március 3-án, péntek délután és vasárnap délután ér véget Charlie 75 éves születésnapi koncertjével. A rendezvényen többek között koncertet ad a Margaret Island, a Balkán Fanatik, Erös és Spigiboy, a Fiesta Csordás Tibivel, Lotfi Begi, Náksi és a New Level Empire. A fesztivál fő fellépője Dr. Alban lesz.

A rendezvény főszínpada a Szent István téren, a másik színpad a Villanyrendőrnél, a pódiumszínpad pedig az Erzsébet téren lesz. A fesztivál területe így a Szent István tér és a Villanyrendőr között húzódik majd. A rendezvénnyel azonos időpontban rendezik meg a Régiségvásárt is Miskolcon.

A megszokott helyek mellett az Avas is bekapcsolódik a programokba, hiszen a fesztivál részeként egy rendhagyó Avasi Kvaterkát is tartanak majd a Bortanyán és a Rácz-sor környékén. A fesztivál területén gazdag étel- és italkínálat várja majd a fesztiválozókat folyamatos programokkal - közölték.

Mint írták, a 2023-as Kocsonyafesztivált a fesztivál jogtulajdonosa, Rózsa Edit által kiválasztott UniGarden Kft. szervezi Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. támogatásával. A fesztivál megrendezéséhez az Önkormányzat és a Miskolc Holding összesen bruttó 80 millió forinttal járul hozzá, emellett a város szolgáltatásokkal és a terület rendelkezésre bocsátásával segíti a rendezvényt.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szennyezett, penészes tojásokat vont ki a forgalomból a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.

8 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztunk

Ha túlzott mennyiségben fogyasztjuk, a cukornak negatív hatásai lehetnek az egészségünkre. De, hogy mik is azok pontosan? Íme, néhány lehetséges mellékhatása a cukorfogyasztásnak.

Ha drága vagy toxinos a kukorica, az nemcsak a feldolgozónak fog fájni

Miközben a magyar és más kelet európai gazdák az ukrán gabonaimport ellen tiltakoznak, vannak olyan gazdasági szereplők, akik egészen másként látják a helyzetet. A hazai agrárium versenyképességét csak úgy lehet fenntartani, illetve növelni, ha komplex értékláncokban gondolkodunk.

Rosália Borpiknik tizenkettedszer: óriás kerti parti Budapest szívében

A főváros legnagyobb nyárindító kerti partija idén új névvel várja a borok szerelmeseit és az igazi kikapcsolódásra vágyókat. A Rosalia Borpiknik nem egy fülledt tömegrendezvény a város közepén, hanem egy borillatú, láblógatós piknik a Városliget árnyas fái alatt.

Egyetlen magyarként a világ száz legjobb egyeteme közt a MATE a THE fenntarthatósági rangsorában

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ száz legjobbja közé került a Times Higher Education Impact Rankings rangsor ENSZ által deklarált éhezés elleni küzdelmet meghatározó Zero Hunger kategóriájában. Ezzel olyan kiemelkedő egyetemekkel került egy kategóriába, mint a 65. helyezett Wageningen Egyetem vagy a 72. helyezett Tokiói Agrártudományi Egyetem, amelyek az agrárszektorban a világ vezető intézményei közé tartoznak.

Átadták a Szentkirályi Magyarország Kft. új PET-palackozó gyártósorát

Előző pénteken adták át a Szentkirályi Magyarország Kft. új, nagy teljesítményű, PET-palackozó gyártósorát, a 2,8 milliárd forint értékű beruházás a vállalat ötéves fejlesztési programjának első ütemében épült meg.

Átírnák az eredetjelölésre vonatkozó paragrafusokat

A friss és szeletelt zöldség-gyümölcsök forgalmazási előírásairól szóló új jogszabálytervezetről folytat nyilvános konzultációt az Európai Bizottság. Megszólalt az ügyben az európai friss zöldség-gyümölcs ágazatot képviselő szövetség (Freshfel Europe), és rámutatott, hogy messzemenő következményei lesznek, ha az országspecifikus eredetmegjelölés kötelező szabályait fenntartják a konyhakész, szeletelt gyümölcsök és zöldségek esetében.

5 étkezési szokás a gyors fogyásért 50 éves kor felett

Amikor azt látjuk, hogy a mérlegen a szám lefelé mozog, nagyszerű érzés, de amikor ezek a számok növekednek vagy stagnálnak, az kissé frusztráló lehet. A megfelelő ételek és az egészséges táplálkozás kulcsfontosságú, ezért a szakértők megosztják a titkot a fogyáshoz, mely 50 éves kor felett is könnyen kivitelezhető.

A zöld színű rózsavirágtól az ehető rózsaszirmokig... Így készítsünk édes rózsavirág csipszet!

60 éves a Budatétényi Rózsakert: Rózsafesztivál különlegességekkel… Hétvégén rózsafesztivál helyszíne volt a Budatétényi Rózsakert, ahol sok különlegességet, többek között a „zöld virágú rózsát” is megcsodálhatták az érdeklődők. A rózsa ráadásul egy ehető, iható, illatával lelket ápoló dísznövény.

Átadták az abdai vásárteret

A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen.