Back to top

Dallos Gyula díjat adott át az Év Sportolója Gálán

A 65. Év Sportolója Gála több szempontból is kiemelt jelentőséggel bírt. Elsőként a rendkívüli, nívós helyszín, a felújítás után újjászületett Operaház miatt, másodsorban, mert a rendezvény történetében először lovas szakember adott át díjat.

A hazai lovassport és lovas­élet hatalmas elismerése, történelmi siker, hogy a gálán örökös bajnokunk, Dallos Gyula miniszteri biztos gratulált és díjat is adott át az év szabadidős sportrendezvénye kategóriában.

Dallos Gyula és az ultrafutó Lubics Szilvia az év legjobb szabadidős sportrendezvénye kategóriában adták át a díjat a Balatonátúszás szervezőinek
Dallos Gyula és az ultrafutó Lubics Szilvia az év legjobb szabadidős sportrendezvénye kategóriában adták át a díjat a Balatonátúszás szervezőinek
Fotó: Halmagyi Zsolt
Az idei gálára január 9-én került sor.

E jeles napon a sport volt a főszereplő, benne hazánk legjobb sportolói, edzői és sportvezetői. A helyszínen telt ház, az M4 csatorna közvetítésének köszönhetően sok százezer néző várta izgatottan az eredményhirdetést. A kifogástalan szervezésnek köszönhetően mindenki időben és fennakadás nélkül érkezett meg és találta meg helyét a gyönyörű épületben. Sok világklasszis sportoló között egy számunkra nagyon ismerős mosolygós arc köszönt ránk, lovassportunk egyik legismertebb alakja, Dallos Gyula örökös magyar bajnok.

A rövid beszélgetésünk alatt rögtön kiderült, hogy a miniszteri biztos nem csupán meghívottként érkezett az eseményre, hanem tagja a díjátadók szűk körének is.

A férfiaknál a világcsúcstartó úszó Milák Kristófot választotta meg a 2022-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége
A férfiaknál a világcsúcstartó úszó Milák Kristófot választotta meg a 2022-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége
Büszkén húztuk ki magunkat és még izgatottabban vártuk az estét, hiszen a lovassport számára ez egy igen komoly elismerés, amire minden lovasember büszke lehet. A gála felénél járhattunk, mikor a színpadra szólították Dallos Gyulát és díját­adó partnerét, az ultrafutó Lubics Szilviát, hogy adják át az év legjobb szabadidős sportrendezvénye kategóriában a díjat. A borítékban a „Balaton-átúszás” szerepelt.

– Aki ott volt, talán az tudta a legjobban átérezni, hogy a gála ebben a miliőben micsoda fontossággal bír – osztotta meg gondolatait Dallos Gyula. Az esemény rangját jól mutatja, hogy tiszteletét tette és díjat adott át hazánk köztársasági elnöke és honvédelmi minisztere. Rajtuk kívül jelen volt a gazdasági élet számos meghatározó tagja és a sportot támogató üzletemberek, szimpatizánsok.

Az, hogy a rendezvénynek idén az Operaház adott otthont, még megfelelőbb magasságokba emelte a rendezvényt, ami méltó volt a sportolóink eredményéhez.

– A meghívás meglepett, de nagyon jólesett, mert így képviselhettem a teljes hazai lovastársadalmat. Elsőként a meghívás érkezett meg a rendezvényre, majd még aznap jött a telefon, hogy díjátadónak kérnek fel, amit természetesen boldogan vállaltam. Ennél nagyobb kitüntetés nem nagyon volt még az életemben. Óriási boldogság és megtiszteltetés. Nem árulták el, hogy kinek fogok majd díjat átadni, ez csak a helyszínen derült ki este, mikor megérkeztünk és a kezünkbe kaptuk a gála színes programfüzetét. A brosúrában szerepelt minden jelölt és díjátadó rövid bemutatása. Minden titkos volt, minden előkészület a legnagyobb titokban zajlott. Előzetesen csak annyi egyeztetés történt, hogy meg kellett adnom, milyen zenére szeretnék a színpadra bevonulni. Én azonnal rávágtam, hogy a Honfoglalás zenéjét szeretném kérni, mivel magyar érzelmű ember vagyok és voltam is világéletemben. Milyen érdekes, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamit dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár ugyancsak magyar zenét választott.

A páholyunkban ülve élveztük az előadást, amikor értünk jöttek és a színfalak mögé kísértek néhány perccel a díjátadás előtt.

Novák Katalin köztársasági elnök is a díjátadók között volt
Novák Katalin köztársasági elnök is a díjátadók között volt
A profi szervezésnek köszönhetően minden nagyon gördülékenyen haladt, a boríték, a díj és a partnerem is időben megérkezett, így kezdődhetett a ceremónia.

A mi páholyunkban foglalt helyet Baji Balázs állatorvos, világklasszis gátfutó és az idei atlétikai világbajnokság egyik szervezője, akivel természetesen sok közös témánk volt, egyebek között a nagyon jól sikerült Ügetőszilveszter, ahol ő hajtóként mutatkozott be a színészek-sportolók versenyében.

Az este folyamán végig azt éreztem, hogy rendkívül megtisztelő az, hogy részt vehettem ezen a gálán. A legnagyobb boldogságom pedig az volt, hogy a magyar lovaskultúra megjelenhetett egy ilyen rangos rendezvényen. Ott voltunk, beszéltek rólunk és képviseltük a lovas ügyet, most is a sportunk jó értelemben vett szolgájaként tekintettem magamra. Boldogság volt a sport legnagyobb ünnepén szerephez jutni. Úgy gondolom, hogy ez óriási megtiszteltetés a lovastársadalom számára.

Örüljünk neki, hogy ebben az életben megadatott, hogy egy lovas a közjogi méltóságok mellett ilyen rangos díjat adhatott át.

Mikor a színpadon álltam, eszembe jutott egy történet. 1970-ben kaptam egy telefonhívást, hogy menjek segíteni, mert A Párizs lángjai című előadásban van egy lovasjelenet, amit senki sem vállal. Egy furcsa, kistermetű, az állatkertből kölcsönkapott lóval kellett a színpadon többször átvágtázni. Ez volt az első „szerepem” az Operában. Ezt az élményt sohasem fogom elfelejteni, csakúgy, mint a mostanit sem. Istennek hála, bő ötven év után ismét itt álltam ezen a színpadon.

Az edzők között Marco Rossi, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kapta a díjat
Az edzők között Marco Rossi, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kapta a díjat

A gála után több külföldi ismerősöm is megkeresett, nagyon elismerő szavakat kaptam és az is tetszett nekik, hogy végre nemcsak frakkban látnak, mint évtizedeken keresztül a versenyeken, hanem szmokingban is. Felemelő érzés volt az is a díjátadás mellett, hogy más lovas kötődésű emberrel is találkozhattam az este folyamán – nyilatkozta a Pegazusnak Dallos Gyula.

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2023/2 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A juh tenyésztők legjobbjai

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 29 tenyésztője, 54 tenyészállat csoportban, a Szövetség tenyésztési programjában szereplő 14 juhfajtát mutatott be.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat a Budapesten megrendezett díjátadón.

Mezítláb a legmagasabb szinten

A tokiói olimpia kapcsán már írtunk arról, hogy az aranyérmes svéd csapat két lova, Peder Fredricson All Inje és Henrik von Eckermann King Edwardja is patkó nélkül versenyzett. Úgy tűnik, egyre több top lovas kezd kacérkodni a gondolattal, hogy a természetesebb és egyben jóval költséghatékonyabb pataszabályozást válassza.

Ijedős lovak: kimutatható-e a génekből a nem kívánatos viselkedés?

A lovak prédaállatok, tehát a vadonban folyamatosan figyelniük kell a ragadozók jelenlétére. Emiatt a háziasított lovak is ugyanúgy érzékenyek az ismeretlen ingerekre, és meneküléssel válaszolhatnak a számukra új helyzetekre.

Wilm Vermeir a póniakadémián

Wilm Vermeir, a világszinten elismert edző és kiváló lovas neve gyakran olyankor hangzik el, amikor a beszélgetések témája a lovak top sportra való felversenyeztetése lesz. Nem véletlenül, hiszen számos sikeres ló top karrierjének elindításában vett részt a 43 éves lovas. 12 éves kislánya is sikeres versenyző 130 cm-en pónival, fia is indul versenyeken.

Huculfiak

Húsvét óta 27 csikó született az Aggteleki Nemzeti Park hucul ménesében és még hármat várnak.

Több mint húsz kategóriában rendezték meg a westernlovas ob első fordulóját

A hétvégén Kiskunfélegyházán rendezték meg a westernlovas országos bajnokság első fordulóját, amelyen többféle versenyszámban és kategóriában több mint 60 versenyző mérte össze tudását.

Kozma Ferenc Díj 2023

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 2014-ben Kozma Ferenc Díjat alapított. A Kozma Ferenc emlékérmet 2023-ban dr. Németh Csaba részére ítélte oda.

Első ízben rendezik meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót

A MATE Georgikon Campusa 2023. május 11-14. között első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót, röviden a KATT-ot. A négynapos rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy megerősítsék a Georgikon Campus tudományos, sport és turisztikai szerepét, a programokban pedig ötvözzék a mélyen gyökerező Festetics-hagyományokat az agrárium 21. századi vívmányaival.

Magyar Állattenyésztésért díj 2023

A Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöksége a magyar állattenyésztés fejlesztése iránti elkötelezettsége, továbbá a régió kiemelkedő állattenyésztési rendezvényének szervezésében végzett munkája elismeréséül a Magyar Állattenyésztésért díjat Antal Gábornak, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatójának adományozta.