Back to top

Precízen a talajművelésben is

Az elmúlt évtizedekben reform játszódott le a talajművelésben, így jelentősen megváltozott a gépkínálat is, főként a precíziós pályázatok tükrében. Erre a Sato-Gép Kft. is felkészült, az általuk képviselt gyárakkal karöltve a gépeket ennek szellemében hozzák a magyar piacra.

Precízen a talajművelésben is | MMG

„Az elmúlt évben elindultak a pályázati folyamatok, s ennek kapcsán a megrendelések és gépkihelyezések, ami várhatóan idén folytatódni fog.

Készülünk a precíziós pályázatra megfelelő gépekkel, hagyományos és kamerás kultivátorral, ISOBUS rendszerrel ellátott folyékony műtrágya kijuttatóval”

- magyarázta Walloschek András. A Sato-Gép ügyvezetője hozzátette, az osztrák Hatzenbichler cég prémium talajápoló gépei mellett a „régi” vonalat is képviselik, kínálatukban a hagyományos szántóföldi művelés eszközei, grúberek, rövidtárcsák, mélylazítók is szerepelnek. A német Stoll gyár révén homlokrakodók is bekerültek a portfóliójukba, amelyek szintén a minőségi kategóriát képviselik. „Amikor Magyarországon elindultunk ezzel a márkával, nem kellett bemutatni a gazdáknak, a név eladja magát. Szinte minden traktor típusra elérhető konzolt kínál a gyár. Amikor megjelenik a piacon egy új traktor típus, márkától függetlenül, a Stoll azonnal reagál, tervezi, gyártja az új homlokrakodót, amely többféle teljesítmény tartományban, emelési magasságban elérhető”- hívta fel a figyelmet az ügyvezető, hogy csapatuk országos szinten vállalja a rakodószerelést. A szervizháttérről kérdezve a szakember elmondta,

szoros kapcsolatban állnak a gyártókkal, így közvetlenül tudnak technikai segítségnyújtást kérni, alkatrész beszerezni. Ilyen tekintetben gyors az alkatrészellátás.

 

„Amikor megkerestük a gyárakat, hogy működjünk együtt, akkor minden egyes alkalommal megvizsgáltuk azt, hogy milyen márkáról van szó, milyen gépeket kínálnak. Így választottuk leginkább német és osztrák vonalat, hogy prémiumgépet tudjunk adni a gazdáknak, illetve a két lengyel gyártó is olyan, melyek a felső-közép kategóriába tartoznak”- mutatott rá az ügyvezető, ezért szervizelésből vagy az alkatrész ellátásból nem élnének meg.

Szerencsére ritkán jelentkeznek a problémáikkal a termelők, ha viszont igen, akkor nagyon sok igényt közvetlenül raktárról elégítenek ki, vagy a gyárból azonnal beszerezhető.

A Sato-Gépnek jellemzően a kis- és középgazdaságok a partnerei, ugyanakkor a Stoll rakodókkal jelen vannak a tízezer hektáros gazdaságok körében is. Ám jórészt az 500 hektáros üzemméretig szolgálják ki a vállalkozásokat, ez a szegmens az, ami bevált, ahol megtalálják a közös hangot a gazdákkal.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hét végéig maradnak a zivatarok

A hét eleje óta az ország nagy részén jelentős mennyiségű csapadék hullott, néhol rendkívüli csapadékot adó felhőszakadások is előfordultak. A záporos, zivataros időjárás még a hét végig velünk marad, nagy területi változékonyság mellett. A megnövekedett nedvesség a fejlődésben lévő nyári növények számára igen jól jön, de a sűrűbb állományú őszi vetésekben a kórokozók számára is nagyon kedvez.

Szántóföldi Gépshow - Talajvédelem és öntözéstechnológia

Szalai László, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége alelnöke a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva megnyitó ünnepségén elmondta, évek alatt a nyár egyik legfontosabb rendezvénye formálódott Mezőfalván. Hiszen itt élőben, szántóföldi munka közben tekinthetők meg a gépek.

Változó klíma, alkalmazkodó gazdálkodás - NAK Szakmai színtér

A NAK és a MEGFOSZ rendezésében megtartott Szántóföldi Napok és AgrárgépShow területén 2023-ban ismét helyet kapott a NAK Szakmai Színtér. Idén a fenntarthatóság jegyében szervezett gazdag programkínálattal fogadták az érdeklődőket, kiemelten a gazdálkodás környezeti fenntarthatóságának aktív, gyakorlati megvalósítási lehetőségeivel.

Takarónövény-kísérletek homoki szőlőben

Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres megoldást.

Északkeleten jól jönne már a csapadék

A hét első napjaiban még többfelé öntöztek záporok, foltokban nagy csapadékot adó felhőszakadások is előfordultak, a hét további részében azonban nagyrész napos, száraz idő a jellemző, magas UV sugárzással. A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék.

A bioműtrágya válasz lehet a magas ásványi műtrágya árakra

A bioműtrágya előállításához többek között kommunális hulladékot használnak.

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.

Európában a Pireneusi-félsziget kivételével kedvezőek a terméskilátások

Kedvezőek a terméskilátások Európában a Pireneusi-félsziget kivételével, ahol fokozódott az aszály, így tovább csökkentek a spanyol és portugál termés-előrejelzések a nyári növényekre, sőt az aszály miatt valószínűleg a termőterület is zsugorodik - írta májusi nemzetközi agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Talajvizsgálat másképpen

A talaj termőképessége annak fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságain alapszik, és közrejátszik benne a szennyezőanyagok jelenléte is. A fizikai jellemzők határozzák meg a talaj szerkezetét, porózusságát, vízmegtartó képességét, ami a talajélet szempontjából is fontos.

Marad a záporokkal tarkított kora nyári idő

A május közepét jellemző esős időjárás után az elmúlt egy hétben már kevesebb helyen öntözte záporokból, zivatarokból származó csapadék a földeket. Az előzőleg átnedvesedett talajon a meleg idő hatására gyors fejlődésnek indultak szántóföldi növényeink, de az időjárás most a gyomok növekedéséhez és a kórokozók elszaporodásához is kedvező körülményeket teremtett.