0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 18.

Őszapóéknál a család az első

Az őszapó hazánk egyik legkedvesebb énekesmadara. Nagyon összetartóak és rendkívül társaságkedvelők. Főként a téli időszakban találkozhatunk velük, olyankor még a városokba is betévednek némi elemózsia reményében. Ilyenkor családokat alkotva együtt mozognak, de az is előfordul, hogy költési időben besegítenek a „szomszédoknak” a fiókanevelésben.

Normal
0

21

false
false
false

HUHerman Ottó a következőket írja az őszapóról:

„Igazi czinege, mely sohasem pihen s pitymalattól alkonyatig izeg-mozog, bújkál, keres, hozzá a hajlékony ágakon oly gyakorlatokat végez, a melyekhez képest a legügyesebb vásári kötéltánczos is valóságos ólommadár.”

Európa-szerte elterjedt faj, de Ázsia nagy részén is megtalálható. Erdőkben, bokrosokban, árterekben, parkokban, lakott területeken egyaránt találkozhatunk vele, azonban a fátlan mezőgazdasági területeket kerüli.

Megjelenését tekintve törzse rövid és zömök, meglehetősen apró. Mindössze 14 cm hosszú. Az ivarok színezete hasonló, a fiataloké némileg eltér a felnőttekétől. Némelyiknek a fején fekete sáv húzódik, de van teljesen fehér is, ez teljesen független a nemtől.

Évente csak egyszer költ, ha az meghiúsul, akkor pótköltéssel próbálkozik. A fészket a párok együtt építik, mohát, zuzmót, pókfonalat, birkagyapjút, valamint tollakat felhasználva. A fiókák felnevelésében mindkét nem kiveszi a részét. A tojásokon csak a tojó kotlik, azonban sok esetben hosszú farka a költés során nem fér el a fészekben, ezért farktollai meghajlanak, ami a kirepülés után egy ideig meg is látszik.

Ha a költés többször is meghiúsul, akkor a párok besegítenek más, közelben található őszapópár fiókáiknak a felnevelésébe.

Társaságkedvelő mivolta abban is megmutatkozik a téli összeverődésen túl, hogy költéskor egy fészekben a 8-10 tojás helyett akár 20-nál is többet megfigyeltek. Ez arra utal, hogy ott egyszerre két pár is költött.

Egyes párok úgy alszanak, hogy szorosan egymáshoz bújnak, és az egyik a másik fölé rakja a szárnyát, szinte teljesen betakarva. Végtelenül gyöngédek egymáshoz, ami csak fokozza rokonszenvüket.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu