0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tavaszra fakadt a tél

Az elmúlt napok fagyos éjszakái, a talaj fölső rétegének átfagyása a kórokozókat és kártevőket kissé megtizedelte, de tartósabb hidegre lett volna szükség a nagyobb tisztuláshoz. A folytatásban jelentős enyhülés érkezik megerősödő nyugatias széllel. Csapadék kevés várható, így tovább szárad a talaj fölső rétege, egyre jobban visszahúzódik a belvíz, viszont a szárazfűtüzek kockázata is megnő.

A mögöttünk álló egy hét során száraz időben volt részünk, számottevő csapadék utoljára a hónap elején hullott. Az elmúlt 30 és 90 nap csapadékösszege ezzel együtt is meghaladja a sokéves átlagot a csapadékos január miatt. A belvízzel borított területek nagysága tovább csökkent.

A hőmérsékletet többnyire nagy napi hőingás jellemezte, a kevés felhő miatt gyakoriak voltak az erős éjszakai fagyok, a sok napsütés hatására napközben viszont tavaszias idő alakult ki. Ez alól kivételt képeztek egy-egy napon a tartósan felhős, főleg dunántúli területek. A héten a magasban már enyhébb levegő érkezett fölénk, gyengültek az éjszakai fagyok és erősödött a nappali felmelegedés, viszont megjelentek a reggeli ködfoltok is.

A talajok felszín közeli része sokat száradt, azonban a mélyebb rétegek Sopron és Szeged környékének kivételével országszerte telítettek. A talaj az elmúlt napokban, 5-20 cm mélységben átfagyott. A naponkénti éjszakai fagyás – nappali kiengedés hatására a művelt talaj felszíne megemelkedett, és felszíne szárazzá vált.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, az Alföldön a belvízfoltok kiterjedése folyamatosan csökken. Az elmúlt napok fagyos éjszakái a vetésekben kárt nem tettek, viszont a kórokozók számát csökkentette. A fagy a növények túl korai fejlődésnek indulását is visszafogta.

A folytatásban északnyugati áramlás jellemzi majd térségünk légköri mozgásait. Ezzel pedig egymást követik az időjárási frontok hazánkban, de jelentős csapadék továbbra sem valószínű. Bár többször is várható kisebb eső, de a jövő hét közepéig várható összmennyiség jellemzően 5 mm alatt marad. Szombattól gyakran megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a nyugatias szél, a szeles idő pedig a jövő hét első felében is folytatódik. A széllel a hőmérséklet is jelentősen emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, melyek majd csak a jövő hét közepétől térnek vissza. Napközben pedig 10 fok körül, helyenként 15 fok közelében alakulnak a csúcsértékek. A következő egy hétben így a belvízfoltok kiterjedésének további csökkenése várható, tovább szárad a talaj is, a szárazfűtüzek kockázata viszont megnövekszik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu