0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Munkalovaglás télen

A téli időszak sok lovas számára egyet jelent az edzések szüneteltetésével. Számos körülmény nehezíti ilyenkor a lovunkkal való munkát – a barátságtalan időjárás, a korai sötétedés és az infrastruktúra (négy évszakos pálya vagy fedeles) hiánya is akadályokat gördít a foglalkozások elé.

Nem kell azonban teljesen lemondanunk a lovaglásról: ha a lelkesedésünk és az akaraterőnk kitart, jó néhány lehetőség kínálkozik a fejlődésre. És mi adhat nagyobb ösztönzést, mint az az előny, amit ezáltal a versenyszezon kezdetére a magunkénak tudhatunk? Pluszban pedig még egy olyan gyakorlási lehetőséget is mutatunk, amihez ló sem kell.

Fedeles nélkül

A munkalovaglás megannyi pozitívuma közül kiemelkedik az edzések sokszínűsége. A zord téli hónapokban még inkább segítségünkre lehetnek a feladatok szinte végtelen variációi, hiszen megfelelő pálya híján a mindennapi foglalkozások is kevesebb alternatívát kínálnak, s az unalomig ismételt gyakorlatok csak tovább csökkentik a motivációt.

Egy kis kreativitással és kitartással viszont remek alapot adhatunk a későbbi gyakorláshoz – most megosztunk veletek néhányat a kedvenc alapozó feladataink közül.

1. Tud állni a lovad? Ha igen, meddig? Tíz másodpercig? Egy percig? Öt percig? Érdemes ezt a feladatot újra és újra elővenni, akár a négy fal között, akár terepen dolgoztok. Egy jó munkaló mindenféle szituációban és bármilyen jármódból képes megállni, és türelmesen várakozni a lovas következő jelzéséig. Ehhez pedig nincs szükség semmilyen extra felszerelésre, még pályára sem. Megfelelő előkészítéssel a tavaszi edzőtáborokban már bril­lírozni fogtok a kapunál, a csengőnél vagy a kancsónál.

2. A ló vállainak és farának elmozgatása alapvető feladat, mégis sokan csak a munkalovas pálya akadályainál szembesülnek az itt felszínre kerülő hiányosságokkal. Fiatal, képzetlen ló esetén érdemes a földről kezdeni a gyakorlást, ha pedig a lovas is tapasztalatlan ezen a téren, mindenképpen kérje edző támogatását a feladatokhoz!

A helyes kivitelezés nemcsak a WE-pályán hoz majd sikert, de a hétköznapokban is nagy segítség tud lenni – megkönnyíti tárgyak (pl. kabát) felvételét és lerakását a nyeregből, vagy akár a terepen felbukkanó akadályok leküzdését is.

3. Az oldaljárás a kezdő munkalovasok számára az egyik legnehezebb gyakorlat, ám következetes és kitartó munkával igazi önbizalom-növelő rutinfeladat válhat belőle lónak és lovasnak egyaránt. A precíz megvalósításhoz – melynek előfeltétele a vállak és a far mozgatása – itt is elengedhetetlen a korrekt szakmai háttér, bátran kérjetek segítséget edzőinktől a WEHUN csapatban! Ehhez a feladathoz sincs szükség sok eszközre, elég, ha kéznél van egy-két rúd (a szerencsésebbeknek a fedeles hosszú fala), ami segít a helyes irány megtalálásában.

4. A hátralépés meglepően sok párosnak okoz nehézséget: néhány métert szinte mindenkinek sikerül összehozni, de egy hosszabb szakaszon (pl. a csengő folyosóján), vagy ha nem csak egyenes vonalon kell végrehajtani (pl. a hátraszlalom feladatnál), már szó szerint és átvitt értelemben is akadályokba ütköznek.

Fontos, hogy ha egy gyakorlat a ló számára mentálisan nehéz, ne erőltessük sokáig, inkább osszuk több rövid szakaszra az edzést, és ne fogjuk vissza magunkat a dicséretet illetően.

Ismerjük fel, mi okoz a lónak igazán örömet, hiszen amíg az egyiknek az odadobott száron való séta, addig a másiknak néhány kör lendületes vágta oldja a problémás feladat okozta feszültséget.

A gyakorlatok színesítésének tényleg csak a kreativitásotok szabhat határt – érdemes minél meghökkentőbb akadályokat gyártani otthon, hogy a versenyen már ne jöjjön szembe semmi félelmetes!

Munkavágta, a legfontosabb jármód

A lónak három alapjármódja van, a munkalovas szakágban a vágta közülük a különösen hangsúlyos. A munkalovaglás-pályákat a kezdő szint (E kategória) kivételével vágtában kell teljesíteni, méghozzá egy elég rövid, ütemes munkavágtában. Ennek elég egyszerű oka van, ez a legkényelmesebb és a legenergiatakarékosabb a lovas és a ló számára is.

Nincs szükség, sőt kifejezetten hátrányos tud lenni a nagy, látványos mozgás, hiszen az akadályokban a távolságok nagyon rövidek, a fordulók szűkek, gyors irányváltásokkal tűzdelve.

Ha gondot okoz egy jó ütemes vágta elérése lovaddal, akkor ez most a legjobb időszak, hogy javítsad a vágta minőségét. Ebben a hűvös időben többnyire szívesen vágtáznak a lovak, hiszen az ő komfortzónájuk a miénkhez képest jóval alacsonyabban, 10 fok körül van, így az edzések során szép lassan növelheted a vágtában töltött feladatok idejét anélkül, hogy túlzottan megizzadna vagy elveszítené motivációját lovad.

Milyen problémák lehetnek a vágtával?

1. Ha bizonytalannak érzed az ülésedet, érdemes visszatérni a futószáras edzésekhez. Sok lovas helytelenül a vállak előre-hátra mozgatásával próbálja követni a ló mozgását, ahelyett, hogy a csípőjét mobilizálná és a felsőtestét stabilan tartaná. Ezt érdemes futószáron javítani, illetve akár földön is egy-két tornagyakorlattal, fitneszlabda segítségével.

Ne felejtsd el, a ló nem hintaszék, a ló hátának szabadon kell mozognia alattad, ehhez meg kell tanulni koordinálni a medencénk rotációját.

2. A vágtába való beugratás rögtön meghatározza a vágta minőségét is, így érdemes sok-sok átmenetet lovagolni. Néhány tipp: ha beugratás során lovad hajlamos elveszíteni az egyensúlyát és a vállára esni (többnyire a belsőre), így problémás a helyes lábra való beugratás is, akkor ne egy körön próbáld a beugratást, hanem egyenes vonalon kérd a külső lábra! Figyelj oda a pontos testsúly- és csizmasegítségekre!

3. Abban az esetben, ha lovad menőkedve nem túl erős, akkor érdemes terepen lovagolni vele többet, a pályán pedig konkrét célokat kitűzni, hogy a motivációját növeld. Például tegyél le két hordót a pálya két felére, vágtázz egyik hordótól a másikig, és minden esetben adj neki egy pihenőt a hordóknál. Nagyon gyorsan meg fogja érteni lovad a feladatot, és igyekezni fog, hogy minél előbb odaérjen a hordóhoz, hiszen ott pihenő következik.

Érdemes arra is odafigyelni, hogy megfelelően követed-e kezeddel a vágtát, hiszen ha leszorítod a kezed, nem hagyod lovadat egyensúlyozni a nyakával, fejével, így a hátát sem engeded mozogni, ami a hátulsó lábak kimaradásához vezet.

4. Ha hajlamos a lovad erősen előrehúzni és elrohanni, akkor a nyak hajlítása és körök lovaglása segít az ütemet rendezni. Ez terepen is érvényes, olyan helyen kezdj el vele vágtázni, ahol van lehetőséged kört lovagolni. Maradj addig a körön, míg meg nem találtok egy nyugodt ütemet, csak akkor menj egyenesen tovább.

Egy kellemesen vágtázó, jól kontrollálható ló minden lovas arcára mosolyt csal, de ezt csak a vágta gyakorlásával lehet elérni. Ha lovad egészségi állapota engedi, akkor vágtára fel!

Légzéstechnika gyakorlása ló nélkül

Mindenki tapasztalta már, milyen az, amikor „elfogy” a levegő. De miről is szól a tudatos és helyes légzéstechnika, és mit tehetünk ezáltal a hatékonyabb teljesítményért?

Azt gondoljuk, hogy mivel a légzés alapvető és ösztönös tevékenység – hiszen még víz nélkül is napokig kibírjuk, azonban levegő nélkül csupán néhány percig –, a test tisztában van vele, mikor mennyi levegőre van szüksége, de sajnos ez nem ilyen egyszerű.

A modern életmód következményei (stressz, ülő életmód, egészségtelen táplálkozás) mind hozzájárultak a rossz légzési szokások kialakulásához, amely felelős lehet egyebek között az alvászavarokért, rossz teljesítményért vagy akár a keringési problémákért is. Alapvetően kétszer-háromszor annyi levegőt lélegzünk be, mint amennyire szükségünk lenne, ez a krónikus túllégzés vagy diszfunkcionális légzés. Tipikus jeleit ismerve letesztelheted, hogy hajlamos vagy-e rá:

– A mindennapi tevékenységek során szájon át is lélegzel?

– Alvás közben a szádon át veszed a levegőt, esetleg horkolsz?

– Pihenés közben látható vagy hallható jelei vannak a légzésednek?

– Amikor megfigyeled a légzésed, jobban mozog a mellkasod, mint a hasad?

– Tapasztalod magadon a rendszeres túllégzés tüneteit, mint az orrdugulás, fáradtság, szédülés vagy feledékenység?

Ha ezek közül néhányra igennel válaszoltál, akkor sajnos hajlamos vagy a túllégzésre, ami legalább olyan káros lehet, mint a túl sok evés.

Azonban már egy kis odafigyeléssel is érezhető fejlődést lehet elérni, ugyanis az általános erőnlétet és a sportteljesítményt jellemzően a tüdő működése korlátozza, ennélfogva az egyéni fejlődéshez elengedhetetlen az optimális légzés.

Hogyan tudjuk ellenőrizni, hogy milyen állapotban van a légzésünk? Az egyik ilyen módszer a kontrollszünet megállapítása, ami a nyugalmi állapotban zajló normális kilégzés és az utána jelentkező enyhe légszomj között eltelt időt jelenti. Ezt a mérési metódust dr. Buteyko professzor dolgozta ki, hogy felmérjék, milyen az egyén állapota szén-dioxid-tolerancia szempontjából. Ez az érték jó irányadó az egészségi állapotunkról.

Hogyan mérjem?

1. Ülj le egy székre egyenes háttal és 3-4 percig lélegezz nyugodtan, ahogy általában szoktál.

2. Ezután egy normális kilégzés után fogd be az orrod és tartsd csukva a szád.

3. A kilégzés után indíts el egy stoppert, ami méri az időt, amíg enyhe elviselhető légszomjat tapasztalsz (ne tartsd vissza a levegőt, nem ettől fog javulni a vitálkapacitás), ekkor állítsd le az órát. Ez a szám lesz a kontrollszünet-értéked. (Ha szív- és érrendszeri problémáid, vagy más betegséged, pl. cukorbetegséged, asztmád van, csak addig tartsd vissza a lélegzetet, amíg semmi kellemetlenséget nem tapasztalsz.)

Ez az érték szépen megmutatja a sejtjeink állapotát. Minél hosszabb a kontrollszünet, annál nagyobb a sejtek oxigén-ellátottsága.

Az egészség Buteyko professzor szerint 40 másodpercnél kezdődik, a rossz eredmény pedig a 20 másodperc alatti érték.

Vágtakurzus március 4–5-én

Minden szakág lovasai számára nyitott. A fókusz a vágta minőségének javításán, az ülés-, a csizma- és a szársegítségek korrigálásán, a vágta-beugratásokon, és a vágtában végzett feladatokon lesz.

Helyszín: KLIK, Mór, Hétkúti Lovarda

Jelentkezés: kappeledit@gmail.com

Mit tehetünk?

Lélegezz könnyen, lassan, mélyen. Az egyik legegyszerűbben elsajátítható módszer, ha tudatosan elkezdünk figyelni az orrlégzésre, amely biokémiai szempontból is előnyös. A másik fontos szempont a rekeszlégzés (hasi légzés) beépítése a mindennapokba, amely aztán az edzés során is számos hasznos következménnyel jár, hiszen pozitív nyomást alakít ki a hasüregben, így a testtartás-kontroll hozzájárul a gerinc és a medence stabilitásához. Ezenkívül lassítja a légzést, segít szabályozni a pulzust, valamint javítja a gázcsere által a sejtek oxigénellátását.

Ha a légzéstechnikádat irányítani tudod, akkor javulni fog a mentális és fizikai állapotod, így pedig könnyen visszanyerheted a tested felett a kontrollt.

Jó felkészülést kíván a WEHUN csapata!

Eszterbauer KataKappel Edit, Marlin Emese

Forrás: Pegazus