A borkóstoló célja Kecskemét és környéke borra, gasztrokultúrára nyitott közönségének megszólítása, valamint a közösségépítés és hagyományteremtés mellett a Kunsági borvidék eseménypalettájának színesítése - fogalmazott Frittmann Péter borász, az esemény főszervezője a közleményben.

A borászok és a gasztronómiai kiállítók mellett külön pezsgőbár is helyet kap. Ezen felül az idei eseményen tematikus mesterkurzusokat is tartanak, ahol szűk körben hallgathatnak vezetett beszélgetéseket az érdeklődők, és ezek mentén különleges tételeket is kóstolhatnak.
A március 25-i Cifra Borsétán ott lesznek az Alföld Borrégió pincészetei mellett Tokaj, Villány, Szekszárd, Eger és a Balaton ismert pincészetei is, de képviselteti magát többek között a Mátra, Mór, Pannonhalma és Etyek-Buda is.
Az eseményt a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén rendezik meg.
A közlemény idézi Szabóné Bognár Anikó múzeumigazgató-helyettest, aki szerint a Cifra Borséta központi terét, a Pávás termet már több mint 100 évvel ezelőtt közösségi rendezvények színterének álmodták meg.
Mint fogalmazott, a bor megjelenése a múzeumban nem egyedi kezdeményezés, "a kultúra és a művészetek otthona szívesen nyit kaput és nyújt különleges atmoszférájú helyszínt a magyar borkultúrát bemutató és népszerűsítő programnak".
A tárlaton, amellyel az intézmény a 200 éve született Petőfi Sándorra emlékezik, a költő művészetének tartalmi oldalával, gondolataival, illetve költői képeivel foglalkozó alkotásokat mutatnak be, összesen 113 alkotó 123 művét - olvasható a közleményben.