0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Közös örökségünk a Kárpát-medence borászati kultúrája

Nem hagyjuk parlagon mindazt a gazdagságot, ami a Kárpát-medence talajában, szőlőtőkéiben, gyümölcsbokrain és az emberi hozzáértésben, szorgalomban rejlik - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny díjátadó rendezvényen, pénteken, Csíkmadarason.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk büszkék a helyi értékeinkre, a vásárlók a tömegtermékek helyett ugyanis egyre inkább az olyan különlegességeket keresik, mint a ribizlibor. Ezért az a feladatunk, hogy ezeket az értékeket megőrizzük és másokkal is megismertessük. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a kormány a tavalyi évben hívta életre a Schams Ferenc Tervet, hogy támogassa a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését. A terv megvalósításában résztvevő külhoni civil agrárszervezeteken keresztül elsősorban a borászati kisvállalkozásokat, családi vállalkozásokat segítik, hogy az ő sikereik ösztönző erőként hassanak a szűkebb és tágabb határon túli közösségre.

A több, kisebb-nagyobb támogatás Kárpát-medence szerte olyan átfogó hálózatot hoz létre, amelynek eredményeként a történelmi magyar borvidékek ismét a régi fényükben tündökölnek majd – tette hozzá.

Nagy István arról is beszélt, hogy az agráriumnak számos kihívással kellett megküzdeni az elmúlt időszakban. Példaként említette a klímaváltozást, az energiaárak emelkedését, az elhibázott brüsszeli szankciókat, a fogyasztói szokások változását és a gazdasági környezet bizonytalanságát. A miniszter kiemelte, a gazdáknak és az agrárvállalkozásoknak együttműködve kell választ adniuk a nehézségekre. Kifejtette, ebben a munkában élen jár a RibON Natúr Szövetkezet, amely Csík és a távolabbi térségek termelőinek jelent biztos hátteret. Olyan lehetőségeket kínálnak ugyanis a szövetkezeten keresztül, amelyek a kisebb területtel rendelkező gazdák számára is elérhetők. A miniszter hangsúlyozta, az összefogás a sikeres jövő alapja.

Forrás: AM közlemény