Back to top

Újdonságok Berlinből

Nem történt óriási meglepetés, az idén is ehető újdonságot választott a szakmai közönség a Fruit Logistica kiállítás legjobb újdonságának. A boldog győztes a Rijk Zwaan nemesítőház csapata, a fődíjas újdonság pedig a Tatayoyo márkanéven forgalmazott snackpaprika-fajta lett. Az ezüstérmet a Syngenta vitte haza az érést a héjszín változásával jelző sárgadinnyéjével; a bronzot pedig a spanyol Anecoop szövetkezet egy brokkolialapú guacamole-helyettesítővel.

A Syngenta, a Rijk Zwaan és az Anecoop képviselői a frissen átvett díjakkal
A Syngenta, a Rijk Zwaan és az Anecoop képviselői a frissen átvett díjakkal
Fotó: Messe Berlin
A nemzetközi zöldség-gyümölcs frissáru-kereskedelem hatalmas szabású berlini csúcstalálkozóján, a február elején tartott Fruit Logistica kiállításon elnyerhető innovációs díj komoly elismerés a szakmában, és remekül lehet rá marketinget építeni – vallották már a korábbi nyertesek közül többen. A nevezett újdonságokat szakmai zsűri előválogatja, és tízet bocsájt közülük közönségszavazásra. Ezeket a Fruit Logistica egyik erre szánt csarnokrészében kiállítják, és két napon át lehet közöttük válogatni, kóstolgatni, majd leadni a szavazatot az egyikre (mindig csak élőben, helyben lehet szavazni).

Talán az esemény jellegéből adódóan, a kóstoltatásoknak is köszönhetően, a díj 2006 óta írt történelmében eddig szinte mindig valamilyen ehető újdonság nyerte el a fődíjat – annak ellenére, hogy a zsűri mindig ügyelt rá, hogy árukezelési, logisztikai újítások is legyenek a tíz között.

Az idei fődíjas, a Tatayoyo paprika
Az idei fődíjas, a Tatayoyo paprika
Ez a trend nem tört meg most sem, a 2023-as év innovációja a Tatayoyo márkanevű paprika lett. A paprikakülönlegesség (hivatalos fajtaneve Mitayo) a prémium kínálat új tagja, és erőssége a karakteres, egy trópusi vadpaprikafajt idéző ízvilága, emellett színe és alakja is összetéveszthetetlenné teszi. Uzsonnásdoboz méretének köszönhetően rendkívül kényelmesen kezelhető, ráadásul egyetlen termés C-vitamin-tartalma fedezi egy felnőtt napi szükségletét, olvasható a nemesítő Rijk Zwaaan honlapján.

Ahogy Heleen van Rijn-Wassenaar, a holland gyökerű multinacionális zöldségnemesítő cég marketing- és üzletfejlesztési szakértője a díjátadón fogalmazott,

a Tatayoyo paprikával a kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy legyen egy márkájuk, ami nemcsak az édességével, hanem markáns paprikaízével is meggyőzi a fogyasztót.

Az ezüstérmes IDEAL sárgadinnye
Az ezüstérmes IDEAL sárgadinnye
Bianca van Haperen nemesítő pedig felidézte, hogy tíz évig dolgoztak, mire eljutottak az általuk elképzelt ízű, színű és méretű paprikafajtáig. Mindketten nagy örömüknek adtak hangot amiatt, hogy a szakértő közönség is elismerte a fáradozásaikat, illetve, hogy a Rijk Zwaaan ezzel már harmadszor vihette haza a zöldség-gyümölcs kereskedelem legrangosabb nemzetközi díját.

A szakmai közönség szavazatai alapján második lett a Syngenta IDEAL koncepciója.

A bronzérmes Brocomole
A bronzérmes Brocomole
Az e márkanévvel forgalmazott, szabadalmaztatás alatt álló Harvest Indicator tulajdonsággal rendelkező sárgadinnyék a héjszín zöldről arany szalmaszínre történő változásával jelzik, hogy mikor jött el a szedés időpontja, és mikor érettek a fogyasztásra. Jeremie Chabanis, a Syngenta európai, afrikai és közel-keleti értéklánc-vezetője ugyancsak nagyon örült, már csak azért is, mert a vállalat zöldség üzletágának csapata sem először állhat a díjátadó pódiumon: ez már a harmadik Fruit Logistica zsinórban, amikor valamilyen termékük dobogós helyezést ért el. Az IDEAL dinnye vetőmagja elérhető Magyarországon, de a részletes ter­mesztéstechnológiáról érdemes a cég képviselőivel konzultálni a termesztés előtt, tudtuk meg a hazai Syngenta- csapattól.

A közönségszavazás bronzérmese a spanyol Anecoop szövetkezet Brocomole nevű brokkoli-avokádó készítménye lett.

Az újonnan fejlesztett mártogatóst a guacamole kisebb ökolábnyomú változataként ajánlják: mivel a brokkolitermesztés vízigénye lényegesen kevesebb, ezért a brokkolival kevert guacamole CO2-lábnyoma mintegy 50%-a kisebb, mint az eredetié, írják. A termék 97%-ban friss brokkoliból és avokádóból áll, emellett ballasztanyagokat és C-vitamint tartalmaz.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2023/9 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az alma gombaölő szeres kezelése Magyarországon

A Kynetec Hungary Kft. (volt Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékeny­kedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya- és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik valamelyik kutatásunkban segítségünkre voltak.

Halálos áldozatok és milliós károk

Katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították az észak-olaszországi Cesenát, valamint Emilia-Romagna és Marche tartományokat a térséget sújtó felhőszakadás, majd a megáradó folyók miatt. Egyes területeken több mint 300 milliméter esett néhány nap alatt, ami 2022 egész évi csapadékmennyiségének felel meg.

Úttörő találmány

A Bayreuthi Egyetem doktorandusza környezetbarát, teljesen komposztálható fóliát fejlesztett ki, amely a jövőben kiválthatja a műanyagok használatát az élelmiszer-csomagolásoknál.

Hobbikert: mérgezzek vagy mérgelődjek?

Gyakori dilemma egy hobbikertésznél, hogy mi a rosszabb: eltűrni, hogy az elvetett, elpalántolt zöldségeink felét a férgek, másik felét meg a gombák tegyék tönkre, vagy inkább kezeljük, „mérgezzük” a kertünket?

Most a csomagolás miatt lesz jóval drágább az élelmiszer?

A termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és a hatékonyabb újrahasznosítás érdekében, uniós irányelv alapján, az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezették az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, röviden EPR-t.

Cseresznye szakmai napot rendeznek Érden

Intenzív művelésmódokkal, alany-nemes kombinációkkal, középidőben és későn érő cseresznyefajtákkal lehet megismerkedni Érd Elvira-majorban 2023. június 15-én csütörtökön 10 órától, a MATE és a NAK közös szakmai rendezvényén. Ismét várja a cseresznyetermesztés iránt érdeklődőket a MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpont érdi kutatóállomása, ahol a NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztálya segítségével rendeznek szakmai napot bemutatókkal és szaktanácsadással.

Hatékony vírusmentesítési módszerek

A MATE keszthelyi Georgikon Campusán A szőlőszaporítóanyag-előállítás és a szőlőtermesztés növényvédelmi kérdései címmel szerveztek tanácskozást. Két előadás is a szőlőt fertőző vírusokról szólt, ezeket foglaljuk össze.

70 ezer tonna gyorsfagyasztott zöldség és gyümölcs Karcagról

A gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán mától Karcag lesz Európa központja, köszönhetően annak a kapacitásbővítő beruházásnak, amelyet az AgroSprint Zrt. valósított meg a városban - jelentette ki a pénzügyminiszter a cég új gyorsfagyasztó üzemének keddi átadásán.

Antraknózis: meggy után már dión is?

A meggytermesztők számára jól ismert a Colletotrichum nemzetségbe tartozó gombafajok által okozott betegség, a meggy antraknózisa. Szüret előtt vagy szüret után az érett termésen gyors lefolyású rothadást idéz elő, járványos években súlyos a termésveszteség.

Budapesti kertbarát programok a hétvégére

Június 9-én, pénteken a Budatétényi Rózsakertben barangolhatunk szakértő idegenvezetéssel, egyúttal a gyerekeket (is) várják egy kis kertészkedésre, a becserepezett növények elvihetők. Délután ugyanott zöldtető-építési bemutatót tartanak. Június 10-én, szombaton a Füvészkertben a középkori konyha növényeit „tálalják”, vasárnap pedig két klasszikus füvészkerti sétára is várják a kertbarátokat.