0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

60 nappal meghosszabbították a gabonamegállapodást

Hatvan nappal meghosszabbították a gabonamegállapodást - közölte Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden a TASZSZ hírügynökséggel.

Az ukrán gabona fekete-tengeri exportját és az orosz merőgazdasági termékek kivitelét lehetővé tévő megállapodást 2022 júliusában írták alá Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ képviselői. Az alku hatályát novemberben 120 nappal, március 18-ig meghosszabbították.

Grusko szerint a felek megerősítették a megállapodás csomagjellegét. Hangsúlyozta, hogy

Moszkva számára a legfontosabb az orosz termékek exportjával kapcsolatban tett ígéreteknek, kötelezettségvállalásoknak a teljes körű megvalósítása.

„Ebben az értelemben részünkről semmi sem változott, keményen fogunk dolgozni, és rá fogjuk kényszeríteni partnereinket, hogy teljesítsék vállalásaikat” – mondta a diplomata.

Kifogásolta, hogy az orosz mezőgazdasági termékek exportjára vonatkozó korlátozások feloldása nagyon lassan folyik, és hogy sok ország kikötőiben még mindig ott áll a műtrágya, amelyet Moszkva kész ingyenesen leszállítani a legszegényebb országoknak. Mint mondta, ez a szándékos akadályoztatás és a késlekedés miatt történik.

Forrás: MTI