0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Indul az idénymunkaszezon, vele a viták is

Kezdődik az idénymunkaszezon, szokás szerint nagyobb visszhangot kapnak ilyenkor a témát érintő kérdések. Legutóbb a Németországban mezőgazdasági idénymunkát vállaló külföldiek egészségbiztosítása körüli vitáról számolt be a sajtó: a szakszervezetek teljes körű egészségbiztosítást javasolnak, a munkáltatók pedig úgy vélik, a jelenleg szokásos csoportos biztosításokban is benne van minden szolgáltatás, amire ebben a speciális esetben szükség van.

Az Agra-Europe anyagára hivatkozva idézte a fruchthandel.de portál a németországi mező- és erdőgazdasági munkaadók szövetségének elnökét, Hans-Benno Wichertet, aki

felfoghatatlannak nevezte, miért kellene a – jellemzően külföldi – idénymunkásokat azzal terhelni, hogy a teljes körű egészségbiztosításra jogosító járulékot fizessék, hiszen rövid németországi tartózkodásuk alatt a szolgáltatásoknak úgyis csak nagyon korlátozott körét tudnák igénybe venni.

Sokkal észszerűbb szerinte a magánbiztosítók által kínált csoportos biztosításokat megkötni ilyen esetben, hiszen azok is fedezetet nyújtanak akár súlyos megbetegedés vagy munkaidőn kívül történt baleset esetére is. Inkább azt kellene előírni, hogy ezekből a csoportos biztosításokból melyik – kizárólag önrészmentes – konstrukciók tekinthetők minimálisan elvárt szintnek az idénymunkások esetében, fejtette ki. Hozzátette, hogy természetesen nem maradhat el a munkavállalók részletes és érdemi tájékoztatása a különféle egészségbiztosítási lehetőségekről, és hogy szerinte az nem érdemi tájékoztatás, amikor a munkaszerződés egyik pontjában, a nagy többség által garantáltan figyelmen kívül hagyott helyen van erről szó.

A munkaidővel kapcsolatos jogszabályban viszont megfontolandó lenne egy ágazatspecifikus módosítás Hans-Benno Wichert szerint:

a két munkanap között kötelezően beiktatandó pihenőidőt indokolt lenne rövidítni, hogy a szabadföldön dolgozók a kora reggeli és a késő délutáni órákat kihasználhassák munkára, cserében a déli hőség idején pár órára levonulhassanak a területről,

számol be róla a fruchthandel.de.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu