Ez újabb takarmánynövények bevezetésével, a keveréktakarmányokban használt összetevők arányának megváltoztatásával, és különösen a melléktermékek nagyobb arányú felhasználásával járhat – mondta el az Állattenyésztésnek dr. Halas Veronika, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense.
– A Gazdasági Állatok Takarmányozása Tanszék az elmúlt időszakban Felsőoktatási és Ipari Együttműködési program keretében több kutatással is kapcsolódott a klímaváltozás és a fenntartható mezőgazdaság témaköréhez. Ezekben a globális felmelegedés miatt megváltozó agrárkörnyezet problémakörét vizsgálták, és olyan ipari és akadémiai együttműködést alakítottak ki, ami lehetővé teszi, hogy a kutatási eredmények minél gyorsabban felhasználásra kerüljenek a mezőgazdasági termelésben is. Kaposváron e kutatási projektben egy új takarmányozási technológiát adaptáltunk.
A baromfinál alkalmazható korai takarmányozási módszerek közül az in ovo – azaz az embrionális fejlődés időszakában a tojásba juttatott – szénhidrát-kiegészítéssel a broilercsirkék teljesítménye fokozható.
Ez az eljárás számos szerző szerint csökkentheti a gyakorlatban használt gyógyszerkészítmények mértékét, ami a baromfihús-előállítás környezeti lábnyomának csökkentésén túl a fenntarthatóságot is szolgálja – mondta el Halas Veronika.
Ugyancsak ennek a programnak a keretében megvalósított, a klímaváltozás hatásával összefüggő kutatásban kérődzők számára előállított szálastakarmányok táplálóértékét vizsgálták. Olyan alternatív zöldkeverékeket értékeltek, amelyek tejelő szarvasmarhák tömegtakarmány-bázis portfólióját szélesíthetik. A dr. Tóthi Róbert egyetemi docens által vezetett kutatásról A kukoricaszilázs kiváltása – gabona és gabona-fű keverékek vizsgálata címmel az Állattenyésztés című lapunk 2022. februári számában olvashattak összefoglalót.
– Jelenleg egy újabb, korai takarmányozással foglalkozó kutatás zajlik Kaposváron – emelte ki a tanszékvezető.
Most víziszárnyasoknál vizsgáljuk, hogy az in ovo vagy közvetlenül a kelés után adott aminosav-kiegészítés milyen hatással van a madarak teljesítményére, az immunválasz-készséget mutató paraméterekre, illetve az állatok általános egészségi állapotára, és az elhullás mértékére.
Melléktermékek felhasználása a takarmányozásban
A melléktermékek takarmányozási célú felhasználásával régóta foglalkoznak Kaposváron, ez az elmúlt 15-20 évben több kutatásukban is visszatért. Egy több, mint 10 éve végzett vizsgálatsorozatban különböző eljárással készített DDGS etethetőségét és teljesítményre gyakorolt hatását értékelték sertésben, brojlercsirkében és tojótyúkban. Az eredmények azt mutatták, hogy
a tojótyúkok esetében a DDGS arányát akár 20% fölé lehetett emelni, brojlercsirkék esetében azonban a nagy rosttartalmú DDGS csupán 5%-ban volt etethető a teljesítmény romlása nélkül.
Egy további, víziszárnyasokkal végzett kutatási programban a kukorica, a búza és a szója, s emellett a nagy mennyiségben a takarmányipar számára rendelkezésre álló ipari melléktermékek, a DDGS és a CGF táplálóértékét is vizsgálták. E kutatás eredményeként egy olyan adatbázist alakítottak ki a kaposvári szakemberek, amely tartalmazza ezen takarmány-alapanyagok energia- (AMEn), emészthető aminosav- és hasznosíthatófoszfor-tartalmát. Ezek az adatok alapvető fontosságúak a környezetkímélő takarmányozási stratégiák fejlesztése során.
Ugyancsak folytak kutatások arról, hogy hogyan befolyásolja a növendék- és hízósertések teljesítményét, ha a keveréktakarmányban csökkentjük a szója, és/vagy megnöveljük a melléktermékek arányát. A szója használata, elsősorban extrahált szójadara formájában, korábban szinte kötelezőnek számított az intenzív hústermelő állatok számára összeállított receptúrákban. Az eredmények azonban rávilágítottak, hogy a szójadara – melynek a termesztési körülmények és főként a nagy távolságra való szállítás miatt hatalmas úgynevezett széndioxid lábnyoma van – kiiktatható még a növendéksertések takarmányából is, mivel jó minőségű kalászos gabona, pl. búza és/vagy nagy fehérjetartalmú melléktermékek, valamint az ipari úton előállított aminosavak megfelelő használatával az abrakkeverékek fehérje- és aminosavtartalma az állatok igényéhez igazítható. Jó minőségű összetevők alkalmazásával még egy, a kukoricához képest magasabb rosttartalommal rendelkező búza-árpa alapú takarmányban is 25-30 százalékra megnövelhető a DDGS és búzakorpa együttes aránya. Az eredmények megerősítették, hogy
ha a takarmányreceptúrát az emészthetőaminosav-tartalomra optimalizálva állították össze, a melléktermékek nagyarányú használata nem befolyásolta a sertések növekedési, illetve hizlalási teljesítményét.
– A kukorica és a szójadara hegemóniája piaci szempontból sem egészséges, és akkor még nem is gondoltuk, hogy a kutatási eredményeinkre egy a tavalyihoz hasonlóan aszályos időszakban milyen nagy szükség lesz – mondja Halas Veronika.
Tervezett, melléktermékekkel kapcsolatos kutatások
– A melléktermékekkel kapcsolatos kutatásokat mindenképpen folytatnunk kell, hisz az intenzív állattenyésztés takarmánybázisa világszerte az emberrel, illetve az energiatermeléssel is konkurál a kukorica- és a szójafelhasználást tekintve. Emellett olyan feldolgozási és hasznosítási módokat kell kitalálnunk, amelyek csökkentik a feldolgozóipar, illetve a mezőgazdaság karbonlábnyomát. Épp ezért muszáj globálisan és lokálisan is olyan takarmányozási stratégiát kialakítani, amely a melléktermékeket is takarmány-alapanyagként hasznosítja – emeli ki Halas Veronika.
Kérődzők esetében köztudott, hogy a magas rosttartalomú komponensek igen jól használhatók, így ezek lehetnek a kutatás fókuszában.
Tejelő szarvasmarhák esetében alapvető fontosságú az is, hogy a megfelelő minőségű fehérjéhez jussanak. Ezért új takarmány-alapanyag receptúrába való beillesztése előtt érdemes ezek fehérjeértékét is meghatározni annak érdekében, hogy a modern, nagy teljesítményű tehenek igényét biztosan kielégítsük.
Az irányvonal tehát az „új” takarmánybázis kialakítása, amely számunkra folyamatos munkát ad. További lehetőség a takarmányozással foglalkozó kutatók számára, hogy olyan ipari technológiák kialakításában vegyünk részt, ami a fő termék előállítása során keletkező melléktermékek minőségét is szem előtt tartja. Példaként a DDGS-t említhetem, amelynek a technológiától függően, illetve a technológiai fegyelem hiánya miatt változó lehet a minősége. A kukorica feldolgozása során a túl hosszú ideig tartó és/vagy magas hőmérséklet, csökkenti az aminosavak emészthetőségét. Ismert, hogy az aranyszínű DDGS jó minőségű, míg a barna színű, amiben karamellizálódási folyamatok játszódtak le, a monogasztrikus állatok számára már értéktelen, mert rosszul emészthető fehérjét tartalmaz.
Érdemes lehet a színmérésen kívül további értékelési szempontrendszert is kidolgozni, amely a gyakorlatban könnyen használható, bár a folyamatos táplálóérték-vizsgálatot ez nem tudja kiváltani.
A mennyiségi korlát
Számos olyan ipari melléktermék van, amely kisebb mennyiségben, vagy csak az év bizonyos időszakában keletkezik – gondoljunk például a hazai cukorrépa- vagy paradicsomfeldolgozásra. Ezeket lehetőleg a közelben kell felhasználni – ezt diktálja a józan ész is, és persze az alapanyag árának, illetve a környezeti lábnyomnak a minél alacsonyabban tartása érdekében az, hogy a szállítási útvonalat minimalizáljuk.
Halas Veronika szerint is az a legjárhatóbb út, ha ezeket a korlátozott forrásokat leginkább a mellékterméket előállító ipari üzem környezetében lévő gazdaságok használják fel. „A felhasználás első lépése, hogy a gazdálkodó pontosan ismerje a melléktermék fehérje-, zsír- és rosttartalmát, hogy ezek alapján tudja azt a receptúrába beilleszteni. De arra mindenképp fel kell hívnom a figyelmet, hogy
egy kisebb gazdaság is, ahol rentábilisan fel tudják használni, mondjuk a közeli konzerv- vagy sörgyár melléktermékeit, felhasználás előtt mindenképp vizsgáltassa be a mellékterméket!
Nekünk, az akadémiai szektornak pedig az a feladatunk, hogy valamiféle szezonális takarmányozási stratégia kidolgozásához nyújtsunk tudományos segítséget. Az energiaárakra tekintettel az előttünk álló időszakban a kutatással foglalkozó szakembereknek és a takarmányiparnak abban kell együttműködnie, hogy a jelenleg rentábilisan nem eltartható melléktermékekre kidolgozzunk új fermentálási vagy más tartósítási eljárásokat, illetve megalkossunk olyan likvid takarmányozási technológiát is, amelybe a folyékony melléktermékek könnyen beilleszthetők.
Összességében azt mondhatom, a klímaváltozás, illetve az állattenyésztés károsanyag-kibocsátásának csökkentése miatt kénytelenek leszünk elmozdulni a ma használatos takarmányozási rendszerektől. A ma és a jövő dinamikus kihívásaira csak a takarmányok és takarmányozási stratégiák folyamatos optimalizálásával válaszolhatunk.”
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket az Állattenyésztés 2023/1 számában olvashat.
