Kevesen engedhetik meg maguknak az óriás cseresznyefákat, ezért érdemesebb a hely függvényében kisebb növekedési erélyű, kisebb koronaformát nevelő alanyt ültetni.
Az első 3-5 évben mindenképp metszeni kell őket, mivel a cseresznye központi tengelyes gyümölcsfa, aminek nem tesz jót, ha ebből a központi sudárból több is nő. Ha jó termést akarunk, akkor csak egy maradhat! A többit érdemes az első években levágni.

Növekedik a cseresznye vesszőkön is, de jóval kisebb mértékben. Ha tele van a fánk bokrétás termőnyársakkal, biztosan bőven lesz gyümölcsünk, de hogyan alakulnak ki ezek?
Először is, a felesleges vesszőket el kell távolítani, a „jóállásúakat” pedig meg kell hagyni, de mitől jóállású egy vessző és mikor felesleges?
Mit értünk az első 3-5 év utáni felügyeleti metszés alatt, és milyen célt szolgál? Miért fontos, hogy a koros cseresznyefa koronája kicsit szellősebb legyen? Mikor ajánlott tavaszi, illetve érés utáni zöldmetszést alkalmazni?
Mindez kiderül az MMG Direkt videójából, amelyben Kosztka Ernő kertészmérnök, metsző mester mutatja be a cseresznyemetszés alapjait.
