0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Jó úton jár a UPL

Gyors ütemben fejlődik a UPL, egymásra épülő öt ágazatával a nyitott mezőgazdaságot szolgálja. A biostimulátorok terén vezető cég kereskedői tanácskozásán a fenntarthatóság volt a fő téma.

Piyush Kumar, a UPL Hungary vezetője optimista a jövőt illetően, ami nem csoda, hiszen mint bevezetőjében elmondta, a 138 országban jelen lévő cég forgalma 19%-kal nőtt tavaly. Növényvédő szerek terén az ötödik, biológiai megoldások terén viszont az első helyen áll a világon.

E két terület mellett technológiaajánlatokkal, betakarítás utáni kezelésekkel áll partnerei rendelkezésére, és vetőmagüzletágat is működtet.

A UPL 43 üzemben állítja elő termékeit és 18 fejlesztőközpontban dolgoznak új készítmények, technológiák létrehozásán. Eddig több, mint 1500 szabadalommal rendelkeznek.

Hagyományos és biológiai módszerekkel

A mezőgazdaság a legszorosabb kapcsolatban áll a természettel, és olyan kihívásoknak kell megfelelnie, mint az éghajlatváltozás, az élelmiszerbiztonság és az elvetett mag biztonsága, mondta előadásában Eleonora Markova, a UPL közép- kelet-európai régiójának menedzsere. Hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság nemcsak a klímaváltozással kapcsolatos feladatok megoldását jelenti, hanem a gazdák anyagi biztonságát és az élelmiszerbiztonságot is. Ez a megközelítés az alapja a UPL minden tevékenységének és fejlesztésének.

Új gondolkodásmódot kívánnak bevezetni a mezőgazdaságban, és hogy jó úton járnak, azt a Sustainalytics független szervezet értékelése bizonyítja, szerintük 2020-ban a UPL lett a világelső a mezőgazdaság fenntarthatóságát tekintve.

A cég megkapta az ázsiai fenntarthatóság kiválósági díjat is, és szerepel a Dow Jones fenntarthatósági listáján, egyedüliként a növényvédőszer-gyártók közül.

Alapvető, hogy egészként kell tekinteni az üzletre, az új termékek vagy technológiák hatását tehát a környezetre, az élelmiszerbiztonságra, a gazdaságra és a fenntartható földhasználatra is vizsgálni kell.

Nagy hangsúlyt fektetnek a fenntartható, biológiai alapú megoldásokra, ez a cég NPP divíziója. Előrejelzések szerint ez a piac 14 százalékkal fog bővülni évente. A fejlődésből a UPL hat kutató-fejlesztő központtal és kilenc termelőüzemmel veszi ki a részét, jelenleg tíz új molekula áll fejlesztés alatt, mondta Eleonora Markova. Minden szerüket a növények igényeinek, fejlődési szakaszainak megfelelően fejlesztették.

Amikor ötvözzük a hagyományos növényvédelmet és a biológiai megoldásokat, egy új technológiát hozunk létre, ez a ProNutiva program, amivel a termés minőségét és a hozamot együtt lehet javítani, növelni. Magyarországon repcében vezették be a ProNutiva technológiát.

A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében tűzte ki a célt a UPL, hogy a gazdákkal együtt 2040-re egy gigatonna szén-dioxidot vonnak ki a levegőből. Ehhez megfelelő technológiát ajánlanak és szaktanácsadó csapatot állítottak fel. A szén-dioxid-kereskedelem segíti a technológia terjedését.

A UPL nyitott az együttműködésre minden partnerrel a fenntartható mezőgazdaság fejlesztése, terjesztése terén, összegezte mondanivalóját Eleonora Markova.

Csávázásban piacvezető

Véglesi János kereskedelmi vezető felvázolta a tavalyi év kihívásait és ismertette a cég elért eredményeit. A gazdasági helyzetet befolyásolta az orosz–ukrán háború, az infláció és az aszály. A szárazság a deszikkáló szerek forgalmának csökkenésével járt. Kevesebb termés és magas terményárak voltak jellemzőek. A vetőmagpiacon, gabona esetében előtérbe került a saját magfogás. Ezen nehéz körülmények ellenére a csávázószerek közül piacvezető lett a Rancona i-Mix és nagymértékben nőtt az érdeklődés a Signal rovarölő szeres csávázószer iránt is. Tavaly ellátási nehézségek is előfordultak, a UPL készítményei közül csak egy-kettőnél késett a szállítás, vonta meg a tavalyi mérleget Véglesi János.

A cég portfóliójában a gyomirtó szerek állnak az élen, ezt követik a gombaölők, a biostimulátorok és a csávázószerek. Tavaly a szárazság ellensúlyozására sokan használtak biostimulátorokat, ezen a téren a UPL vezető szerepre tör Magyarországon.

Az idényenként változó keresletre reagálva a UPL több csomagajánlatot fejlesztett ki különböző kultúrákra (gabona, repce, kukorica, kertészeti kultúrák, alma), illetve technológiákra (csávázás, gyomirtás, deszikkálás, lemosópermetezés).

Várható újdonságok

Az újdonságokról és változásokról Valovics Attila fejlesztőmérnök számolt be. Először a szervisszavonásokat említette: a Cyperkill 25 EC rovarölő szer engedélyét visszavonta az EU, de a cég dolgozik azon, hogy legyen elegendő adat az így elveszített kultúrák visszatéréséhez. Szükséghelyzeti engedélyt kértek a Floramite atkaölő szer használatára, amire nagy szükség van, ugyanis kevés készítmény használható a meleg- és szárazságkedvelő kártevők ellen.

Említést tett a Zeba Plus SP speciális talajkondicionáló szerről, ami segíti a vízmegkötést a talajban és használatával csökkenthető az öntözési költség.

A forgalomba kerülő készítményt számos kultúrában (burgonya, zöldségfélék, dísznövények, palántanevelés, faiskola, szőlő- vagy gyümölcstelepítés) ajánlják. Használható gélszerű anyaggá hígítva az oltványok gyökerének bemártására telepítéskor, vagy például kukoricavetésnél a sorba szórva az eredés vagy a kelés biztonságosabbá tételére.

Csemegekukoricában is vizsgálták a készítmény hatását, mikrogranulátum-szóróval a sorokba adagolt 3 kilogramm Zeba mellett 75%-os vízadaggal gyakorlatilag azonos mennyiségű termést értek el, mint az üzemi kontrollban.

Biostimulátorok terén világelső a UPL, elsősorban az algaalapú és a nitrofenolos termékek terén. Utóbbi készítmények legismertebbje az immár több mint hatvanéves Atonik, amit széles körben használnak termésfokozóként és stresszkezelésre. Az idén ezeket a termékeket aminosavalapú biostimulátor egészíti ki, az Ary-Amin C. A készítményben növényi fehérjékből származó aminosavak, szerves szén és nitrogén, magnézium, cink és mangán található. Adagolásával növelhető a növények termőképessége, javul a stresszel szembeni ellenállás, mivel a készítmény aktiválja a sejtanyagcserét, valamint javul a növény nitrogénhasznosítása is.

Génszinten is vizsgálták a szer hatását, és kiderült, hogy 140 gén működését serkentette a kezelés. A hatás a dózistól függ, ezért az engedélyokiratban tól-ig határokat adnak meg, repce, kalászosok, cukorrépa és burgonya kezelésére.

Algakivonatot, aminosavakat és táp­anyagokat tartalmaz a Calibra Carbo biostimulátor, amivel az összetevők szinergista hatását lehet kihasználni. Az algakivonat a tápanyagfelvételt és a poliamin-szintézist serkenti, ezáltal elsődleges hatása, hogy elősegíti a virágzást. A szabad aminosavak a fehérjeszintézisre és a stresszkezelésre hatnak kiválóan, hiszen kész szerves anyagokat kap a növény, és mindezeket tetézi a plusz táp­anyag, ami a készítményben van. A biostimulátort szántóföldi növényekre és szójára, esetleg borsóra lehet használni széles fejlettségi állapotok közt. Dózisa mindössze egy liter hektáronként.

Mikroemulzió formulációban na­rancs­­olaj hatóanyagú készítményt is forga­lomba hoz a UPL, ez a Sinala.

Ez a fenn­tartható készítmény élelmiszeripari melléktermékként, hidegen préselt narancshéjból készül, és kedvező formulációja révén kis dózisban is hatásos. Gombák és vékonyabb kültakarójú rovarok (levéltetvek, levélbolhák), atkák ellen vethető be, a sikeres kezelés feltétele, hogy a szer közvetlenül érintkezzen a célszervezettel.

A gombaspórákat és a micéliumot is elpusztítja, a kezelés eredménye 3–7 nap elteltével lesz látható. A készítmény felületi fedettsége nagyon jó, nem kell adjuvánst adni mellé. Inkább gyakrabban, kisebb töménységben használjuk, mint ritkábban, ezáltal biztonságosan alkalmazható és biztosabban eléri a kívánt hatást. Arra vigyázni kell, hogy sok rezes és kéntartalmú szer után kijuttatva, 25-28 °C-on perzselhet, figyelmeztetett az előadó. Nagy előnye, hogy nem határoztak meg rá szermaradék-értéket, tehát gyakorlatilag korlátlanul bevethető.

Forrás: Kertészet és Szőlészet