0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 23.

Aligátor „kopogott be” a házba, majd belekóstolt az ajtót nyitó férfiba

Aligátor "kopogtatott" be egy floridai férfi házába, akit az ajtónyitást követően meg is harapott - írta vasárnap a The Guardian című brit napilap.

Scot Hollingsworth, a floridai Daytona Beach lakója a helyi WKMG televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a feleségével tévét néztek, amikor kintről dobbanást hallott.

Ahogy kinyitotta az ajtót, hogy utánanézzen a dolgoknak, egy csaknem három méter hosszú aligátor ragadta meg.

„Felpattantam és az ajtóhoz mentem, kinyitottam, még alig léptem ki, és miközben még a villanykapcsoló felé nyúltam, megragadta a lábam és nagyon erősen rázni kezdett” – mesélt az esetről Hollingsworth. „Teljesen meglepett és megdöbbentett. Feltételezem, hogy legalább annyira megleptem az aligátort, mint ő engem” – tette hozzá.

A férfit a combja felső részén harapta meg a hüllő. Hollingswortht kórházba szállították, de úgy tudni, teljes egészében felépül majd.

Az illetékes floridai hatóság később befogta és elaltatta az aligátort.

Floridában meglehetősen nagy populációja él aligátoroknak, amelyek gyakran kerülnek kapcsolatba emberekkel, tekintettel arra, hogy a lakosság egyre inkább benyomul a lápvidékekre is.

A ragadozók támadásai bár ritkának számítanak, mégis előfordulnak időnként.

Februárban egy kutyáját sétáltató 85 éves nő vesztette életét, akit egy aligátor egy tóba hurcolt Florida délkeleti részén. Úgy tudni, az áldozat a kutyáját próbálta megmenteni.

Forrás: MTI