0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 24.

Meggyilkolt brit újságíróról és brazil őslakos-szakértőről neveztek el két új élesztőgombafajt

Az Amazonas őserdejében tavaly meggyilkolt két férfiról, Dom Phillips brit újságíróról és Bruno Pereira brazil őslakos-szakértőről neveztek el egy-egy új élesztőgombafajt - számolt be róla a brit The Guardian online kiadása.

A két új gomba a Spathaspora-fajok négy izolátumából ered az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology friss számában megjelent tanulmány szerint.

Mindkét faj etanollá és xilitté, a természetes édesítők egyikévé tudja átalakítani a d-xilózt, így a cukorbetegek számára vagy a biotechnológia más területein lehetne haszna

– mondta Carlos Augusto Rosa, a tanulmány szerzőinek egyike.

Hozzátette, hogy noha az Amazonas esőerdeje a földi fajok akár tíz százalékának is otthont adhat, az ott élő fajok nagy részét még nem fedezték fel, és az élesztők esetében ez az arány még jelentősebb. A brazíliai régiókban – a kutatócsoport munkaterepén – talált új élesztő-mikroorganizmusok 30-50 százaléka új a tudomány számára – magyarázta.

„Ezért olyan fontos a terület kutatása, valamint Bruno Pereira és Dom Phillips munkája, mellyel a régió élővilágát igyekeztek megóvni”

– mutatott rá Rosa.

A két új faj elnevezésével a két férfi környezetvédelemért végzett munkája előtt tisztelegnek – tette hozzá.

Az egyik élesztőgombát Pará államban, az amazonasi őserdő két különböző helyén gyűjtött rothadó fából nyerték ki – olvasható a tanulmányban. A Spathaspora brunopereirae sp nov nevet ennek a két izolátumnak a jelölésére javasoljuk – írták a tudósok.

A másik két izolátumot Tocantins államban, az amazonasi esőerdő és a Cerrado régió ökoszisztémája közötti átmeneti régióból nyertük, a Spathaspora domphillipsii sp nov nevet javasoljuk az új fajnak – olvasható a kutatásról szóló közleményben.

A tanulmányt a brazil Minas Gerais és Tocantins, valamint a kanadai Ontario három egyetemének közös projektjén dolgozó 11 mikrobiológus készítette.

Phillipset és Pereirát tavaly júniusban ölték meg, amikor a brazíliai Javari-völgyben, a perui határ közelében haladtak lefelé egy folyón.

A brit újságíró az Amazonas fenntartható fejlődéséről szóló könyvén dolgozott, Pereira idegenvezetőként és helyi aktivistaként kísérte.

Meggyilkolásuk megrendelése és a bűncselekményben való részvétel vádjával négyen ülnek börtönben.

Forrás: MTI