Back to top

Idén tizedik alkalommal rendezik meg Ifjú Kócsagőr Programot

Az Ifjú Kócsagőr Program évről-évre egyre népszerűbb a természet iránt elkötelezett diákok körében. 2023-ban immár 10. alkalommal hirdetjük meg számukra a programot, hogy a természetvédelmi őrök munkáján keresztül ismerhessék meg a hazánkban is egyre sürgetőbb választ igénylő természetvédelmi kihívásokat és lehetőségeket.

A programra 2023. március 22-től április 22-ig – a Víz Világnapjától a Föld Napjáig – várják azon 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését, akik betekintést szeretnének kapni a gyakorlati természetvédelembe. A jelentkezéseket a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon keresztül lehet elküldeni. A résztvevő diákok az általuk kiválasztott nemzeti parkban tölthetnek el egy tíz napos szakmai gyakorlatot.

A legjobbak – természetvédelmi őr mentorukkal közösen – a szeptemberi országos döntőben mérik össze tudásukat, hogy elnyerjék a 2023 Matula és Tutajos elnevezésű díjat, illetve az ötnapos külföldi tanulmányutat Európa egyik legszebb nemzeti parkjába.

„Ifjú Kócsagőr Programunk az elmúlt évek alatt bebizonyította, hogy nemcsak természetvédelmi szemléletet ad, hanem gyakorlatias feladataival az életre is nevel. A résztvevők a megszokott közegükből kilépve és az elméleti ismereteken túl erősíthetik kommunikációs és problémamegoldó képességüket, fellépésüket. Ez a későbbiek során előnyt jelent számukra az élet számtalan területén, legyen az akár egy állásinterjú, konfliktushelyzet, vagy egy előadói szerepkör” – mondta el Dukát Zsófia, az Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályának vezetője, az Ifjú Kócsagőr Program döntő zsűrijének elnöke.

Az országos döntővel egybekötött háromnapos záróeseményt 2023. szeptember 20-22. között az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság rendezi meg.

A HNPI igazgatója az Ifjú Kócsagőrökben a leendő kollégákat látja. Medgyesi Gergely Árpád kifejtette, a program keretében tovább mélyíthetik a megmérettetésben résztvevőkben a természetvédelem szeretetét és a versenyzők megismerhetik a természetvédelmi őrök változatos munkáját. Hozzátette, a környezeti nevelés kiemelten fontos feladat. A program résztvevői az iskolarendszerben el nem sajátítható képet kapnak világunk sokszínűségéről, valamint a természeti rendszerek egymásra épüléséről. Medgyesi Gergely Árpád örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy hazánk unikális természeti és kultúrtörténeti értékeinek megismeréséhez és az országos döntő lebonyolításához az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kiemelten járulhat hozzá.

A program sikerét mutatja, hogy a korábbi résztvevők közül már többen dolgoznak valamelyik nemzeti park igazgatóságnál, akár természetvédelmi őrként, akár más beosztásban, karrierútjukra pedig a szervezők is rendkívül büszkék.

Az Ifjú Kócsagőr Program a korábbi évekhez hasonlóan az Agrárminisztérium, a tíz nemzeti park igazgatóság, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30Y zenekar, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. összefogásával valósul meg. Az Ifjú Kócsagőr Program felhívása elérhető a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Miért dalolnak a madarak? Olvassa és hallgassa!

Íme, a napkelte kórus leggyakoribb részvevői. A természetben élő madarakat a különböző erősségű napfény ébreszti fel. Talán ezt ők éppen olyan áldott dolognak érzik, mint azok az emberek, akik reggel elektronikus zörejek helyett madárdalra ébredhetnek.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

A fehérhasú tobzoskák kromoszómaszáma a második legmagasabb az emlősök között

Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.

Oltják a keselyűket madárinfluenza ellen

Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.

A falusi élet

Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel nyílt meg május 20-án a Szőnyi István Emlékmúzeum kétrészes kiállítássorozatának első tárlata Zebegényben.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.