0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Vedd a hazait! Védd a hazait!”

Idén tavasszal ismét elindítja a „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampányát a Magyar Termék Nonprofit Kft. Az akció első állomásaként a Naszálytej Zrt. új, a kampány üzenetét hangsúlyozó csomagolással jelenik meg az Auchan Magyarország üzleteinek polcain.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. 2006-ban alakult azzal a céllal, hogy tanúsító védjegyével segítse a hazai áruk könnyű és egyértelmű azonosíthatóságát, növelje a magyar termékek iránti keresletet. Sikerét jól jelzi, hogy tavaly több mint 230 gyártó, 5000 árucikkén használta a védjegyet, és a 2020-as adatokkal összehasonlítva 2022 végére közel 30 százalékkal nőtt a védjegyhasználók tábora. Ezen cégek összárbevétele tavaly meghaladta a 2650 milliárd forintot és 50 455 embert foglalkoztatnak – mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön, a kampányindító sajtótájékoztatón.

A „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampány újraindítását egyebek mellett az indokolta, hogy a gazdasági helyzet az utóbbi hónapokban a három évvel ezelőtti időszakhoz képest is összetettebb.

„Szeretnének a hazai gyártók helyzetén kézzelfoghatóan javítani és jobb helyzetbe hozni őket”

– fogalmazott Benedek Eszter. Elmondta, hogy a tavalyi év végén 16 000 ember megkérdezésével készített online kutatás eredményei alapján a vásárlók számára az árkérdés a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap, ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy szinte minden fogyasztó (96 százalék) számára fontos, hogy a kereskedelmi láncok polcain minél több magyar termékből tudjanak választani, vagyis nem mondanak le a hazai árukról.

A teljesen magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Naszálytej Zrt. védjegyhasználóként évek óta erősíti a Magyar Termék védjegyekkel ellátott termékek körét.

Annak érdekében, hogy a 2023-ban újrainduló kampány erős üzenetét szélesebb körben is eljuttassa a fogyasztókhoz, a vállalat „Vedd a hazait! Védd a hazait!” szlogennel ellátott márkaterméket hozott létre, amely most „in-out” akcióban kapható az Auchan hálózatában

– jelentette be Sallai Attila, a Naszálytej Zrt. vezérigazgatója.

Nagy Attila, az Auchan Magyarország Kft. választék és beszerzési igazgatója kiemelte, hogy az Auchan és a nonprofit szervezet közel tíz éve azon dolgoznak, hogy a védjegyekkel ellátott termékeket népszerűsítsék, kiemelve ezzel a sajátmárkás kínálatunkat is. Számukra mindig is fontos volt a hazai piac, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy üzleteikben magas a hazai termékek aránya. Továbbra is nyitottak rá, hogy aki megfelel a minőségi követelményeknek, az beszállítóvá váljon.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. a 2023-as évre célul tűzte ki, hogy a védjegyhasználó gyártók összforgalma megközelítse, akár el is érje a 3000 milliárd forintot. Ez nem csak növekedést, hanem a tagok fokozódó pénzügyi stabilitását is jelezné, akik a védjegyhasználatban rejlő előnyöket kiaknázva a magyar gazdaság egyre beágyazottabb szereplőivé válhatnak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu