0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 6.

Bárki megtanulhat gyümölcsfát oltani a Füvészkertben március 25-én

Bárki megtanulhat oltani, csak szándék kérdése – ezzel a biztató gondolattal hirdet egynapos gyümölcsfaoltó tanfolyamot az ELTE budapesti Füvészkertje március 25-re, vagyis gyümölcsoltó Boldogasszony napjára. Akinek van oltandó fája, vigye magával!

A népi hiedelem szerint március 25-én, gyümölcsoltó Boldogasszony napján kell a gyümölcsfákat leoltani, illetve átoltani. Hogy a néphit mögött mi a biológiai háttér, arról dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója beszélt a Kertész naplója című podcastban. A Füvészkert Facebook-oldalán hallgatható adásban elmondta egyebek között, hogy itt a Kárpát-medencében rendszerint ekkorra éri el a talaj hőmérséklete a 9 °C-ot, vagyis azt a határt, hogy a gyümölcsfák gyökerében beinduljon a nedvkeringés, és el tudják kezdeni tápanyagokkal, illetve vízzel ellátni a fát, ennek hatására pedig a rügyek elkezdjenek hajtani.

Azt a pillanatot kell megragadni az oltással, amikor úgymond megmozdulnak a fák, már éppen készülődnek kihajtani, és ez itt nálunk általában március 25-re tehető

(hűvösebb völgyekben és magasabb fekvésben kicsit később, melegebb tájegységeken kicsit hamarabb természetesen).

Ilyenkor az ország több pontján tartanak gyümölcsoltó tanfolyamokat, egyebek között az ELTE Füvészkertben is évek óta népszerű ez a program. Az idén március 25-re, szombatra hirdették meg, a kezdés délelőtt 10 óra. A program elméleti előadással és balesetvédelmi oktatással kezdődik, majd a gyakorlati foglalkozást dr. Orlóci László Füvészkert-igazgató tartja. A gyakorlati próbán csak 18 éven felüliek vehetnek részt, a füvészkerti szakemberek folyamatosan felügyelik a munkát. Az elkészült és sikeres oltványokat készítőik hazavihetik.

Az oltás komoly szakértelmet igényel, de nem szabad megijedni, bárki el tudja sajátítani a technikát egy délelőtt alatt, csak szándék kérdése,

fogalmazott Orlóci László a már idézett podcastban. Tehát rajta, akit érdekel, olvassa el a részleteket itt, és jelentkezzen.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu