0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Geotermikus energia segíti a távfűtést Mosonmagyaróváron

Az élhető környezet kialakítása és a megbízható energiaellátás alapvető fontosságú a magyar családok életminősége szempontjából – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken, Mosonmagyaróváron az EU-Fire Csoport geotermikus fűtőművének átadásán, ami a településen távfűtést segíti majd.

A tárcavezető leszögezte, jelenlegi kihívásaink, a szomszédunkban kialakult háborús helyzet, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók és az ezek következtében magas energiaárak arra ösztönöznek bennünket, hogy minél hamarabb alakítsuk ki a rendelkezésünkre álló, önálló energiaforrásainkat. A magyar kormány úgy döntött, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a hazai geotermikus energia térnyerését, amely az évtized végére akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudja csökkenteni az ország kiszolgáltatottságát. A Nemzeti Energia- és Klímaterv a megújuló energiaforrások hasznosításának ösztönzését, az energiatermelésből vállalt részarány jelentős növelését, geotermikus termelési projektek helyszíneinek állami kutatási programban történő feltárását tűzte ki célul.

A fenntartható termálenergia hasznosítás elérhetősége érdekében a kormány már az eddigiekben is számos intézkedést vezetett be, és a jövőben is tervez ilyeneket – hangsúlyozta a miniszter.

Arról is beszélt, hogy a geotermikus energia válasz lehet az energiaválságra, az öntözésfejlesztés, a vízmegtartás pedig a klímaválságra. A geotermikus energia kíméletes a természethez, fenntartható erőforrás, egyszerre jelenti a kiszámíthatóságot, az önállóságot, a biztos jelent, miközben az élhető jövő szinonimája is egyben. Nagy István hozzátette, fontos, hogy legyen hitünk, bátorságunk, kitartásunk és szorgalmunk megtenni mindazon lépéseket, melyeket a zöldebb, környezettudatosabb világunk megkövetel tőlünk. A mi feladatunk a jelenben vigyázni a megörökölt kincseinkre és méltón továbbadni azt a felnövekvő nemzedékeinknek. Mosonmagyaróvár nemcsak a lakóhelyünk, az otthonunk is. Az első olyan nagyváros Magyarországon, ahol ekkora mértékben használjuk fel a geotermális energiát. Legyünk erre büszkék és becsüljük meg – hívta fel a figyelmet.

Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármestere kifejtette: 2008 májusában kezdődtek az első tárgyalások az erőmű terveivel kapcsolatban, így már évekkel ezelőtt megfogalmazódott az igény a geotermális energia nyújtotta lehetőségek kihasználására a településen.

A városvezető reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a beruházás például szolgál más településeknek is, a fejlesztéssel, ugyanis Mosonmagyaróvár feliratkozott a geotermális zöld energia térképére – emelte ki a városvezető.

Forrás: AM közlemény