
Október elsejétől a Le Mans közelében található gyárban már elkezdtek átállni a Renault által használt narancsszínű festésről a CLAAS vetési zöld árnyalataira, 2003 november elejétől pedig már az összes gép – célpiactól függetlenül – a CLAAS színeit használva gurult le a gyártósorról. Az így kiegészült kínálattal a CLAAS már teljes gépesítési palettát tudott felvonultatni a 2003-as Agritechnica kiállításon. Ez a hagyományos és speciális traktorok mellett kiterjedt a LEXION 500-as betakarítógépekre, a COUGAR önjáró kaszálógépekre és a legújabb generációs XERION traktorokra, tekintélyes figyelmet generálva a márka standján.
Szintén ekkor kezdődött az AXION 800-as típus fejlesztése, mely három évvel később már meg is jelent a CLAAS portfóliójában. Ez volt az első lépés a Le Mans közelében gyártott modellek megújítása terén. Idővel a CELTIS, ARES és ATLES modelleket az ARION és AXION típusok váltották, nevükkel is új korszakot nyitva az erőgépek terén.
Meghatározó újítások
Az új ARION és AXION traktorok számos díjnyertes innovációhoz teremtettek alapot, melyek alapjaiban változtatták meg az iparágat. Ilyenek voltak például a nagyméretű, kiváló kontrasztarányú CEBIS-kijelzők az AXION típusokban, melyek később bekerültek az ARION 500-as és ARION 600-as sorozatokba is. Ide sorolható az ARION 400-as típusok panorámafülkéje, illetve az AXION TERRA TRAC modell is, mely az első hibrid gumihevederes hajtásrendszerű traktor teljes értékű felfüggesztéssel.
A Le Mans-ban gyártott CLAAS-traktorok számos rekordot is megdöntöttek: 2013-ban a DLG Test Centre megvizsgálta a 416 lóerős AXION 950-es típust a német „Profi” mezőgazdasági szaklap felkérésére, amely során 242 kW-os vonóteljesítményt mértek. Ezzel rekordot döntve az AXION 950-es lett a legerősebb standard traktor a világon! A DLG Powermix tesztjén pedig 249 g/kWh-t fajlagos fogyasztást mértek, ami 15,9%-kal kevesebb, mint az összes mért traktor átlaga.
Ezek és a többi sikerek is annak a fejlesztőcsapatnak köszönhetőek, akik a CLAAS-nál azon dolgoznak, hogy a leghatékonyabb és legproduktívabb traktorokat tudják a gazdák és kezelők kezébe adni a világ minden táján. A TERRA TRAC gumihevederes járószerkezetek terén gyűjtött, illetve a CEMOS kezelőtámogató rendszer fejlesztése kapcsán kialakított szakértelem, valamint a gyártástechnológiák terén szerzett tapasztalat a Paderbornban található CLAAS Industrietechnik egységében összpontosul.
A szakterületek együtt dolgoznak a jövő traktortípusainak kifejlesztésén, melyek szintén Le Mans közelében készülnek majd.
Nyolcvanmilliós fejlesztések
A CLAAS természetesen nemcsak K+F beruházásokat végez, hanem korszerű gyártástechnológiák és ergonomikus munkaállomások kialakítására is törekszik. Ezen a téren 2003 óta több, mint 80 millió euró értékben mentek végbe korszerűsítési projektek. Ezek közül a legjelentősebb a „CLAAS Forth” kezdeményezés, mely új szintre emelte a gyártástechnológiát 2020-ban történt elindítása óta. Ennek hatására a Le Mans-i gyáregység a világ egyik legkorszerűbb üzeme lett, ahol vezető nélküli járműmozgató rendszereket használnak (ún. autonóm vezetett járművek vagy AGV-k) és mesterséges intelligencia (AI) segítségével történik a logisztikai feladatok megoldása is.
Közel 200 ezer legyártott traktor
Bár a 150 ezer fölötti darabszámot csak 2019 tavaszán érték el a Le Mans-i üzemben, ennek ellenére a 200 ezres mérföldkő megugrása hamarosan, a gyáregység huszadik évfordulójának évében várható. Napjainkban a CLAAS több, mint 60 traktortípust gyárt Le Mans-ban, lefedve a 75-445 lóerő közötti tartományt. Ezek közé tartoznak az egyszerűbb modellek, melyek megengedőbb kibocsátási előírásokkal rendelkező piacokra készülnek, például Afrika és Türkmenisztán térségébe. Emellett nagy darabszámban itt készül az Európában sikerterméknek számító ARION 400-as, illetve az AXION 900 TERRA TRAC típus is, melyet a világpiacra gyártanak a CLAAS csúcstechnológiás zászlóshajójaként. Napjainkban a Le Mans-i gyár a világ 80 országába készít traktorokat, 2019-től már Észak-Amerikát is beleértve.
A Le Mans-ban gyártott CLAAS traktorok története![]() 20 évnyi traktorevolúció a CLAAS Le Mans-i gyárában, Franciaországban · 2003. október 1.: Legurul a gyártósorról az első vetési zöld színű CLAAS általános traktor · 2003. november 1.: Már minden traktor a CLAAS színeiben készül · 2003. november 9-15.: A CLAAS először állít ki az Agritechnica rendezvényen teljes gépesítési rendszert kínáló gyártóként, egy mindent lefedő traktorpalettával: CELTIS, ARES, ATLES és XERION · 2006: Piacra került a teljesen átdolgozott AXION 800-as, HEXASHIFT powershift típusú váltóval és CEBIS-terminállal · 2007: Az ARION 500 és ARION 600 típusokkal fiatalodik meg a kínálat. Az AXION 800-as szériája pedig már kapható a CMATIC fokozatmentes váltóval – a HEXASHIFT alternatívájaként · 2008: A Renault traktorrészlegének teljes felvásárlása · 2008-2010: Új fülkeösszeszerelő- és új fényezőhelyiség kerül átadásra · 2011. február: A párizsi SIMA kiállításon bemutatják az új AXION 900 típust, melyben új CMOTION multifunkciós kar található · 2012: Piacra kerül az új ARION 500 és ARION 600 · 2013: Az AXION 950 rekordot dönt a hagyományos erőgépek közt vonóteljesítményben: 242 kW, amivel a világ legerősebb traktora lett · 2013. november: Az ARION 500/600 CMATIC bemutatója az EQ200 váltóval, a CLAAS Industrietechnik által kifejlesztett fokozatmentes technológiával. · 2014: Az új ARION 400-as bemutatása az úttörő panorámafülkével · 2016: A CLAAS és a Traction kereskedelmi folyóirat szétszerel egy használt AXION 920-as gépet, hogy megvizsgálják az egyes alkatrészeket, és kivizsgálják a kopási és elhasználódási tendenciákat · 2017. november: Agritechnica ezüstérem két újításér: AXION 900 TERRA TRAC és CEMOS a traktorokhoz, az első öntanuló, párbeszéd alapú kezelőtámogató és folyamat-optimalizáló rendszer · 2019. tavasz: 150.000 legyártott traktor a Le Mans melletti gyártósoron · 2019-től: CLAAS FORTH program: sokrétű modernizáció a gyárban, különös tekintettel az összeszerelő sorra, valamint a logisztikára és a gyártástervezésre. A „jövő gyára” hivatalosan 2021 májusában nyitja meg kapuit. · 2021: Az AXION 960 CMATIC a CEMOS funkcióval elnyeri Az Év Fenntartható Traktora-díjat · 2022. szeptember: Megnyílik az új CENTRAL ACADEMY Le Mans-ban |