Az inzulin optimális esetben akkor van jelen a szervezetben, amikor feltétlenül szükséges. Jól is van ez így, mert egy különlegesen erőteljes hatású vegyületről van szó, ami kis mennyiségben létfontosságú, nagyobb adagban viszont rengeteg gondot okoz (pl.: fokozza a gyulladást és alaposan belekutyul a hormonrendszerbe).
A sejtek eléggé ambivalens érzésekkel viszonyulnak az inzulinhoz. Amikor készek a vendéglátásra, örülnek neki, mert sosem érkezik üres kézzel; ám viszolyognak, amikor túl gyakran érkezik látogatóba és elhalmozza őket kéretlen "ajándékaival".
Szorult helyzetben
El tudjuk képzelni, mit érezhetnek? Valószínűleg minket sem tölt el jó érzéssel, ha váratlanul toppannak be hozzánk, méghozzá rendszeresen. Kicsit frusztráltak lennénk, ha mondjuk a kedves szomszéd naponta akár ötször vagy még többször beugrana, és munkaidő után ránk zúdítana még egy csomó munkát. Már túltelítődtünk, elfáradtunk, pihennénk végre, rendbe tennénk a házat, kidobnánk a szemetet, felkészülnénk a következő napra. Mi vajon meddig bírnánk? Elképzelhető, hogy egy idő után megelégelnénk ezt a fajta zaklatást? Egy biztos, maradnunk kell, az elköltözés nem opció. Annál is inkább szeretnénk viszonylag békés megoldást találni, hogy ne kerüljünk összetűzésbe vele. Megértjük, hogy neki sincs más választása, ez a kötelessége, ő is túlterhelt a rengeteg túlórázás miatt, hát még szegény főnöke. Egy szó, mint száz, ha egy kis nyugalmat akarunk, marad a zárcsere. A problémát ez ugyan sajnos nem oldja meg. Ahogyan az inzulinrezisztencia sem a szervezetünk esetében. Csak még inkább megnehezíti a helyzetet, mert amikor a sejtek megéheznek az inzulin nem tudja egyszerűen kinyitni az ajtót és beküldeni a glükózt. Még több inzulinra lesz szükség, ami tovább súlyosbítja az inzulinrezisztenciát.
A harmadik raktár
A sejtjeink igénylik a glükózt a működéshez, de a túlkínálattal nem tudnak mit kezdeni. Kimerülnek, megsérülnek tőle és a kelleténél hamarabb meghalnak. Az inzulin akkor lép színre, mikor a véráramba szabadult glükóztól kell megtisztítani az ereket.
Elszállítani és betuszkolni a raktárakba, ez a feladata. De van egy kis bökkenő, a két rendes raktár (a máj és az izomzat) terhelhetősége elég csekély. Ezért amikor hirtelen kell túl sok cukornak helyet találnia, kénytelen tovább menni és besuvasztani a zsírsejtekbe. Ez életbevágóan fontos küldetés, ha nem végezné el, aligha élnénk túl a finomított szénhidrátoktól túlcsorduló lakomákat. A testünk úgy tudja megmenteni magát - vagyis az életünket - a szabad gyökök és a glikáció pusztításától, hogy a felesleget befogadja a zsírsejtekbe. Hálásak lehetünk, hogy létezik ez a kiskapu, és a zsírsejtjeink ennyire segítőkészek és alkalmazkodóképesek. Persze előbb- utóbb minden raktár megtelik.
A zsírégetés akadálya
Aki végig követte a glükóz útját, láthatta, hogy az inzulin minden esetben csak a raktározási feladatokat tudta elősegíteni.
Ez egyirányú folyamat. Jelenlétében csak szolgáltatás van, illetve betárazás. Csak leszállítja és lerakja a csomagot a sejtbe, aztán igyekszik elhagyni a testet. Tehát amikor inzulin van a testben, nincs zsírégetés.
És ez így van minden étkezés és minden nasizás után is. Amikor van azonnal felhasználható glükóz, nem szükséges a raktárakat felkutatni. Különben is a zsírhoz a legnehezebb hozzáférni, mert előtte van még néhány jóval könnyebben mobilizálható energia, a kifejezetten erre a célra szolgáló glikogén, és olyan források, amiket nem szívesen áldozunk fel (aminosavak). A zsír kicsit problémás. Ezért jól lelakatolva őrzik. Ahhoz, hogy ki tudjon szabadulni, előbb meg kell szüntetni az inzulin hosszadalmas jelenlétét.
Vannak barátaink a szénhidrátok között
Akár saját, akár gyógyszer útján visszük be, az inzulin a testtömeg növekedését segíti elő, tehát elhízást okoz. A valódi fogyás érdekében, ami a test zsírraktárát - nem csak a folyadéktartalmát- veszi célba, első lépésként ki kell kecmeregnünk az inzulinrezisztencia spiráljából.
Ez pedig a finomított szénhidrátok minimális szintre történő redukálásával lehetséges. Válasszuk a komplexebb szénhidrátokat (keményítő, rost) tartalmazó élelmiszereket (gyökérzöldségek, káposztafélék, hüvelyesek, zöld leveles zöldségek, bogyós gyümölcsök, etc.), és kerüljük el a magas fehérje- és zsírtartalmú étrendek csapdáját. Ezek gyors sikerrel kecsegtetnek, de rengeteget ártanak hosszabb távon. Kevéssé ismert tény, hogy a vér glükózszintjének megemelkedése nem az egyetlen hatás, ami befolyással van az inzulintermelésre. Ez csak egy a számtalan ok közül. De mivel még a csapból is ez folyik, könnyen azt hihetjük, hogy ilyen egyszerű az egész, és jó megoldás a szénhidrátok teljes kiiktatása az étrendből. Pedig a vércukorszint esetleges emelkedése legalább jelzi, hogy baj van, és ekkor meg lehet tenni a szükséges lépéseket.
Míg a túlzásba vitt zsírfogyasztás (ami többnyire alap a magas fehérjetartalmú étrendekben) csendben gyilkolja a szerveinket, és végeredményben éppen azt kapjuk, amit el akartunk kerülni, egy diagnózist cukorbetegségről.
Amikor a szervezetben jelen van az inzulin, lehetetlen zsírt égetni, mert az inzulin éppen az ellenkező irányú folyamatot, a feltöltést, raktározást segíti elő. Ezért érdemes jól megválogatni, mit fogyasztunk illetve csak a legszükségesebb esetben (legfeljebb naponta háromszor) enni.
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
