Back to top

A hagyomány tovább él

Holland virágok tízezrei árasztják el a Húsvétkor a római Szent Péter teret, már 1986 óta. A koronavírus-járvány csaknem véget vetett ennek a szép szokásnak, ám 2023-ban ismétmegérkeznek a „Virágok a pápának”- olvasható a Vatikán hivatalos honlapján.

Húsvétkor hagyományosan vágott és hagymás virágok tízezrei varázsolják a Szent Péter teret színes virágtengerré, a feltámadás és az élet szimbólumává.

A komoly logisztikai munkával megvalósuló díszítést első ízben 1985-ben készítették el, ekkor avatták boldoggá a holland Titus Brandsma karmelita atyát, majd egy évvel később a virágdíszeket a pápának ajánlották húsvéti ajándékként.

Ettől kezdve a hagyományt egészen 2020-ig őrizték, a világjárvány ideje alatt azonban nem volt lehetőség a dekoráció elkészítésére.

Fotó: www.youtube.com

Az járvány elmúltával aztán több holland virágkötő és kertész is jelezte, hogy a nagyszabású dekoráció elkészítésében már nem tudnak részt venni, nem fér bele a marketingkoncepciójukba

Adományokból és felajánlásokból azonban 2022-ben, ugyan lényegesen kevesebb virággal, de ismét elkészült a díszítés, és idén húsvétkor is virágok fogják díszíteni a Szent Péter teret. A munkában részt vevő holland dekoratőrök és virágkötők nagypénteken és nagyszombaton díszítik fel a teret, így jácintok, tulipánok, orchideák nárciszok és rózsák ezrei színesítik majd a pápa Urbi et Orbi áldását.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/vatikannews.va

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A zöld színű rózsavirágtól az ehető rózsaszirmokig... Így készítsünk édes rózsavirág csipszet!

60 éves a Budatétényi Rózsakert: Rózsafesztivál különlegességekkel… Hétvégén rózsafesztivál helyszíne volt a Budatétényi Rózsakert, ahol sok különlegességet, többek között a „zöld virágú rózsát” is megcsodálhatták az érdeklődők. A rózsa ráadásul egy ehető, iható, illatával lelket ápoló dísznövény.

A legszebb standok Fehérvárcsurgón

Hatalmas érdeklődés övezte az idei Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok rendezvényeit Fehérvárcsurgón. A színvonalas kiállítás és vásár záró eseménye a közönségdíj és a szakmai díj átadása a legszebb standok készítőinek.

Aggasztó szermaradványok a dísznövényeken

Az osztrák Global 2000 környezetvédelmi szervezet virágcsokrok, szobanövények és kerti virágok növényvédőszer- tartalmát vizsgálta. A független laboratóriumi mérések során a minták 94%-ában találtak vegyszermaradványokat.

Itt az ideje, hogy rózsát szaporítsunk – akár egy ajándékba kapott rózsaszálból is!

A nemes rózsák többsége oltással szaporított, azaz egy strapabíró, igénytelen alanyra szemzéssel helyezik rá a nemest. Házilag azonban a legegyszerűbben dugványozással szaporíthatunk rózsákat, melyre a mostani a legideálisabb időszak.

A kert zenéi - hétvégén fehérvárcsurgói Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok

Immár 19. alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb dísznövény napokat a festői fehérvárcsurgói kastélyparkban. Péntektől vasárnap estig gazdag program és kertészeti bemutatók, előadások várják a látogatókat.

Öt vidám asztali -és partidekor-ötlet muskátliból a nyári összejövetelekhez

Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit?

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

A tavasz idén sem maradt el

Az idei ültetési szezonra, az anyák napjára, valamint a ballagásra való fölkészülést megannyi kérdés, bizonytalanság előzte meg, a növényházi kertészek, a díszfaiskolai termelők és a dísznövény-kereskedők sem voltak könnyű helyzetben. Nemcsak az elszabadult infláció, a mindenkit sújtó drágulás, hanem a hűvös, csapadékos tavasz is kiszámíthatatlanná tette, hogy milyen lesz a kereslet, a vásárlási kedv.

Már néhány szem pollen végzetes lehet a macskák számára

Azok a liliom imádó kerttulajdonosok, akiknek macskája is van, jó ha tudják, hogy ezek a pompás virágok nagyon veszélyesek az állatokra nézve. Ha szőrmókunk a kelleténél kíváncsibb természetű és szívesen időzik a virágok közelében, azonnal vigyük állatorvoshoz, ha különös jeleket tapasztalunk nála.

Világrekord született

Csúcsot döntött a BAUHAUS barkácsáruház-lánc Németországban. A világ leghosszabb virágládasorát ültették be, amely a mannheimi BUGA2023 kertészeti kiállítást díszítette. A nem mindennapi ötletet „világrekord az éghajlatért” mottóval valósították meg.