A Fairtrade-logóval tanúsított méltányos kereskedelem fontos termékei a vágott dísznövények, amelyek minden nagyobb virágos ünnep alkalmával az érdeklődés középpontjába kerülnek. A meghatározott kritériumok szerint zajló minősítés azt szavatolja, hogy a virágtermelők tisztességes körülmények között dolgoznak, és a fenntarthatósági szempontokat is szem előtt tartják munkájuk során.
Ugyanebben az időszakban több mint 8,5 millió euró úgynevezett prémium bevétel keletkezett világszerte a Fairtrade-logós virágok értékesítéséből. Ez a pénzügyi felár közvetlenül az alkalmazottak javát szolgálja.
Egy új tanulmány (a Social Policy and Development Consulting Limited készítette) a méltányos kereskedelem kelet-afrikai virágfarmokra és dolgozóikra gyakorolt hatásait összegezte, eredményei pedig azt mutatják, hogy a Fairtrade tanúsítvánnyal rendelkező kertészetekben dolgozók 90%-a érzi magát anyagilag kevésbé kiszolgáltatva. A megkérdezett dolgozók közül ugyanis tíz válaszadóból kilenc nyilatkozta azt, hogy ő vagy valamely családtagja közvetlenül részesül a „Fairtrade-felárból”. A pénzt leggyakrabban az iskolai oktatáson, háztartási cikkeken keresztül és közösségi projektekbe – például a vízellátás vagy az egészségügy fejlesztésébe – fektetve „kapják vissza”.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a Fairtrade tanúsítvánnyal rendelkező virágkertészetek dolgozói magabiztosabban érvényesítik jogaikat, hogy további bevételi forrásokhoz jussanak, és aktívabbak lehessenek a saját közösségeiken belül. A tanúsított üzemek a nemek közötti egyenlőségre is jobban figyelnek: az ilyen farmokon dolgozó mintegy 71 ezer munkás több mint fele nő. Ezekben a gazdaságokban a vezetői és helyettesi pozíciók több mint felét nők töltik be, és a képzési programoknak köszönhetően folyamatosan emelkedik az arány.
A kertészeteknek is megéri
A tanulmány arra is rámutatott, hogy a méltányos kereskedelem a virágfarmoknak is hasznos: a vezetők szerint a Fairtrade védjegy egyértelmű előnye, hogy javulnak a piacra jutási lehetőségek, az árak stabilabbak, a vásárlók hosszú távú elkötelezettsége pedig ellensúlyozza a tanúsítás költségeit. Melanie Dürr, a Fairtrade International virágokért és élő dísznövényekért felelős globális termékmenedzsere szerint a tanulmány eredményei igazolják, hogy a munkával jó úton haladnak, és az is kiderült, hogy van még hova fejlődni.
Növekszik a kereslet
A méltányos kereskedelem szerepe egyre nő Németországban, 2021-ben összesen 2,1 milliárd eurót költöttek Fairtrade minősítésű termékekre, ami 9%-os plusz az előző évhez képest. A Fairtrade-címkés virágok népszerűsége is látványosan megugrott, 2021-ben 631 millió szál ilyen rózsát értékesítettek az országban, ami mintegy 25%-kal több, mint egy évvel korábban. Ez egyebek mellett a koronavírus-járványban tapasztalt nagy keresletnek, valamint az élelmiszeráruház-láncokban kínált Fairtrade-címkés csokros rózsa növekvő választékának köszönhető.
A járvány idején egyébként főként a Kenyában, Etiópiában és Tanzániában működő kertészeteknek kellett komoly gondokkal megküzdeniük a termelési és logisztikai költségek hirtelen emelkedése miatt. A Fairtrade-hálózat külső partnerekkel együttműködve segélyalapot hozott létre, amelyből több kertészetet is támogattak, ezzel egyebek mellett könnyítették az energiahatékonysági beruházásaikat vagy részben ellensúlyozták a munkatársaknak nyújtott szociális jellegű kiadásaikat.