0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Méltányos kereskedelem

A Fairtrade-védjegyes virágok nagy részét, hozzávetőleg 97%-át kelet-afrikai virágkertészetekben termelik. De vajon megéri a tanúsítvány a farmoknak és dolgozóiknak? Ezt járta körbe egy közelmúltban elkészült tanulmány.

A Fairtrade-logóval tanúsított méltányos kereskedelem fontos termékei a vágott dísznövények, amelyek minden nagyobb virágos ünnep alkalmával az érdeklődés középpontjába kerülnek. A meghatározott kritériumok szerint zajló minősítés azt szavatolja, hogy a virágtermelők tisztességes körülmények között dolgoznak, és a fenntarthatósági szempontokat is szem előtt tartják munkájuk során.

Az ilyen védjeggyel ellátott vágott virágok nagy részét, hozzávetőleg 97%-át Kelet-Afrikában termelik, ez egy németországi összesítés szerint csak 2021-ben körülbelül 5,1 milliárd szál virágot jelent.

Ugyanebben az időszakban több mint 8,5 millió euró úgynevezett prémium bevétel keletkezett világszerte a Fairtrade-logós virágok értékesítéséből. Ez a pénzügyi felár közvetlenül az alkalmazottak javát szolgálja.

Egy új tanulmány (a Social Policy and Development Consulting Limited készítette) a méltányos kereskedelem kelet-afrikai virágfarmokra és dolgozóikra gyakorolt hatásait összegezte, eredményei pedig azt mutatják, hogy a Fairtrade tanúsítvánnyal rendelkező kertészetekben dolgozók 90%-a érzi magát anyagilag kevésbé kiszolgáltatva. A megkérdezett dolgozók közül ugyanis tíz válaszadóból kilenc nyilatkozta azt, hogy ő vagy valamely családtagja közvetlenül részesül a „Fairtrade-felárból”. A pénzt leggyakrabban az iskolai oktatáson, háztartási cikkeken keresztül és közösségi projektekbe – például a vízellátás vagy az egészségügy fejlesztésébe – fektetve „kapják vissza”.

A Fairtrade tanúsítvánnyal rendelkező gazdaságok dolgozóinak 69%-a pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy magasabb bért kap, mint a nem tanúsított gazdaságok munkavállalói.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a Fairtrade tanúsítvánnyal rendelkező virágkertészetek dolgozói magabiztosabban érvényesítik jogaikat, hogy további bevételi forrásokhoz jussanak, és aktívabbak lehessenek a saját közösségeiken belül. A tanúsított üzemek a nemek közötti egyenlőségre is jobban figyelnek: az ilyen farmokon dolgozó mintegy 71 ezer munkás több mint fele nő. Ezekben a gazdaságokban a vezetői és helyettesi pozíciók több mint felét nők töltik be, és a képzési programoknak köszönhetően folyamatosan emelkedik az arány.

A kertészeteknek is megéri

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a méltányos kereskedelem a virágfarmoknak is hasznos: a vezetők szerint a Fairtrade védjegy egyértelmű előnye, hogy javulnak a piacra jutási lehetőségek, az árak stabilabbak, a vásárlók hosszú távú elkötelezettsége pedig ellensúlyozza a tanúsítás költségeit. Mela­nie Dürr, a Fairtrade International virágokért és élő dísznövényekért felelős globális termékmenedzsere szerint a tanulmány eredményei igazolják, hogy a munkával jó úton haladnak, és az is kiderült, hogy van még hova fejlődni.

A tanulmány készítői egyebek mellett arra hívták föl a figyelmet, hogy a bértárgyalások és a szakszervezeti képviselet terén még határozottabb fellépésre van szükség a további béremelések, a bérszínvonal javítása érdekében. Emellett a környezetvédelmi követelményeket is szigorítani kell.

Növekszik a kereslet

A méltányos kereskedelem szerepe egyre nő Németországban, 2021-ben összesen 2,1 milliárd eurót költöttek Fair­trade minősítésű termékekre, ami 9%-os plusz az előző évhez képest. A Fair­trade-címkés virágok népszerűsége is látványosan megugrott, 2021-ben 631 millió szál ilyen rózsát értékesítettek az országban, ami mintegy 25%-kal több, mint egy évvel korábban. Ez egyebek mellett a koronavírus-járványban tapasztalt nagy keresletnek, valamint az élelmiszeráruház-láncokban kínált Fair­trade-címkés csokros rózsa növekvő választékának köszönhető.

A Fairtrade cserepes növények eladásainak átlag feletti, 19%-os növekedése is szembetűnő.

A járvány idején egyébként főként a Kenyában, Etiópiában és Tanzániában működő kertészeteknek kellett komoly gondokkal megküzdeniük a termelési és logisztikai költségek hirtelen emelkedése miatt. A Fairtrade-hálózat külső partnerekkel együttműködve segélyalapot hozott létre, amelyből több kertészetet is támogattak, ezzel egyebek mellett könnyítették az energiahatékonysági beruházásaikat vagy részben ellensúlyozták a munkatársaknak nyújtott szociális jellegű kiadásaikat.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/fairtrade-deutschland.de