Back to top

Hóvirágok a kertben

A hóvirág nemzetségneve (Galanthus) a görög mitológiában a nehezen, de a tél szorításában is megszülető tavaszt szimbolizálja. A nemzetség 21 fajt foglal magába, a Kárpát-medencében csak a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) őshonos, amely az Európai Unióban 2005 óta védett, így sem gyűjteni, sem ültetni nem szabad.

Védelmét indokolta, hogy a hagymák tömeges kiásása miatt zsugorodtak a természetes állományai, ahol pedig nem ásták ki, ott is általában hosszú tőkocsánnyal szedték a virágokat, ami nemcsak a magprodukciót csökkentette, de a faj genetikai leromlását is gyorsította.

A hóvirág nemzetség az amarilliszfélék jól ismert családjába (Amaryllidaceae) tartozik, legközelebbi rokona a szabad leplű tőzike nemzetség (Leucojum), melyből a tavaszi és a nyári tőzike (L. vernum és L. aestivum) hazánkban védett.

A hóvirágok közös jellemzője a hártyás páncéllevéllel rendelkező hagyma, melyből két tőlevél, köztük pedig egy tőkocsányon egy buroklevél védelmében egyetlen virág fejlődik. Termése háromrekeszű, varratok mentén felnyíló tok. A megtermékenyítés után a tőkocsány jelentősen megnyúlik, hogy a magok minél messzebb szóródjanak a talajra. A magok felületén lipidekben és fehérjékben gazdag olajsejtekből álló magszemölcs található, melyet a hangyák előszeretettel fogyasztanak – erre utal a hangyakenyér elnevezése –, ezért lehordják a bolyba és lényegében elvetik azokat.

A hóvirág nemzetség 21 faja a Kaszpi- tenger partvidékétől a Közel-Keleten át Nyugat-Európáig őshonos, géncentrumuk Anatólia és a Kaukázus.

A fajok elterjedési területének feldarabolódásához minden bizonnyal hozzájárult, hogy a jégkorszakok végén megemelkedett az Adriai- és a Földközi-tenger vízszintje, és az egykori édesvizű tóból Fekete-tenger lett.

Évszázadok óta ültetik

A redőslevelű hóvirágot (Galanthus plicatus) már a 16. század óta ültetik Európa- szerte. Clusius belga botanikus Ausztria és Pannónia növényeiről írt könyvében (1583) megemlíti, hogy Konstantinápolyból Madame de Heysenteintől kapott e fajból hagymát, melyet Clusius-hóvirágként (Galanthus clusii) még 1840-ben is nagyra értékeltek a kertészek. A Kárpát-medencében csak a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) őshonos. A Brit-szigeteken azonban az sem, az 1770-es években telepítették be, és az összes példánya a mindenkori brit uralkodó tulajdona.

Néhány éve még piacokon, metróaluljárókban árulták a tavasz első hírnökét, a kikeleti hóvirág csokrait borostyánlevelekbe csavarva, hazánkban évente több százezer szál – már akkor is védett – hóvirág végezte vágott virágként.

A hóvirág (Galanthus) nemzetség elterjedése (Davies, 1999)
A hóvirág (Galanthus) nemzetség elterjedése (Davies, 1999)
Az Európai Unióban 2005 óta védett (a Tanács 92/43/EGK irányelvének IV. melléklete szerint közösségi jelentőségű szigorú védelmet igénylő), illetve a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény alá esik (CITES II.), ezért se gyűjteni, se ültetni ma már nem szabad. Védelmét indokolta, hogy a hagymák tömeges kiásása révén számottevően csökkentek a populációk. Gyakran gereblyékkel vagy föld­gyaluval gyűjtötték a virágokat, ilyenkor a hagymák is elpusztultak, míg a virágok leszedése nemcsak a magprodukciót csökkentette, hanem a faj genetikai leromlását is okozta a negatív szelekció révén. A hosszú tőkocsányú virágokat ugyanis jobban lehetett csokorba kötni, így a természetes helyükön felszaporodtak a rövid tőkocsányú és rendellenes virágú egyedek.

Bár a Vadonleső Program eredményeiből kiderült, hogy hazánk harmadában megtalálható a hóvirág, a populációk méretéről és egészségéről keveset tudunk.

A közösségi tudományos adatgyűjtés keretében a hóvirág-észlelések adatait bárki feltöltheti a honlapra.

Négy önálló faj

Kertjeinkben főleg az ún. széles levelű hóvirágok (Galanthus latifolia) nyílnak: a pompás hóvirág (Galanthus elwesii), a redős levelű (Galanthus plicatus), a Woronow-hóvirág (Galanthus woronowii) és az Ikarusz-szigeti hóvirág (Galanthus ikariae). Ezen fajok önállóságát genetikai vizsgálatok megerősítették. Közös jellemzőjük a robosztus termet, a széles, lapos, szalagszerű levél és az igen nagy virágfej. A pompás hóvirág a legkorábban nyíló faj, a kikeleti hóvirágot akár két-három héttel is megelőzheti, ezüstös-hamvas leveleiről és belső leplén a V-folt feletti zöld mintáról könnyen felismerhető. A redős levelű hóvirág levelei W-keresztmetszetűek, középerezete ezüstös, belső leple gyakran teljesen zöld. Az Ikarusz-szigeti hóvirág újabban került csak be a hazai dísznövénypiacra, „mindössze” kisarasznyi termetű, lapos és csónakos csúcsú levelei jó fajbélyegek.

Megéri a befektetés

Magyarországon Kunszentmárton határában, mintegy 300 négyzetméteren termesztik vágott virágnak a pompás hóvirágot (Galanthus elwesii), évente 4000-5000 szál és 500 cserép hóvirág „szüretelhető” e piciny területről. Telepítése igen költséges, miután négyzetméterenként 100 hagymát kell elültetni, de a befektetés megéri, hiszen nagy a piaci kereslet. Hazánk legnagyobb „mediterrán hóvirágmezője” az Alcsúti Arborétumban nyílik, 7 faj 24 változata gyönyörködteti a február–márciusban érkező látogatókat.

Szintén új keletű dísznövény a Woronow-hóvirág, melynek levélkeresztmetszete ugyancsak W alakú, de üdezöld színű és nincs ezüstös erezete.

Mindegyik faj jó fagy- és téltűrő, magról és sarjhagymáról egyaránt könnyen és gyorsan szaporodnak, hosszú és erős tőkocsányuk és nagy virágfejük révén kiválóan köthetők csokorba. Ma már mind a négy faj hagymája könnyen beszerezhető a nagyobb kertészeti boltokban. Telepítésük ősszel ajánlott, hogy a virágképződéshez szükséges hideghatást (ja­ro­vi­záció és vernalizáció) megkapják a hagymák. A hóvirágok a természetben ritkán képezhetnek hibridet, mégis találunk rá példát: a kikeleti és pompás hóvirág házasságából a nagyvirágú (Galanthus × grandiflorus), míg a Woronow és egy kaukázusi faj keveredéséből az Allen-hóvirág (Galanthus × allenii) született.

Fotó: Dr. Kerényi-Nagy Viktor

Nyugat-Európában a több évszázada tartó hóvirágmániának köszönhetően ma már több mint ötszáz fajta ismert. Fontos természetvédelmi szempont, hogy a nem őshonos fajokat és fajtákat, valamint a kikeleti hóvirág nyugat-európai fajtáit – melyek időről időre feltűnnek a boltok polcain – csak olyan kertbe telepítsük, melynek közelében nincsenek őshonos hóvirágállományok, így megakadályozható a nem kívánt génáramlás, hibridizáció.

A hóvirágok telepíthetők nyírott gyepbe is, fűkaszálás előtt érdemes megvárni a magok kipergését.

Kiválóan viselik a fák, cserjék árnyékolását, de az aljnövényzet felszaporodása pusztulásukhoz vezet. Nem kedvelik a magas és sűrű gyepszintet, gyakran telepednek meg kőrepedésekben, házfalak tövében. A hóvirágok könnyen szaporíthatók, elvirágzás után a sárguló tokok felnyitásával a magokat 2-3 cm mélyre vessük a talajba, a magoncok virágzására a harmadik évtől számíthatunk. Másik módszer, ha a leválasztott sarjhagymákat ültetjük el 2-3 cm mélyre. Utóbbi megoldást különösen a színváltozatok vagy fajták elszaporításánál alkalmazzuk, hiszen e vegetatív, ivartalan szaporítási mód klónegyedeket hoz létre.

Dr. Kerényi-Nagy Viktor

okl. kertészmérnök, mérnöktanár

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2023/11 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Öt vidám asztali -és partidekor-ötlet muskátliból a nyári összejövetelekhez

Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit?

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Miért dalolnak a madarak? Olvassa és hallgassa!

Íme, a napkelte kórus leggyakoribb részvevői. A természetben élő madarakat a különböző erősségű napfény ébreszti fel. Talán ezt ők éppen olyan áldott dolognak érzik, mint azok az emberek, akik reggel elektronikus zörejek helyett madárdalra ébredhetnek.

Minden adott a jó szőlőterméshez

Az időjárási viszontagságok, elsősorban a hűvös miatt lassan fejlődik a szőlő, minden esély és feltétel adott hozzá, hogy idén kiváló borok készüljenek a jó minőségű szőlőből, mondja Kocsis László szőlőnemesítő és szőlőtermesztő, akinek cége, a Göcsej Gyümölcse Bt. Zalaapátiban rendelkezik ültetvénnyel.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.