0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Aggályos a hidegre fordult időjárás – növényvédelmi előrejelzés 14. hét

Ismét voltak fagyos éjszakák, az éppen virágzó kajszi, őszibarack és a korai szilvák idei termése kétséges. De ha el nem is fagytak, akkor sem jelent jót, hogy a most támadó kórokozóknak kifejezetten kedvez a hűvös idő. Védekezni kell a monília, a tafrinás levélfodrosodás, a poloskaszagú szilvadarazsak, valamint megelőzésképpen az almafa-varasodás ellen.

A zord március végi napok után remélhetőleg áprilisra visszatér a tavaszias idő. A viharos széllel betört hidegfronttal országszerte érkezett csapadék, kisebb-nagyobb mennyiségben. A nyugalomba vonult levegő fagyos éjszakákat hozott az éppen virágzó kajszira, őszibarackra és korai szilvákra, így kétséges ezek idei termése.

Növényvédelmi szempontból szintén aggályos a hideg időjárás, mert az a most támadó kórokozók közül a virág- és hajtásfertőző moníliának és az őszibarack tafrinás levélfodrosodásának is kedvez.

A monília minden csonthéjas gyümölcsfélét képes fertőzni a virágon keresztül, egészen a virágzás végéig, behatol a hajtásba és a vesszőbe, hervadásos tüneteket okoz, és akár egész ágrészek elhalnak a fertőzéstől. Többévi rendszeres megbetegedés a fa kipusztulását is előidézheti.

A tafrinás levélfodrosodás az őszibarackot támadja, a hűvös-csapadékos környezet esetén már a tél folyamán is megfertőződnek a levélkezdemények a rügypikkelyek alatt. Így rügyfakadáskor fertőzött levélkék bújnak elő. Az egyes fajták érzékenysége igen eltérő, különösen fogékonyak a sárga húsú fajták és a nektarinok.

Rózsaszínbimbós állapotig kiválóan védenek a fertőzéstől a réztartalmú készítmények, virágzás idején viszont más, szerves kontakt és felszívódó gombaölő készítményeket használjunk. Elvirágzás után visszatérhetünk a rezek használatára,

de csak a rézhidroxid és a tribázikus rézszulfát hatóanyagúak jöhetnek számításba. Ezek a készítmények egyúttal védenek a moníliás fertőzéstől is.

A korai szilvafajták virágoznak; ebben az időszakban rajzanak és rakják petéiket a virágok csészecimpáira a poloskaszagú szilvadarazsak. A kártételt két faj (Hoplocampa flava és H. minuta) okozza,

fehér ragacsos fogólappal kiválóan megfigyelhető a rajzásuk.

Védekezni sziromhullásig kell, méhkímélő növényvédelmi technológiával, azaz kizárólag olyan készítményekkel, melyek megkímélik a házi méheket és más megporzó rovarokat. A kikelt lárvák a szilva fiatal termését károsítják, a kiodvasított gyümölcs lehull a fáról.

Az almafákon és a ribiszkebokrok kiterült levelein már jól látszik a levélpirosító levéltetvek szívogatása. A torzult levelek védelmében megfigyelhetők a kártevők. Ha csak most kezdjük a védekezést, elkerülhetjük a további kártételt, de a tünetek már megmaradnak a leveleken.

Az almafa-varasodás aszkospórái beértek, így bármely pillanatban bekövetkezhet a spóraszóródás.

Megelőző védekezésre az időjárási körülményeknek megfelelő készítményt használjunk, ugyanis hideg időben nem mindegyik hat kellőképpen.

Részletes növényvédelmi előrejelzést olvashatnak a www.magyarnovenyorvos.hu internetes oldalon.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu