0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Tájékoztató az ültetvényekben keletkező tavaszi fagykárról

A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám az április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog. A kárenyhítési rendszer lehetőséget teremt a keletkező károk részbeni enyhítésére, ezért ennek kapcsán az Agrárminisztérium az alábbiakra hívja fel a figyelmet.

A kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepe van a mezőgazdasági biztosítások meglétének. A korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján az idei esztendőtől változtatás történt, a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek.

Ezért javasoljuk mindenkinek, hogy időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást nyújt.

Ezúton szeretnénk felhívni a tavaszi fagykárral érintett gazdálkodók figyelmét, hogy mindenképpen érdemes az elektronikus kárbejelentést megtenni az agrárkár-megállapító szerv (vármegyei kormányhivatal) részére annak érdekében, hogy – az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén – a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatóak legyenek. A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek, amelyhez ezúton kívánunk segítséget nyújtani.

Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn.

Erről a termelő az OMSZ honlapján tájékozódhat. Fontos, hogy a termelő az OMSZ adat helyességét – ellenkező bizonyításig – vélelmezze és a kárenyhítési eljárásban kötelezően alkalmazza.

A termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösöknél a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a jogszabályban megállapított, tárgyév május 31-ei véghatáridőig szükséges megtenni.

A hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség a károsodással érintett területen bekövetkezik. A kárbejelentés elektronikus felülete a ide kattintva érhető el.

A tárgyévben bejelentett károk után kárenyhítő juttatásra az a károsult termelő lehet majd jogosult, aki:

– a jogszabályban foglaltak szerint határidőben, elektronikusan benyújtotta a kárbejelentését,

– akinél a növénykultúra – tárgyévet megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb hozammal rendelkező kettő év elhagyásával képzett három év hozamának számtani átlagához képest – 30%-ot meghaladó terméskiesését és 15%-ot meghaladó termelésiérték-kiesését az agrárkár-megállapító szerv igazolta,

– a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig megfizette és

– a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét november 30-ig, a novemberben nyíló elektronikus kérelmező felületen benyújtotta.

Forrás: Agrárminisztérium